Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-10 / 8514. szám
Magyar Hírlap, 1993.8.5 13 Furmann Imre Nemzeti liberálisok fél térden Végső soron örülök annak, hogy az MDF-frakcióból kizárt két nemzeti liberális képviselőnek nem sikerült a frakcióalakítás. Ha sikerül az akciójuk, kénytelen lett volna párttá válni a csoport. Úgy történt volna a frakcióvá és párttá alakulás, hogy a magukat ide tartozónak vallók egymás közön sem tisztázták sem a liberalizmus lényegét, sem annak modem fogalmát és értékeit. Amikor 1991-ben létrehoztunk egy alapítványt, pontosan ezeknek a kérdéseknek a tisztázását és terjesztését tűztük ki magunk elé. Az MDF-en belül akkor már megalakult a népi-nemzeti kör, a kereszténydemokrata kör és harmadik csoportosulásként jön létre a nemzeti liberálisok csoportja. A csoportot megalakulásával egyidejűleg titkolt és kevésbé titkolt ellenérzés fogadta a párton belül. Ezt az ellenérzést az szülte egyrészt, hogy a párt sajtóorgánumai folyamatosan járatták le és mocskolták magát a liberális megnevezést, anélkül hogy ennek az eszmerendszernek valamiféle magyarázatát is adták volna, másrészt táplálhatta az ellenérzést az is, hogy párton belül ez a csoport tudhatta a magáénak a politikailag legmagasabban kvalifikált embereket. A csoporthoz tartozók sűrű szereplése a nyilvánosság élőn, jelentős publicitása csak .tovább táplálta a meglévő ellenérzést. Egyesek megbocsátható véteknek minősítették létezésüket, mások remek politikai taktikát sejtettek lépésük mögött, megint mások ésszerű egyensúlyteremtő szerepet szántak nekik. Csoportunk első konferenciája politikai gyűlés volt, nem igazán tudományos tanácskozás, ráadásul semmiféle politikai tőkét nem hozott nekünk, csak az ellenérzések erősödtek föl. Talán valamire mégis jó volt ez a miskolci tanácskozás: élesedtek a vonalak, tisztult a párton belüli kép, eltakarhatatlanná vált az, hogy a párton belül bizony egymástól nagyon is eltérő csoportok léteznek. Az 1992- es év a csoport tagjainak frakcióbeli és pártbeli munkájával telt. Semmi látványosság, igen kevés eredmény, sőt a párt szempontjából „eredményes" rádió- és és tévéelnökök „cseréje" részben a párton belül, részben azon kívül a nemzeti liberálisok leértékelődését hozta. Csurka István híres-hírhedtté vált dolgozata után teljesen új helyzet állt elő. A nemzeti liberálisok olyan ke-A szerző politikus mény és összehangolt támadással verték vissza a csurkai eszméket, hogy az mindenkit meglepett. De szükség is volt erre az erős fellépésre egyrészt az eszmék veszélyessége miatt, másrészt úgy értékelték a helyzetet, hogy most kell elválni egymástól az össze nem tartozóknak. A nemzeti liberálisok voltak azok, akik nem sumákoltak, nem kísérelték meg elkenni a dolgokat, nem kívánták a dolgozat egyes elemeit beépíteni, hasznosítani a párt programjába, ők voltak az egyedüliek a párton belül, akik ki merték mondani azt, amire mások még gondolni sem mertek. S tették ezt kellő időben, alkotó módon. A magát centrumnak nevező alakzat ezután azt a politikát folytatta, ami logikus volt, és a politikai harc törvényes eszköze. Többfrontos politika, amelyben nagyobbat kapón a Csurka-tábor, de mindig kijutott egyegy nyakleves a nemzeti liberálisoknak is. Az ilyen .igazságosztó” politika kezdetén követtek el több hibát a liberálisok. Először is nem len volna szabad t ábbmenni a Csurkáék elleni harcban, a terepet teljes egészében át kellett volna adni a centrumnak, ezzel is nyilvánvalóbbá téve, hogy milyen harc folyik a párton belül. Másrészt sokkal markánsabban kellett volna meghatároznia önmagát ennek a csoportnak, kidolgozva azokat a programpontokat, amelyeket érvényesíteni kíván a frakcióban és a pártban, valamint a kormányzati munkában. Nem jutott el a csoport még a platformosodás szintjéig *em, nemhogy önálló frakcióalakításra lett volna belátásuk. Akadályozta ezt természetesen a közben folyó sajtópolitikai harc és egy-két csoporttag túlzott, egészségtelen lojalitása. A csoportnak végül már annyira tellett, hogy néhány nyilatkozatban érzékeltesse: valóban nem azonosíthatók a „centrummal” sem. De sem önálló szerveződés, sem önálló program nem született. Az MDF 6. országos gyűlésén politikailag megalázták a csoportot, az első napon egyszerűen nem engedték szóhoz sem jutni őket — létezett egy ilyen jellegű forgatókönyv is —, mondván, nehogy felbőszítsék a centrum ellen a küldötteket felszólalásaikkal. Elégtételül csak az szolgálhat, hogy első nyilatkozataikban ismét lényeglátóan fogalmaztak. Szervezettség és program nélkül a későbbiekben már csak statisztaszerepre volt ítélve a csapat. A két nemzeti liberális kizárása a frakcióból a statisztaszerep vállalásának törvényszerű következménye volt. Mert a csapat tagjai egyenként keresik a választ a hogyan tovább kérdésére. A csoportot szervezetileg összefogó, tömörítő alapítvány létezik, működik — az ősszel két konferenciát is tartunk —, de a csoporthoz tartozók egyéni politikusi életét ez nem oldhatja meg, legfeljebb valami keveset segíthet. Pedig meggyőződésem és tapasztalatom, hogy a nemzeti liberalizmus erősen számíthat a magyar választópolgárok támogatására, sőt hosszú távon meghatározó politikai erő lehet(ne) Magyarországon. De ehhez alapvetően tisztázni kell, mi is a nemzeti liberalizmus, mit is jelent ez ma, mik az ismérvei. Elsősorban programra van szükség. Olyan programra, amely valóságos alternatívát jelent, olyan programra, amelyet az ehhez a csoporthoz tartozók valla„A liberalizmusnak a nemzeti gondolattal együtt kell kilépnie a politikai színpadra, hogy a félrecsúszott nemzetieskedés évtizedei után és a szándékos elnemzetietlenítés évtizedei után e két nagyszerű eszme egymást erősítve hasson Magyarországon... Éppen ezért a nemzeti liberálisok csak az összefogást hirdethetik. Ez nem jelenthet népfrontos jellegű összefogást, de a magyar választópolgároknak érezniük és látniuk kell, hogy a politika szereplői, álljanak bárhol, bármelyik oldalon, őértük munkálkodnak. Lehet, hogy a magyar politikai életben nem lesz szükség nagykoalícióra, de hogy agykoalícióra az elkövetkezendő időszakban nagy szükség lesz, az több mint bizonyos.”