Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-04 / 8510. szám

,KINN IS VAGYUNK, BENN IS VAGYUNK Népszabadság, 1993.7.31 Ne tagadjuk: ez az Európa már jó párszor kibabrált velünk! A szép - biztató - jelszavak már nem tudják feledtetni, hogy a gazdasági érdekek (különösen most, a recesszió idején) drasztikusabban érvényesülnek, mint naivitásunkban valaha is gondoltuk volna, hiszen olykor nyílt kereskedelmi háború is folyik ellenünk. Pár hónapja, mikor felrobbant az eu­rópai pénzügyi rendszer, az Exchange Rate Mechanism (ERM), Anglia és Olaszország kilépett belőle (vagy in­kább kigolyózták őket a magas német kamatláb miatt. Akkor mindenki azt hitte, Anglia és Olaszország el lesz ke­seredve vagy legalábbis tönkre fog menni, de valami egészen más követ­kezett. Az angol gazdaság, többéves recesszió után, meglódult: csökkent a munkanélküliség, beindult a pénzpiac, megnyíltak a hitel csapjai stb. Az tör­tént ugyanis, hogy miután nem kellett tartaniuk magukat az ERM szigorú pénzügyi előírásaihoz, akkora inflá­ciót csinálhattak, amekkorát csak akartak, olyan kamatlábbal dolgoz­hattak, ami jólesett nekik - és mit tesz isten, a gazdaság hosszú idő után élén­külni kezdett. (Olaszország már nem járt ilyen jól, de náluk a maffiátlanítás tett keresztbe...) Mennyi a beugró? E nem várt eredmény nyomán aztán megindult a találgatás. Hátha nem is olyan jó ez a közös árfolyam-mecha­nizmus, hátha csak a német kamatdik­tátumnak kedvez? Netán mégis meg kellene maradni a nemzetgazdaságok saját, testhezálló szabályozórendszeré­nél? Vagyis a büntetés, amivel Angliát sújtották, visszaütött, és egy időre - talán még mind a mai napig - úgy lát­szott, e közös pénzügyi rendszernek nincs sok értelme, legalábbis ami a re­cesszió elhárítását illeti. Sőt jobban .járnak azok, akik kívül maradnak '** Az E12 gazdagabb fertályán tehát ismét elgondolkoztak: hátha azoknak van igazuk, akik előbb el akarják mé­lyíteni az uniót, és csak aztán be­engedni a kívül várakozókat (az EFTA-országokat, s főképp a kelet­európaiakat). Mert még ezt a 12 orszá­got sem könnyű koordinálni: ami jó a gazdag régiónak, az sérti a szegínye­ket (Portugália, Olaszország), de még a jómódúaknak is annyira különbözik a gazdasági szerkezete,*annyira más fá­zisban tartanak a gazdasági ciklust il­letően, hogy Brüsszel alig tudja össze­tartani őket. És most, ebbe a hirtelen felbolydult hangyabolyba vegyék be a káosszal küszködő országokat? (A délszláv horror ebben a tekintetben is alaposan betette itt is a kaput.) A gondokéi-} persze sírjon az ő anyu­kájuk, de e felbolydulás láttán ben­nünk is megszólal a kisördög: hogy va­­j gyünk mi ezzel a belépésüggyel? Vala­­[ mikor ’90-ben, tán még ’91-ben is na­gyon jól jött volna, ha beengednek bennünket. Mára azonban egyre több - jogos - kétely hallható ki a határo­zott hangú csatlakozási szándéknyi­latkozatok hangjaiból. Ne tagadjuk: ez az Európa már jó párszor kibabrált velünk! A szép - biztató - jelszavak már nem tudják feledtetni, hogy a gaz­dasági érdekek (különösen most, a re­cesszió idején) drasztikusabban érvé­nyesülnek, mint naivitásunkban vala­ha is gondoltuk volna, hiszen olykor nyílt kereskedelmi háború is főijük el­lenünk. Lassan meg kellett tanulnunk a szavakat diszkontálni, s közben jó pofát vágni a dolgokhoz, mert nem va­gyaink abban a helyzetben. hogy nagy­ra nyissuk a szánkat. (Ebből a szem­pontból üdítő volt a magyar kormány kemény állásfoglalása a sertésembargó idején: aki nem áll a sarkára, annak a fejére csinálnak...) Szóval, hogy állunk ezzel az európá­­zással? Mindenekelőtt úgy tűnik, nincs más út: nem lehet véletlen, hogy mindenki be akar kerülni Európába, s mivel ez nagyon nagy piac, elméletileg az a helyzet, hogy aki benn van, az jobb ; helyzetbe kerül, mint aki kívül marad. I Már csak azért is, mivel ma már bizo- I nyos nagyságrend alatt nem kifizetődő egy-egy cikk gyártása, így a nagy piac bizonyos iparágak túlélésének (és kor­szerűsödésének) szinte egyetlen felté­tele. Persze némi vagánykodással azt is mondhatná az ember, hogy le van­nak ejtve a brüsszeliek, csináljunk egy regionális társulást, és szövetkezzünk azokkal az EFTA-országokkal, akiket nem vesznek be az Európai Közösség­be (vagy akik nem akarnak belépni), talán így is összejön a fejlettek-fejlő­­dők egymást támogató társulása - amire szükségünk lenne. Őrület, de ° van benne rendszer... Mert van itt néhány rázós kérdés. Először is a bekerülésnek nem csupán politikai feltételei vannak - azaz nemcsak azt kell kiharcolni, hogy az E12 országainak mindegyike áldá­sát adja a csatlakozásra. Az igazi ha­| cacáré csak ezután kezdődik: több I ezer Doniból álló követelménylistának kell eleget tenni, így aztán minél ke-! söbb ér valaki a küszöbre, annál hosszabb listát kap kézhez. (’90-ben | még csak ezervalahánv feltételt tartal­mazott, ezért lett volna jó, ha akkor í 1 csatlakozhatunk...) Ezek a listák az egységes piac követelményeinek össze­­csiszolódását lennének hivatva szol­gálni, ám a gyakorlatban (a brüsszeli bürokrácia jóvoltából) egjTe több agy­­rém bukkan fel bennük (A németek például azon háborodtak fel, hogy az almáknak nemcsak a nagyságát, szí­nét, de alakját és ízét is standard elő­írások kategorizálnák, függetlenül at­tól, hogj- Türingiában nem lehet spa­nyol ízű almát termeszteni és fordít­va.) Mármost ezek a listák - ha valaki netán úgy akarja - akár diszkrimina- 1 tiv célokat is szolgálhatnak. Ma úgy fest a dolog, hogy ha ezeknek eleget akarunk tenni - más út nincs akkor kb. 2005-re kapjuk meg az európai tagkönyvet. Ha jóindulatúak akar­nánk lenni, a listateljesítés egy részére haladékot kellene kapnunk, meg fel­zárkóztatási kölcsönöket - melyeket i például Portugália vagy Spanyolor­szág (ők már tagok) természetesen megkapnak -, hogy a csatlakozás ne tolódjék ki a beláthatatlan jövőbe. Ek­kora jóindulatra azonban nem érde­mes számítani: dollárösszege sokszo­rosan meghaladja a rokonszenv mérté­két. így aztán mire Európába érünk, elképzelhető, hogy totál ki leszünk vé­­rezve. Akkor meg az lesz a baj, hogy túl csórók vagyunk... Másodszor: a brüsszeli csúcsszerv, mint az egységes piac koordinátora, a közösség országai között is számos kvótát érvényesít. Például az acél-, az áram- vágj- a textiltermelés volumenét országonként szigorú kvóták szabá­lyozzák, ez viszont a magyar csatlako­zás számára kemény akadály - örök­lött ipárstruktúránk révén ugyanis ezekben a műfajokban lennénk érde­keltek. A gyors csatlakozás - e kvóták­kal és előírásokkal súlyosbítva - egy­szerűen letarolná a magyar gazdasá­got. Ugyanakkor kétségtelen, hogj- ez lenne az a korbács, ami kikényszerite­­né a modernizáció következő fokoza­tát. De egyelőre erről még nincs szó Ma még úgy látszik, túl magas a beugró, azaz többségben vannak azok az erők. melyeknek még a legérettebb kelet-eu­rópai országok befogadása sem áll ér- 1 dekében. Jóindulatukat inkább a „mi kutyánk kölyke”-elv alapján osztogat­ják. (Az előbb említettem a kvótákat: bár eddig is sok cirkusz volt belőle, ám az EK országai egymás között szépen elmismásolták a kihágásokat. Gondol­junk a francia mezőgazdaság állami támogatásának abszurd számaira - miközben nálunk minden központi tá­mogatást leépített a kormány, hátha kap érte néhány jó pontot; vágj- arra. hogy Brüsszel az angol autógyártást mentesítette az európai ámormák alól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom