Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)

1993-07-09 / 8494. szám

nített, rideg világ len. De mi! csinál­jak? Száz meghí­vást utasítok vissza hetente, és elfoga­dok ötöt-hatot. Nem tudom, hány ember jön, jelent­kezik a legkülön­bözőbb ügyekben, akták százai jön­nek, megbeszélés megbeszélést kö­vet, egyszerűen nincs emberi élete, aki ma in politizál.- Egy kissé ci­nikus mondás sze­rint a temető pótol­­hatatlan emberek­kel van teh... \ - ■* ■- Mindez nyilván elősegíti, hogy minél előbb odajusson az ember.- Szervezéssel nem tehető elviselhetőbbé a „pótolhatatlanság" ?- Minden bejelentkezést, felkérést nem uta­síthatok el.- Természetesen nem. de...- Ha nem utasítom el, akkor le van kötve naponta 14 órám. Utána meg mire van ereje az embernek? A szeme fáj. A szemem környéke most már nem, de az első egy évben ez rendsze­res jelenség volt, hogy estére fájt, fizikailag fájt. Nem lehet így csinálni sokáig, valamilyen mó­don ezen változtatni kell.-Az ellenzéki politikusok ráérősebbek?- Énszerintem igen, bár lehet, hogy a kapó­­sabb személyeknek ott sincs semmi magánéle­tük, semmi emberi, baráti magánkapcsolatuk, mint ahogy nekem sincs.- Egy jól működő demokrá iában ez ugyan­így áll?- Sokat járok a világban, sok vendég jön hozzám Európa különböző országaiból, minden­kitől kérdezem, hogy milyen a leterheltsége. Ugyanezt mondja mindenki magáról. A portu­gál, a francia a holland, az amerikai. A svájci kollégám például annyira fáradt volt egy tárgya­lásunkon, hogy a szeme szinte lecsukódott...- Pedig Svájc nem sietős ország. Ez az árnyoldala a hatalomnak?- Úgy látszik, ez vele jár. Lehet persze, hogy csak a mi korunk, ez a rendkívül fölgyor­sult, átmeneti korszak jár ekkora terhelésekkel. Amikor a kő zuhan- Mégis, a Csurka-ügyben volt olyan pilla­nat. amikor időt ke'lett volna szakítani.- Igen, volt. Kellett volna De hát hogyha a dolgok elindulnak, akkor öntörvényüség válik uralkodóvá bennünk, és azt már nem lehet meg­állítani. Mint amikor a kő zuhanni kezd...- Ön egy döntő pillanatban drámai bejelen­tést lett. ami nyugodt természetének teljesen el­lentmondott. Isten irgalmát kéne, a magyarság sorsát kapcsolta ehhez az ügyhöz. Azóta el­hangzón nyilatkozatai nem magyarázzák akkori felindultságát.- Egy politikusnak három irányban kell mindig figyelnie. Először: az országra, ame­lyikben politizál, ezen belül a gazdaság, társa­dalom, kultúra jelenségeire, az emberek gon­dolkodására, véleményére a legkisebbtől a leg­­nagyobbig. A figyelem másik fontos iránya: a demokráciában létrejövő, kiválasztott hatalmi elit. Ez a parlament, a parlamenti pártok, frak­ciók viszonya, a bennük uralkodó állapotok, kapcsolódások, csatlakozások, az ellenzék és így tovább. Ez az az elit, ami fönt játssza el naponta az országnak a politikát és csinálja azt az országvezetésben. A figyelem harmadsor­ban mindig a külső viszonyokra, külső elvárá­sokra irányul, azokra az igényekre, amelyeket a világ támaszt velünk szemben. Ezt a hármat ir­tózatosan nehéz közös nevezőre hozni a dönté­sekben, amelyek egyszerre hatnak a nyugdíjas­ra meg az ifjú titánra, az akadémikusra, az elit mozgására és a világ elvárásaira. Azért kell a világ elvárásaira ügyelni, mert csak akkor le­hetséges jól képviselni az adott állam, nemzeti közösség érdekeit, ha tudjuk, mit várnak el tő­lünk, milyen falak vannak, amiknek nem mehe­tünk neki, és milyen irányban mozoghatunk. Aki ebből a háromból csak kettőt érzékel, az vakvágányokra futhat. De különösen az fut vakvágányra, aki csak egyre figyel. Van, aki csak arra fordít figyelmet, hogy milyen a köz­hangulat Magyarországon, mit várnának itt az emberek, van, aki csak arra, hogy mit várnak Washingtonban vagy Londonban. Mindkettő előbb-utóbb egyfajta mucsai gondolkodáshoz ivezet. Én ezért érzem, hogy itt egy tragikus for­dulat is bekövetkezhet, ha nem leszünk józa­nok. Attól tartok, hogy nemcsak a töredezés­hez, hanem a polarizálódáshoz jutunk el. Van itt egy létező baloldal, amit kívülről nyomtak ránk, nem belső erőből szerveződött, egy negy­venéves baloldali, szélsőbal rendszer, óriási ha­gyományokkal. Ez benne van a társadalomban, a közgondolkodásban, és most a szociális gon­doktól még inkább felhajtó erőt kap. A túlsó ol­dalon pedig ott a másik, amelyik árvalányha­­jaskodni kezd, atillás-mentés acsarkodásba csap át, csúszik jobbra, a szélsőségek felé, és lesz itt két világ, két politikai erő, amely kí­­gyót-békát kiabál egymásra, taszítja egymást tovább, és irt marad egy ország, amelynek való­di és korszerű gondjaival az égvilágon senki sem foglalkozik. Ez katasztrófához vezet. Ve­gye számításba azt, hogy négymillió magyar a határokon túl, milyen helyzetben, milyen kör­nyezetben él, szinte érezhetően erősödnek föl velünk szemben különböző nacionalista indu­latok, rossz lelkiismeret diktálta nacionalista indulatok, és a másik oldalon pedig itt vagyunk mi, akik elkezdünk belekiabálni ebbe a világba. Hát én ettől félek, bár nem szabad egy honvé­delmi miniszternek ilyet mondani. Ez az én gondom! A magyarságot féltettem, amikor azt a pátoszos mondatot leírtam, kimondtam. Fő­ként az ellenzéki táborból nagyon sokan meg­róttak, hogy mit beszélek én a magyarságról, az, ha egy párt in tönkremegy, az semmi. De azok a jelenségek, amelyek ezzel a tönkreme­netellel együtt járnak, amelyek kísérhetik, bi­zony végzetessé válhatnak. Ki kap a csalira- Volt egy' pillanat, amikor azt a levelet megírta: Ez lehet, hogy egy fáradt pillanat volt, egy ideges pillanat volt...- Inkább kilátástalan.- Akkor kilátástalan. Ez a pillanat elmúlt? Túl van rajta?- Annyiban igen, hogy az MDF-en belül, meg ennek következtében a magyar politikai közéletben a törés így nem következett be. De az előbb emlegetett félelmeim, aggódásaim to­vábbra is ugyanúgy megvannak, és továbbra is létjogosultnak érzem őket.- Egy edül van ezekkel az aggodalmakkal?- Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan vannak, akik hozzám hasonlóan aggódnak, és nemcsak a határokon belül, hanem a határon tú­li magyarság körében is. Hiszen a belső civako­­dásnak, ennek a nagyidai nem tudom micsodá­nak, ami zajlik itt már évek óta, a legsúlyosabb kárvallottjai ők lehetnek. Hadd mondjam, hogy ennek az állapotnak a bekövetkezte a magyar média egyik nagy diadala egyébként. Nem aka­rom a médiákra kenni mindazt, ami történt, de olyan szépen bevezették korábban a kisgazdá­kat, most pedig az MDF bizonyos köreit, hogy ne hárítsam át teljesen a felelősséget, csak azt mondom, besegítették ebbe a csapdába, hogy azt ha egyszer valaki megírná, történészként, szinte pontosan kimutathatná, hol voltak azok a gondosan elhelyezett kis csalétkek, amikre saj­nos rögvest ráharaptak a nyilatkozni folyton szeretők, a maguk hívságát fitogtatni akarók, ez pontosan lemérhető, higgye el nekem.- Én nem azért mosolygok, mert nem hi­szem. én éppen azért mosolyogtam, mert hiszem.- Beetették. És a szerepelni vágyók hagyták magukat-A’em az a kérdés persze, hogy hagyták ma­gukat, vagy nem hagyták. Itt van egy adott és jellegzetes újságírói társadalom. En abban nem hiszek, hogy ez az újságírói társadalom kommu­nista volt. Akiket ismerek, azok közül sokan vágyták és igyekeztek elősegíteni a rendszer­­változást. Az MDF és a kormány nem találta meg velük a hangot, a kapcsolatot, ami nemcsak a kormány és az MDF hibája, mert tudom, hogy már a választási győzelem előtt megtörtént bi­zonyos polarizáció az újságírók között. De mi­ért történt meg? És miért így? Miért olyan kevés a tehetséges, szakszerű, az MDF-fel rokonszen­vező vagy az MDF-re elfogultság nélkül tekintő újságíró? Mi ez? Balszerencse?- Kérdezek én is. Mi volt az oka annak, hogy már a kezdet kezdetén be akarták feketíte­ni, sározni az MDF-et? Paktum a kommunisták­kal, meg ezek a címek, cikkek, miért? Miért volt az, hogy csak ezt az egy pártot akarta a média lejáratni?- Tudvalevő, hogy bárhol a világon az új­ságírók többsége t baloldalibb, libe­rálisabb, mint ma­ga a társadalom. Ön szerint ez Ma­gyarországon nyo­matékosan ígv néz ki? j - Én úgy lá­tom, hogy nyoma­­| tékosabban úgy néz ' ki. Sokan azt gon- i dolják, hogy koráb­ban minden újság­író valamilyen mó­don kommunista volt, tolta a régi rendszer szekerét, és miután ez most átlépett egy fölsza­badult sajtóvilágba, a korábbi helyzetét, azt a rossz ideoló­giát most egy libe­rálisnak mondott ideológiával cseréli

Next

/
Oldalképek
Tartalom