Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-09 / 8494. szám
nített, rideg világ len. De mi! csináljak? Száz meghívást utasítok vissza hetente, és elfogadok ötöt-hatot. Nem tudom, hány ember jön, jelentkezik a legkülönbözőbb ügyekben, akták százai jönnek, megbeszélés megbeszélést követ, egyszerűen nincs emberi élete, aki ma in politizál.- Egy kissé cinikus mondás szerint a temető pótolhatatlan emberekkel van teh... \ - ■* ■- Mindez nyilván elősegíti, hogy minél előbb odajusson az ember.- Szervezéssel nem tehető elviselhetőbbé a „pótolhatatlanság" ?- Minden bejelentkezést, felkérést nem utasíthatok el.- Természetesen nem. de...- Ha nem utasítom el, akkor le van kötve naponta 14 órám. Utána meg mire van ereje az embernek? A szeme fáj. A szemem környéke most már nem, de az első egy évben ez rendszeres jelenség volt, hogy estére fájt, fizikailag fájt. Nem lehet így csinálni sokáig, valamilyen módon ezen változtatni kell.-Az ellenzéki politikusok ráérősebbek?- Énszerintem igen, bár lehet, hogy a kapósabb személyeknek ott sincs semmi magánéletük, semmi emberi, baráti magánkapcsolatuk, mint ahogy nekem sincs.- Egy jól működő demokrá iában ez ugyanígy áll?- Sokat járok a világban, sok vendég jön hozzám Európa különböző országaiból, mindenkitől kérdezem, hogy milyen a leterheltsége. Ugyanezt mondja mindenki magáról. A portugál, a francia a holland, az amerikai. A svájci kollégám például annyira fáradt volt egy tárgyalásunkon, hogy a szeme szinte lecsukódott...- Pedig Svájc nem sietős ország. Ez az árnyoldala a hatalomnak?- Úgy látszik, ez vele jár. Lehet persze, hogy csak a mi korunk, ez a rendkívül fölgyorsult, átmeneti korszak jár ekkora terhelésekkel. Amikor a kő zuhan- Mégis, a Csurka-ügyben volt olyan pillanat. amikor időt ke'lett volna szakítani.- Igen, volt. Kellett volna De hát hogyha a dolgok elindulnak, akkor öntörvényüség válik uralkodóvá bennünk, és azt már nem lehet megállítani. Mint amikor a kő zuhanni kezd...- Ön egy döntő pillanatban drámai bejelentést lett. ami nyugodt természetének teljesen ellentmondott. Isten irgalmát kéne, a magyarság sorsát kapcsolta ehhez az ügyhöz. Azóta elhangzón nyilatkozatai nem magyarázzák akkori felindultságát.- Egy politikusnak három irányban kell mindig figyelnie. Először: az országra, amelyikben politizál, ezen belül a gazdaság, társadalom, kultúra jelenségeire, az emberek gondolkodására, véleményére a legkisebbtől a legnagyobbig. A figyelem másik fontos iránya: a demokráciában létrejövő, kiválasztott hatalmi elit. Ez a parlament, a parlamenti pártok, frakciók viszonya, a bennük uralkodó állapotok, kapcsolódások, csatlakozások, az ellenzék és így tovább. Ez az az elit, ami fönt játssza el naponta az országnak a politikát és csinálja azt az országvezetésben. A figyelem harmadsorban mindig a külső viszonyokra, külső elvárásokra irányul, azokra az igényekre, amelyeket a világ támaszt velünk szemben. Ezt a hármat irtózatosan nehéz közös nevezőre hozni a döntésekben, amelyek egyszerre hatnak a nyugdíjasra meg az ifjú titánra, az akadémikusra, az elit mozgására és a világ elvárásaira. Azért kell a világ elvárásaira ügyelni, mert csak akkor lehetséges jól képviselni az adott állam, nemzeti közösség érdekeit, ha tudjuk, mit várnak el tőlünk, milyen falak vannak, amiknek nem mehetünk neki, és milyen irányban mozoghatunk. Aki ebből a háromból csak kettőt érzékel, az vakvágányokra futhat. De különösen az fut vakvágányra, aki csak egyre figyel. Van, aki csak arra fordít figyelmet, hogy milyen a közhangulat Magyarországon, mit várnának itt az emberek, van, aki csak arra, hogy mit várnak Washingtonban vagy Londonban. Mindkettő előbb-utóbb egyfajta mucsai gondolkodáshoz ivezet. Én ezért érzem, hogy itt egy tragikus fordulat is bekövetkezhet, ha nem leszünk józanok. Attól tartok, hogy nemcsak a töredezéshez, hanem a polarizálódáshoz jutunk el. Van itt egy létező baloldal, amit kívülről nyomtak ránk, nem belső erőből szerveződött, egy negyvenéves baloldali, szélsőbal rendszer, óriási hagyományokkal. Ez benne van a társadalomban, a közgondolkodásban, és most a szociális gondoktól még inkább felhajtó erőt kap. A túlsó oldalon pedig ott a másik, amelyik árvalányhajaskodni kezd, atillás-mentés acsarkodásba csap át, csúszik jobbra, a szélsőségek felé, és lesz itt két világ, két politikai erő, amely kígyót-békát kiabál egymásra, taszítja egymást tovább, és irt marad egy ország, amelynek valódi és korszerű gondjaival az égvilágon senki sem foglalkozik. Ez katasztrófához vezet. Vegye számításba azt, hogy négymillió magyar a határokon túl, milyen helyzetben, milyen környezetben él, szinte érezhetően erősödnek föl velünk szemben különböző nacionalista indulatok, rossz lelkiismeret diktálta nacionalista indulatok, és a másik oldalon pedig itt vagyunk mi, akik elkezdünk belekiabálni ebbe a világba. Hát én ettől félek, bár nem szabad egy honvédelmi miniszternek ilyet mondani. Ez az én gondom! A magyarságot féltettem, amikor azt a pátoszos mondatot leírtam, kimondtam. Főként az ellenzéki táborból nagyon sokan megróttak, hogy mit beszélek én a magyarságról, az, ha egy párt in tönkremegy, az semmi. De azok a jelenségek, amelyek ezzel a tönkremenetellel együtt járnak, amelyek kísérhetik, bizony végzetessé válhatnak. Ki kap a csalira- Volt egy' pillanat, amikor azt a levelet megírta: Ez lehet, hogy egy fáradt pillanat volt, egy ideges pillanat volt...- Inkább kilátástalan.- Akkor kilátástalan. Ez a pillanat elmúlt? Túl van rajta?- Annyiban igen, hogy az MDF-en belül, meg ennek következtében a magyar politikai közéletben a törés így nem következett be. De az előbb emlegetett félelmeim, aggódásaim továbbra is ugyanúgy megvannak, és továbbra is létjogosultnak érzem őket.- Egy edül van ezekkel az aggodalmakkal?- Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan vannak, akik hozzám hasonlóan aggódnak, és nemcsak a határokon belül, hanem a határon túli magyarság körében is. Hiszen a belső civakodásnak, ennek a nagyidai nem tudom micsodának, ami zajlik itt már évek óta, a legsúlyosabb kárvallottjai ők lehetnek. Hadd mondjam, hogy ennek az állapotnak a bekövetkezte a magyar média egyik nagy diadala egyébként. Nem akarom a médiákra kenni mindazt, ami történt, de olyan szépen bevezették korábban a kisgazdákat, most pedig az MDF bizonyos köreit, hogy ne hárítsam át teljesen a felelősséget, csak azt mondom, besegítették ebbe a csapdába, hogy azt ha egyszer valaki megírná, történészként, szinte pontosan kimutathatná, hol voltak azok a gondosan elhelyezett kis csalétkek, amikre sajnos rögvest ráharaptak a nyilatkozni folyton szeretők, a maguk hívságát fitogtatni akarók, ez pontosan lemérhető, higgye el nekem.- Én nem azért mosolygok, mert nem hiszem. én éppen azért mosolyogtam, mert hiszem.- Beetették. És a szerepelni vágyók hagyták magukat-A’em az a kérdés persze, hogy hagyták magukat, vagy nem hagyták. Itt van egy adott és jellegzetes újságírói társadalom. En abban nem hiszek, hogy ez az újságírói társadalom kommunista volt. Akiket ismerek, azok közül sokan vágyták és igyekeztek elősegíteni a rendszerváltozást. Az MDF és a kormány nem találta meg velük a hangot, a kapcsolatot, ami nemcsak a kormány és az MDF hibája, mert tudom, hogy már a választási győzelem előtt megtörtént bizonyos polarizáció az újságírók között. De miért történt meg? És miért így? Miért olyan kevés a tehetséges, szakszerű, az MDF-fel rokonszenvező vagy az MDF-re elfogultság nélkül tekintő újságíró? Mi ez? Balszerencse?- Kérdezek én is. Mi volt az oka annak, hogy már a kezdet kezdetén be akarták feketíteni, sározni az MDF-et? Paktum a kommunistákkal, meg ezek a címek, cikkek, miért? Miért volt az, hogy csak ezt az egy pártot akarta a média lejáratni?- Tudvalevő, hogy bárhol a világon az újságírók többsége t baloldalibb, liberálisabb, mint maga a társadalom. Ön szerint ez Magyarországon nyomatékosan ígv néz ki? j - Én úgy látom, hogy nyoma| tékosabban úgy néz ' ki. Sokan azt gon- i dolják, hogy korábban minden újságíró valamilyen módon kommunista volt, tolta a régi rendszer szekerét, és miután ez most átlépett egy fölszabadult sajtóvilágba, a korábbi helyzetét, azt a rossz ideológiát most egy liberálisnak mondott ideológiával cseréli