Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-30 / 8489. szám
A NAP INTERJÚJA Katona Tamással, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával Az elkanászodó politizálástól mentsük meg az országot i Magyar Hírlap, 1993.6.24 •v r-1Ö Kölcsönös kötelességünk nemcsak az, hogy tájékoztassuk az embereket, tanem az is, hogy a hangnemet elfogadhatóvá tegyük. Most még túlzottan sok az indulat, a gy űlölködés — mondja interjúnkban Katona Tamás, akivel a választási előkészületek jegyeben, a politika és sajtó viszonyáról beszélgetett lapunk helyettes főszerkesztője. A .Miniszterelnöki Hivatal olitikai államtitkára nem hiszi, hogy a választásokig megváltozhat a rádió és a televízió közjogi helyzete, ugyanakkor a kormány tudomásul veszi az írott sajtóban kialakult erőviszonyokat. Ez a kormány tem fog a demokráciává! össze nem egyeztethető dolgokat csinálni uralma meghosszabbítása érdekében sem — szögezi le Katona Tamás. Véleménye tzerint a sajtó nagyon fontos szerepet játszhat abban, hogy az indulatokat — a választási kampány ellenére — fokozatosan ki lehessen szűrni a politikából. Érzelmek lehetnek, hitek lehetnek, de az indulati politizálástól, az elkanászodó, balkáni politizálástól feltétlenül meg kell mentenünk ezt az országok — Ne titkoljuk el az olvasók előtt, hogy államtitkár úr kezdeményezte ezt a beszélgetést, miután megismerte a Magyar Hírlap szerkesztőségének a választásokra megfogalmazott szakmai-etikai kódexét. De nem titkoljuk el azt sem, hogy örömmel fogadtuk az invitálást, mert hasznosnak tartunk minden eszmerecsét, amely lehetőséget kínál egymás szándékainak, nézeteinek jobb megismerésére. Ezzel talán kevesebb lesz a félreértés és oldódhatnak az előítéletek. Az pedig — gondolom — természetes, hogy ebbe a beszélgetésbe beavatjuk az olvasót. — Én is elmondom, miért tartom fontosnak az ilyen beszélgetéseket. A könyvhét nyitónapján a Vörösmarty téren találkoztam egy igen kedves kolléganőmmel az Európa Könyvkiadóból, aki lilás-vörös arccal azt mondta nekem, hogy imádkozzatok magatokért. Nem értettem ezt a mondatot, mert úgy gondolom, hogy az ő elvei ugyanazok, amelyek 1989-ben voltak — legföljebb engem nem zártak ki a pártból, mert nem voltam a tagja, őt meg igen — és az én elveim sem változtak. És ezekben az elvrkben rengeteg az átfedés. Tehát nem értem az elhatalmasodó gyűlölködést, ami a politikában és néha a sajtóban is meg szokott nyilatkozni, mert ugyan hol nyilatkoznék meg a politika. A politikának észveszejtőén szüksége van a sajtóra. A politika és a kormány csak a sajtó jóvoltából tudja teljesíteni azt a kötelességét, hogy az embereket rendszeres és megbízható információval lássa el. Nincs olyan öblös hordó, amelynek a tetejéről akár a legsztentoribb hanggal el lehet jutni a társadalomhoz. Mindemiatt tragikomédiának érzem azt, ahogy a politikai erők és a sajtó, ahogy a kormány és a sajtó viszonya alakult az elmúlt három esztendőben. — Mi lehet ennek az oka? — 1990-ben egy kezdő kormány egy kezdő sajtóval találta magát szemközt. A sajtó kritikai érzéke az előző rendszer végnapjaiban föltámadt — mert korábban azért a rendszer kiszolgálásából vette ki a részét —, és csodálatosan megtanult valamit: a sorok között üzenni. És mi megtanultunk a sorok között olvasni. Ez a tudás azonban semmit nem ér a demokrácia körülményei között, mert a demokráciában mindent meg lehet írni és ki lehet mondani, nem úgy, mint korábban. Ezért mondom, hogy az új körülmények között a sajtó is kezdő volt. És teljesen természetes volt, hogy a sajtó számára két párt létezett igazából: a régi ismerősök, a régi ismeretségek okán a szocialista párt és a pesti értelmiségi közegből kinőtt szabad demokraták. Ez a két párt azóta is privilegizált helyet foglal el a sajtóban. Nyilvánvaló, hogy ez átmeneti állapot, tartósan egy ilyen helyzetnek fennmaradnia nem illik és nem is szabad. — Én ennél azért árnyaltabbnak látom a sajtó és a politika, a kormány viszonyát, s talán nem is szerencsés differenciálatlanul „a sajtó"-ról beszélni. Másfelől: egyetértek azzal, hogy az indulatokat próbáljuk meg kiszűrni a politikából. De az alaphangot a pártok ütik meg, és a sajtó ezt közvetíti, bár azt nem állíthatom, hogy esetenként nem tesz rá egy lapáttal... — Ezért érzem úgy, hogy kölcsönös kötelességünk nemcsak az, hogy tájékoztassuk az embereket, hanem az is, hogy a hangnemet elfogadhatóvá tegyük. Pillanatnyilag túlzottan sok az indulat, a gyűlölködés. Nagyon is megértem, hogy nehéz körülmények között — és ennek a társadalomnak iszonyú terheket kell cipelnie — az ember könnyebben mond oda, vagy szeret a lelkén könnyíteni egy-egy erőteljes kifejezéssel. Egy okkal több, hogy próbáljunk ellene tenni. És kivált most, amikor a pártok valóban elkezdenek készülődni a jövő májusi választásokra. — A médiumtörvény elvetélése miatt nem jöttek létre a rádió és a televízió függetlenségének törvényi garanciái, ehelyett visszajött, maradt a kormányfelügyelet. A koalíció ezt győzelemként ünnepelte, és ön azt nyilatkozta: megteremtődtek az objektív, pártatlan tájékoztatás bevezetésének a feltételei. Hogy fér ez össze azzal a ténnyel, hogy a televízió hagyományosan legnézettebb hírműsorait politikailag elkötelezett emberek szerkesztik? — Vagy az ellenzéki pártokhoz elkötelezett emberek, mert nem egy hírműsor van a televí-. zióban... — Ha ez így van, akkor az Egyenlegnél ezt elég jól leplezik. Pálfy G. viszont nyilvánosan is szerepet vállalt Csurka István táborában, és ami nagyobb baj: hovatartozását a műsorai is elárulják... — A televízióban és a rádióban a Hankiss- és Gombár-érában az volt a legnagyobb hiba, hogy nem alakultak ki azok a belső szabályok, amelyek egy szükségképpen hierarchikus szervezetet a demokrácia játékszabályai szerint megpróbáltak ; volna életképessé és veszélytej lenné tenni. Mi megalakítottuk a felügyelőbizottságokat, és ezekben nincsenek politikusok —, művészek és tudósok a tagjaik. Az etikai kódexet — biztos, hogy nem tökéletes, hiszen I miért végezne a BBC tökéletes j munkát — nemcsak lefordítot- I tűk, de be is vezettük. Pillanat* 1 nyilag nagyon nehéz olyan lépéseket tenni, amelyek min- I denkinek az egyetértésével találkoznának. mert ehhez az előző két és fél év esztelen médiavitája hisztériukus hátteret teremtett. Mindenki állást foglalt, oldalt választott, helyeselt és tiltakozott. Túl kell jutni rajta. Most in van egy lehetőség a kezünkben, messze nem tökéletes lehetőség, messze nem tökéletesen kihasznált lehetőség, és higgyünk abban, hogy a demokrácia normális körűimé-
