Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-02 / 8474. szám
Magyar Nemzet 1993.máj.28. tó Kereszténység - liberalizmus Politikai és eszmei minimum A „liberális” manapság némely körökben szitokszónak számít, és sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy kereszténység és liberalizmus egymás mellé rendelt fogalom legyen és keresztény ember liberálisnak tekintse magát. A kommunista rendszerben a liberalizmust ugyancsak elutasított, sőt veszedelmes eszmeáramlatként tartották számon, és nem jelentett kifejezetten előnyt annak számára, akire rásütötték a liberális bélyeget. Ma sem előnyös liberálisnak lenni, s nemegyszer éppen önmagukat keresztényként meghatározó embereket fogja el harctéri idegesség a liberalizmus szó hallatára. (Velem már az is megesett, hogy egykori MSZMP-titkár, most a kereszténypárt lelkes híve rótt meg szelíd szavakkal liberalizmusom miatt, mások meg, többnyire névtelen, tehát egyenesjellemű levélírók, úgy sütik rá az emberre a „liberális” jelzőt, mint valami politikai fajtalanság bélyegét.) Holott kereszténység és liberalizmus nem egymásnak ellentmondó fogalmak. Noha az európai szabadelvúség, mint a felvilágosodás gyermeke, kezdetben élesen lépett fel a keresztény egyházak ellen, és a keresztény enyházak is hosszabb időn keresztül, Nyugat-Európában nagyjából a XIX. század végéig, Közép-Európában még a két világháború között is, többnyire kárhoztatták a liberális politikai eszméket és mozgalmakat. Pedig mi sem természetesebb, mint a liberalizmus és a kereszténység szövetsége, már ha nem pusztán a napi politikát tekintjük, hanem a két szellemiség értékrendjét és antropológiai nézeteit Minden liberális gondolat tengelyében ugyanis az emberi személy szabadsága áll, maga a liberalizmus fogalma is a szabadságra, a szabadelvűségre utal, az ember szabadsága ugyanakkor a kereszténységnek is legfőbb értékei közé tartozik. Az evangéliumok, majd Szent Pál igen gyakran szólnak arról, hogy az ember szabadságra teremtetett, s a kereszténység egész etikája arra épül, hogy az embernek szabad akarata van. A keresztény gondolkodók egy része természetes szövetségesre talált a liberalizmusban, s hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a szabadelvűség tulajdonképpen az emberi lény alapvető szabadságának keresztény tanításából következik, illetve ezzel a tanítással teljes összhangban van. A francia katolikus liberalizmus legnagyobb alakja, Felicité Lamennais (1782-1854) éppen korának kollektivista-kommunista ideológusaival vitázva fogalmazta meg a keresztény liberalizmus alapvető elveit: „Mi a demokrácia? Az egyéniség teljes felszabadítása, az emberi jogok teljességének biztosítása, a személyi önrendelkezés teljessége". Az emberi jogok teljességébe természetesen beleértette a szólásszabadság és a szabad sajtójogát is. „Egyedül - jelentette ki - a szólás szabadsága ad biztosítékot veszélyes szavakkal szemben. A szabad vita az egyetlen orvosság minden szellemi eltévelyedés ellenében." (Mindkét idézet Ludassy Mária fordítása.) A keresztény liberálisok arra a meggyőződésre építették szabadságjogokkal kapcsolatos nézeteiket, hogy minden emberi lény szuverén, és minden emberi személyiségnek a teremtő Isten tervét kell megvalósítania, küldetését betöltenie. Ezért elutasították azt a végleges ellentmondást, amely a modem korban (a XIX. és XX. században) az egyén és a társadalom, az individualizmus és a kollektivizmus között kialakult. Az individualizmus és a kollektivizmus csapdájából mindenekelőtt az Emmanuel Mounier által alapított Esprit című folyóirat körül gyülekező perszonalista bölcselők kerestek kiutat. A perszonalisták gondolkodásának tengelyében az emberi személy Istentől rendelt méltósága és szabadsága állt, ezzel mintegy transzcendentális távlatot adtak a liberalizmus tanításainak. Ráadásul egy olyan korban, amikor túlságosan is erőszakosan érvényesültek a kollektivizmus prófétáinak elképzelései és utópiái. „Minden személy Isten képmására teremtetett és minden személy hivatott arra, hogy Krisztus hatat- i más misztikus testét alkossa" - tanította Mounier (Nyíri Tamás fordítása). Az emberi személyiség szabadsága és méltósága mellett a perszonalista filozófusok igen nagy szerepet adtak az emberi szolidaritásnak, a szeretet evangéliumi elvének is: a t társadalmi együttélés alapja szerintük nem valami erőszakos kollektivizmus, hanem ez a szolidaritás és szeretet. A keresztény gondolkodás mindezzel mintegy „megszentelte” a liberalizmus eredetileg, sőt hangsúlyozottan evilági tanításait. Különnösen a II. Vatikáni Zsinat után kibontakozó katolikus megújulás építette be szemléletébe, felfogásába a liberalizmus értékeit. Az a teológiában és az erkölcstanban egyaránt teret kapott felfogás, amely megkerülhetetlen értéknek tartja az ember személyes és lelkiismereti szabadságát, teljes mértékben összeegyeztethető a liberális gondolkodás hagyományos értékeivel és követelményeivel. Ennek a felfogásnak sokirányú következménye van az egyházi éleiben is: ez vezet el a keresztény ökumenizmus következetesebb vállalásához, illetve ahhoz a nagyobb felelősséghez és tevékenységi körhöz, amelyet a zsinat tanításai az úgynevezett laikusoknak, világi hívőknek adnak. Ezért nagy jelentőségűek ’azok a keresztény (katolikus) mozgalmak, amelyek - elsősorban a zsinati taní^ tások és a nyugati világban kibonta- I kozó egyházi megújulás nyomán - ! nálunk is érvényt kívánnak szerezni a huszadik század végén megjelenő új keresztény gondolatoknak és lelkiségének. A máris eredényeket felmutató Zsinati Kör és Egyházfórum 1 mellett elsősorban a Pax Rontana nemzetközi mozgalmára gondolok, j amely a katolikus értelmiséget kí- I vánja a II. vatikáni zsinat szellemisé- I ge mellé állítani. Ez a mozgalom az lelmúlt évtizedekben természetesen Inem lehetett jelen idehaza, szervezést és köznapi munkáját az emigrációban élő magyar katolikusok vállalták magukra. Ok hozták létre a Katolikus Magyar Értelmiségi Mazgal-