Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-18 / 8483. szám
Élet és Irodaion, 1993.6.11 28 lak azok, akiknek felelőssége volt a kérdést eldönteni. A magyar színház folyamatai szempontjából viszont úgy láttam, mellékes az, hogy éppen ki a Nemzeti Színház igazgatója. Akkoriban viszont a színházi osztály sok minden mással foglalkozott, én például a finanszírozási rendszer átalakításával, s tudtam, ha kiszállok, akkor minden rosszabb helyzetbe kerül majd. így hát tudomásul vettem a lényeket: a Nemzetit új direktor irányítja, én meg dolgozhatok tovább. — Én pedig úg) vélem, hog> iljen biulmathénság uUn egyszerűen képiélényég barmit csinálni. — Természetesnek tartom, hogy eltérően ítélünk meg helyzeteket, személyeket, megoldásokat. Én politikai szándék ellenében próbáltam szakmai érvekkel fellépni. Alulmaradtam. Nem a döntéssel volt akkor sem bajom, hanem a nyilvánvaló politikai szándékkal. — Egy ilyen döntés szerintem már eleve csak rossz lehet.» sem bocsátottak meg nekem, a színházművészet vezető személyiségei is szembekerültek a minisztériummal. Megszakították a hivatalos kapcsolatot. Arról nem is beszélve, hogy lehetetlenné vált a tanács újjászervezése, men a többség árulónak tekintette volna azokat, akik az új testületben tagságot vállalnak. Konfliktusaink száma tehát egyre növekedeu, umi az akkori hisztérikus helyzetben szükségszerűen vezetett a szakításhoz. Utólag persze már azt is látom, hogy magam is tül érzékenyen, olykor szélsőségesen reagáltam, s .ezzel, vajamint-eljövetelemmel ; ítém síkeriiir kívül maradnom ■ a - hisztérián. Ócska taktikázások közepette leltek utolsó hónapjaim, felidézni sem érdemes szánalmas részleteit. Csendben és békésen akartam elválni — természetem szerint —, s akkor ezt még megtehettem... — A Uivo/as csendben (őriem, iga/. Ám alig telt el par hel, amikor sokat emlegetett főszereplője^ vall egy másik ügynek, a Játékszín igaigatovaltasanak. Ont akkor azzal is vadultak, hogy e/t a tarcaszinha/al. húg» nirgincnivc fuggeilenseget, at akarta játszani a fővárosi onkormanv/atnak. — Ezt így nem mondanám. Egyetlen döntés sem jó vagy rossz megszületése pillanatában. Bizonyos idő elteltével bizonyul ilyennek vagy olyannak. Az egyértelműen politikai döntés azonban valamilyen módon mindig durva erőszak a valóságon, tehát nagyobb az esélye, hogy rossznak bizonyul. Olyan körülményeket, hangulatot, ellenérdekeltséget teremt, hogy u döntés kedvezményezettje szinte lehetetlenül. Meggyőződésem, hogy Ablonczy László nem olyan rossz igazgató, mint amilyennek sokan látják, de az adott körülmények közölt — nagyrészt saját hibáján kívül — nem lehet jobb. A politikai döntés után a korrekció is nehezebb, men a kinevezett politi-l kai védelem alá kerül, ezért minden szakmai kritika politikai támadásnak minősül. Ezzel a döntéshozó újabb hibát követ el: még erősebben ragaszkodik ahhoz, amin pedig változtatnia kellene. — Ha így fel tudta dolgozni azt, ami ott torién!, akkor mi ve/etetl mégik a iu> kiU&hoz? — Az, amit az előbb mondott. Már nem lehetett ugyanúgy folytatni a munkámat a Nemzetiben lönéntek után. A Színházművésze^ ti Tanács — ami a minisztérium taács ad Restin eteS»©1 Mi 1 lakozá-* sül az ellen, hogy a minisztérium nem kéne ki a véleményét, feloszlatta magát. Nem tudtam megakadályozni ezt a lépést, s ez kellős vereség volt számomra: főnökeim — Az ügynek néhány év előzménye volt. 1989 óta, de lehet, hogy már régebben is, folyamatosan fogalmazódott meg az a kormányszintű elvárás, hogy az intézmények számát csökkentsük. A színházak esetében ez azt jelentette volna, hogy csak a Nemzeti Színház és az Operálta/, maradt volna a tárcáé. Ezzel egyetértettem, ugyanis felfogásom szerint a minisztériumnak nem az a dolga, hogy az intézményeivel bíbelődjön... — Hanem? — A minisztérium döntően nem hatalmi tényező, bár sokan ennek az ellenkezőjét vallják és azt gondolják, hogy a politika diktátumát kell érvényesíteniük a kulturális életben. Szerintem egészen más okból lehet mégis politikai, hatalmi erő: attól, hogy a kultúra érdekeit artikulálja, és lehetőség szerint képviseli a politikai küzdelmekben. Ha jól működik a minisztérium, akkor tekintélye van a politikában, és hitele a szakmában. Ezt megteremteni döntő részben csak szakmai felkészültséggel lehet, semmiképpen sem politikai igazodással. Persze nem tagadom, hogy a kultúra szféráján belül is van politikai küzdelem, érdekérvényesítés, s azt seid állítom, hogy van „csak" szakmai döntés. Mégis általában nehezen titkolható, ha „kilóg a lóláb”. Hát még akkor, amikor az egész döntés maga a lóláb... — A jálrkszmi domes szerintem Zpp így ilyen több lehelrll... — Nem egészen. Csak annyiból, hogy nem volt alapos szakmai indoka. . Addig érleltem, hogy megváltozott a koncepció, a minisztérium már nem szabadulni akar az intéz-ményeitól, hanem görcsösen ragaszkodik hozzájuk, . bár legjobb tudomásom szerint ^tsajptrenj területen van így. Ám'- _ ‘ azt már nem*éríetlem, hogy miért akarták a Játékszín önálló státusát megszüntetni, miért akarták a Nemzetihez kapcsolni. A Nemzetit megterhelni meg egy mic/ménynycl... feléri volna egy kegyelemdöféssel. — A izük ma igen halározotUn Alit ki ■ Játékszín mellett. Tálán rtvanaot akarlak venni a Nemzeli miatt? — Abban az időben elég sok ellentét volt az intézményfenntartók és a szakma képviselői között finanszírozási, kinevezési ügyekben Veszprémtől Békéscsabáig. Ezekben a szakma általában alulmaradt. A Játékszínnel kapcsolatos ellenállási ez is motiválta, de leginkább az, hogy egy különleges játéklehetőség elvesztésétől féltek a színészek. Az ügy — véleményem szerint —túldinemzionálódott., “ Rászoktatod a múlt arra, hogy politikai jelentőséget tulajdonítsunk periferikus kulturális folyamatoknak, eseményeknek, termékeknek. Emögölt a/.onbun mindig a politil t (élelme, gyongesége munkál. A/ a politikáé, amely nem elégszik meg saját játékterével és a szellem szabadságát korlátozza. Ezzel azonban mindig saját hatalmának felszá- ' molásán fáradozik. Ezért inkább úgy fogalmaznék, a nemzeti színházi döntésnek volt egy üzenete: ha akarjuk, teljes mértékben politikái kérdésnek tekintjük egy színház sorsát, és akkor nektek, mármint a színházi szakmának, nincs jogotok beleszólni. Azt hiszem, erre válaszolt a szakma, amikor demonstrálván kiállt a Játékszín mellen. És én ekkor már a szakma, a színház oldalán állhattam. Karácsony Ágnes
