Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)

1993-05-04 / 8461. szám

HVG, 1993.5.1 27 PÁRT-PÉNZÜGYEK MAGYARORSZÁGON Politikai gazdaságtan A Fidesz az idén majd 150 milliót fektetett vállalkozásba, az SZDSZ kft-t ala­pított, a KDNP cége profilt vált, az MSZP éppen most szeretne megszaba­dulni gazdasági társaságaitól - a jelek szerint a választások közeledtével a pártok átszervezik eddig nem túl sikeres gazdasági érdekeltségeik életét En­nek ellenére a jövő évi választási kasszák nagysága inkább a pártoknak adott állami támogatástól és főleg az adományoktól függ majd. A Magyar Köztársaság pártjainak törté­netében példátlanul nagy összeget 149 millió forintot fektetett vállalkozásba az idén a Fiatal Demokraták Szövetségé (Fi­desz). Egy 1992. december 15-i döntés alapján idén január 5-én módosították a párt tulajdoná­ban levő Fico Kereskedelmi, In­formatikai és Szolgáltató Kft alapító okiratát, s a cég törzstő­kéjét 1 millióról 150 millió fo­rintra emelték. Ezzel ez a kis, eddig tulajdonképpen „alvó" vállalkozás a legnagyobb, 150 millió forint tőkéjű magvar pártcéggé nőtte ki magát. Korántsem jelenti azonban ez azt, hogy a Fico Kft. már az 1994-es választásokon segíti - a tulajdonosnak járó nyereségé­vel - a Fideszt. Az elmúlt évek­ben szinte minden jelentősebb párt alapított egyszemélyes kft-t (lásd táblázatunkat), ezek azon­ban közvetlenül - a cégtulajdo­nosoknak járó befizetéssel - nem gyarapították a pártkasszá­kat, többségük mérlege ugyanis veszteséget mutatott. Egyedül az Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt kivétel: 1989-ben még 56,9 millió forint folyt be a párt MSZMP-időkből jogutódlással örökölt - s azóta egyébként álla­mosított, felszámolt vagy értéke­sített - vállakózásaitól, főleg a Hírlapkiadó Vállalattól és a megyei lapkiadóktól. Az idő ha­ladtával ez a forrás elapadt, egyedül az 1991-es MSZP-párt­­mérleg mutatott 4,6 millió be­vételt a cégek nyereségéből. A cégek alapítása nem üzlet - állítják lényegében egybe­hangzóan a nagyobb pártok háza táján, legalábbis abban az énelemben nem az, hogy a párt, mint a gazdálkodó szervezet tulajdonosa pénzt vehetne ki a cégből, hogy azt politikai céljaira fordíthassa. „Csak púp a hátunkon" - mondta a vállal­kozásokról kérdésünkre az MSZP egyik ve­zetője, aki szerint pánja - amely a többi­ekhez képest mindmáig egy egész kft.-bi­­rodalom gazdája - szeretne gyorsan meg­szabadulni a cégeitől. Az MSZP-kft-ket igyekeznek értékesíteni, s ha ez a próbál­kozás sikertelen marad, akkor megszünte­­ük a cégeket - mondták a Köztársaság té­ren. Ezek a vállalkozások 1992-t veszteség­gel vagy nullszaldóval zárták, s csak azért vannak még mindig a szocialisták tulajdo­nában, mert az év elejéig - mint az elmúlt rendszerhez kötődő egyik társadalmi szer­vezet tulajdonai - törvényben kimondott elidegenítési tilalom alatt álltak. Az elmúlt évek vállalkozási ta­pasztalatai indították az MSZP gazdasági vezetőit arra, hogy megszabaduljanak cégeiktől. E vállalkozások annak idején többnyire nem szabadon alakí­tották ki profiljukat, hanem a párttól apportba kapott eszkö­zökhöz - volt pártgarázs, ven­dégház, számítógépek vagy ép­pen páncélszekrények - igazítot­ták tevékenységűket. Értelemsze­rűen más a helyzet a többi párt esetében: ezek a kft.-alapításhoz szükséges tőkeminimummal, 1 millió forinttal indították el a cégüket. Nagyobb tőkeinjekci­ókra - a Fidesz idei akciójáig - nem került sor, így érthetőbb, hogy e kis cégek miért nem for­dultak eddig nyereségbe, s mi­ért nem utaltak még át pénzt a tulajdonos kasszájába. Volt egyébként olyan vállalko­zás, pontosabban „cégkezde­mény” is, amely tényleg csak vitte a pénzt. A Szabad Demok­raták Szövetsége (SZDSZ) még 1990. február 5-én megalapí­totta a Liberty Vagyonkezelő Kft.-t, amelyről utóbb azonban „megfeledkeztek". 1990. április 2-án benyújtották ugyan a be­jegyzési kérelmet, amelynek azonban alapvető hiányosságai voltak: például nem mellékelték hozzá az SZDSZ bejegyzési okira­tát, és megfeledkeztek a törzs­tőke-befizetés banki igazolásáról is, így aztán a fővárosi cégbíró-Pártcégek főbb adatai Cég Tulajdonos Induló tőke Alapítás (mjüió lorirrt) időpontja Allegro Szolgáltató Kft (Győr) Archív Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) Bács-Touring Szálloda és Közlekedési Kft (Kecskemét) Belvárosi Garázs Autójavító Kft (Miskolc) Dianthus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Szeged) Diantho Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Kiskunhalas) Fico Kereskedelmi, Informatikai és Szolgáltató Kft. (Budapest) Help Számítástechnikai. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Székesfehérvár) Hunnia-Pac Ügynöki és Kereskedel­mi Kft. (Budapest) Kapocs Kereskedelmi és Szolgák tató Kft. (TLszakécske) Klme-net Számítástechnikai Kft. (Budapest) Kopir Nyomdaipari Kft. (Miskolc) Lehel Kereskedelmi és Szolgál­tató Kft. (Budapest) Liberty" Vagyonkezelő Kft. (Budapest) Uberlor Kft (Budapest) Működtető Kereskedelmi és Szolgál­tató Kft. (Budapest) Nyfrreflektor Kereskedelmi és Szolgál­tató Kft. (Nyíregyháza) Paritás Kereskedelmi és Ügyvitelszer­vező Kft (Szombathely) Pecunla Kereskedelmi és Szolgál­tató Kft. (Budapest) Progresslo Lapkiadó és Szolgál­tató Kft. (Budapest) Várad" Kereskedelmi és Szolgál­tató Kft (Pécsvárad) Vektor Kereskedelmi, Szolgáltató Kft. (Kaposvár) MSZP 10,38 1989. VI. 29. MSZP 1.10 1990.11.20. MSZP 28,40 1989. VI. 19. MSZP 4,15 1989. VI. 25 MSZP 1,05 1990. VII. 6. MSZP 1.13 1990. XII. 15. Fidesz 1,00 1990. VI. 26. MSZP 1,25 1991.1.16. KDNP ,1.00 1990. IX. 15. MSZP 1,05 1990. XII. 18. MSZP 1,00 1990. VII. 2. MSZP 9,17 1990. III. 1. MSZP 1.00 1991.1. 21. SZDSZ 1,00 1990. II. 5. SZDSZ 1,00 1993. MSZP 3,00 1990. Vili. 28. MSZP 1,00 1990. XI. 20. MSZP 2,76 1990. IV. 17. MDF 1.00 1991. VI. 10. Munkáspárt 1,00 1992. IV. 1. MSZP 2,94 1990. VII. 11. MSZP 1,50 1990. VIII. 31 *A cég valójában nem jött létre, 1991. január 10-én a fővárosi cégbíróság el­utasította a bejegyzési kérelmeL mert a hiánypótlási felhívásnak"az SZDSZ nem lett eleget. A végzés 1991. május 8-án jogerőre emelkedett "1993. január 23-án csődeljárás indutft ellene

Next

/
Oldalképek
Tartalom