Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-07 / 8463. szám
Új Magyarország, 1993.5.4 39 Egy liberális hétvége Az olvasó nem gondolja azt félinformációk, pontatlan emlékezések, elhomályosított interjúportrék; egyszerűbben: csúsztatások alkalmazásával egy értelmiségi réteg politikai gondolkodásmódjára akar hatni az effajta eszközök (ki)használója. Annyira nem gondolja ezt hogy ennek szórványos megtapasztalásakor csupáncsak vállat von, s mosolyog egyet a felületes írástudókon. Ám amikor ömlesztve szembesül ezekkel; amikor napokon át találkozik a sajtóban egyoldalúan megfogalmazott, mégis tézisszerű kinyilatkoztatásokkal, akkor bizony elgondolkodik. A Magyar Narancs ápr. 15-i számában így kezdődik egy írás Bankó András tollából: „Bájos kötet jelent meg nemrég: Francois Villon balladái - Faludy György álköltésében címmel a Magyar Világ Kiadó gondozásában. Csak az idősebb korosztály ismerheti ezeket - az eredeti, '37-cs kiadásból talán -, no meg azok a szemfülesek, akik az átkosban kizen-közon terjedő gépelt példányokhoz ' hozziijuthattak. Ezeken kívül szinte már csak egy forrás ismeretes - az átörökítés nyomtalan, mert nem írásos, hanem szájhagyományozó! -, az, amely Tihanyi László zenéjével és saját előadásában tartotta ébren a sötét középkor leglíraibb csavargójának szellemét épp a középkoriasan sötét szocializmus közepette. Sőt: annak ellenére!" És idézzük még az írás cgv későbbi részletét is: „...Tihanyi jóleső érzéssel kántálta az efféle sorokat: ,ha a zsaruk a nyakadra hágnak', bár jómaga csak néhány órán át élvezte őrizetesként a rácsmesterek vendégszeretetét..." F. cikk fölött mosolyog, bosszankodik, és szomorkodik az olvasó. Mosolyog, nem értve: mire gondot a ' jegyzet írója, amikor nyomtalannak aposztrofálja a szájhagyomány ósi útját; ilyen értelmezésben ugyanis a folklór, a népköltészet, a népmesék és balladák világának egyetlen motívuma sem létezik... Bosszankodik: mert tudja, hogy az említett kötet négy esztendeje jelent meg, a kiadó ezzel köszöntötte a végleg hazatérő Faludy Györgyöt. Azóta utánnyomások, valamint számozott, bőrkötéses díszkiadások jelzik a költő e művének vitathatatlan népszerűségét. E művének, írtam, de rögtön hozzáteszem: is. Életműve egészét övezi e szeretet, »örök hűség" fogadja Írásait; ezért is szólni kellett volna e cikkben (is) arról: mennyire méltatlan, hogy mindmáig - érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon - elmaradt ez életműről a legrangosabb .magyar irodalmi-művészeti díj jogos koszorúja. Szomorkodhatunk ezért is; de a fent jelzett szomorúság közelibb, okai a.szinte már csak egy forrás isme-'relének’ túldimenzionálása. Mert semmit sem von le a méltatott értékeiből az, ha megemlítjük Babits Liszté nevét is. Aki több esztendőt töltött börtönben 1956 után; akit szabadulása után vitathatatlan tehetsége ellenére is végigkísért a hivatalos mellőzöttség; de mégis maradandó nyomot hagyott versmondó körök szervezésével, és nem utolsósorban önálló estjeivel, amelyek egyik kiemelkedő darabja volt a Villon-est. Klubok tucatjaiban adta elő, tette kö/.kinccsé e balladákat, egy szék s a fölé lógó, behurkolt kötél díszlete előtt; mígnem egy napon maga is e hurkot választotta. Mert, míg élt, mindvégig valódi'súlyok láthatatlan bilincseiben vergődött Privát expó-történelem ( Az Élet és Irodalom ápr. 16-ai számában, a Liget vendégoldalaln olvasható Kozitk Mártim írása. Elmondja benne: hogyan lett expó-hivőből expó-ellenessé, örömét így okolva: „...1998 táján azért voltam a világkiállítás lelkes híve, mert a Kelettől való elkülönülés demonstrációjának, a Nyugathoz tartozás akarásának tartottam. Valamilyen mértékben bizonyára így gondolták ezt a megreformálhatatlan rendszer reparálásával, a nekünk adott játéktér bővítésével foglalatoskodó ötletgazdák is, hiszen ez a rendezvény remekül bcleilleni látszott a pőrázhosszabílással kísérletezgető csalafintaságok sorába. Arccal a Nyugat felé, egyedül ez a fontos... ’ Majd szerzőnk kiábrándultságának egyik passzusa: „De hol lesz már a mai kormány 1996-ban? S hol az a kapcsolat, amit okkal vagy ok nélkül öt címei ezelőtt még az expó és a szabadság, a nyugatosodds, a modernizáció között fiit lehetett tételezni? Az bizony nincs sehol - a világkiállítás mára Magyarország társadalomszerkezeti-világszemléletbeli elmaradottságának konzerválására tett - valószínűleg akaratlan kísérlet szimbólumává vált. " De legfigyelemreméltóbb a következő gondolatmenete: „...azt hiszem, joggal lehet attól tartani, hogy a hatalmon levőket az expóban rejlő hatalmas propagandalehetőség felismerése tette rendezéspártivá. Amihez a végelgyengü- Ió pártállami rendszernek már nem volt ereje, meg talán képe sem, azt a jelek szerint habozás nélkül megteszi a mostani kormány - vagy megtenné, ha még három év múlva is megtehetné. Akit netán elfogna a kétség, gondoljon Sevillára. És végül, de nem utolsósorban: egyéb kevéssé kívánatos dolgok mellett vajon mi lenne a propaganda tárgya 1996-ban, a honfoglalás 1Í00 éves évfordulóján?" Mi is világlik ki ezen idézetekből? A szerző örömmel vette volna, ha a „megtartva-változás" érvényesül; azaz a pártállami rendszer szalonképesebbé tétele a Nyugaton; demonstrációja annak, hogy-Így is, innen is birtokba vehető az egyetemes szabadság nagyobb szelete. Lehet, persze, hogy nem Így gondolta. Hiszen a második idézet azt tanúsítja: szerzőnk saját elvárásainak megvalósíthatóságában sem hitt; vagy ma nem hisz? Bevallom, kicsit félreérthető számomra: arról lenne itt szó, hogy ma, a legfőbb politikai akadályok megszűnése után, már jóval kevesebb esélyünk van Európa polgári társadalmai közé illeszkednünk!? És még egyértelműbb - értelmetlenebb!? - az utolsó idézet iránymutatása. Amelyben a szerző tart az expóban rejlő propagandalehetóségtől; amelyben előre nehezményezi, ' ha mi netántán szóba hoznánk majd Európába érkezésünk évfordulóját. Szabadság-dalok Miért? Miért kell ellenérzéssel gondolnom Sevillára; az ottani expó egyik legnagyobb elismerést aratott pavilonjára? Egy világkiállítás lehetőségéért általában azért pályáznak a legkülönbözőbb országok.mért propagandalehetőséget látnak benne: az őket a külvilághoz kapcsoló gazdasági és kulturális hajszálerek megsokszorozási esélyeit. És bizony-bizony: egy svájci kanton megünnepelheti hatszázötvenedik születésnapját; Amerika az egész világgal ünnepeltetheti saját évfordulóit, de ha mi tesszük ugyanazt, az, már nemzeti gőg lesz egyesek szemében; esetleg rögtön irredenta tüntetés? Mert, miközben már folynak a kivitelezési munkálatok, mederben az első hídfő, sorra kötődnek a kiállítói előszerződések; s nemzeti jelleg erősítését kívánja az eddig legvehemensebben liberális párt is; mindeközben változatlan erővel harsog az ellenkórus; változatlan erővel tolják buldózereiket a hivatásos ellendrukkerek s a hivatásos feledletők... E címmel közöl dicsérő jegyzetet a Népszabadság ápr. 17-i száma D. Nagy és a frakció kazettájáról. Már kezdete Is különös: arról tudósít, hogy „a legendás Bikini emlékén romantikus rockegyüttes virágzott ki’... Holott e klvlrágzás csupán egy tíz év utáni »évelés": D. Nagy újra összehozta Bikini előtti zenekarát, a Rolls