Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-30 / 8459. szám
Népszabadság, 1993.ápr.26. 1 0-1- v Öregedőben a Fidesz „Öregszünk” - hirdette a fiatal demokraták plakátja, amelyet nem is annyira a a párt ötödik születésnapjára, mint ötödik kongresszusára időzítettek. Jogosan. A debreceni kongresszus valóban új szakaszt látszik nyitni a párt történetében, noha az érlelődő irányváltásnak már a múlt nyár óta sokasodtak a jelei. Visszatekintve úgy tűnik, hogy a Charta trójai falóvá minősítése, Kornis Mihály lejakobinusozása, az MSZP Kovács András általi leszélsöbaloldaliiása, az SZDSZ-hez fűződő viszonytudatos kiélezése és Such György hányingerének Magyar Narancs-beli részletezése ugyanabba a stratégiai ívbe illeszkedik. E stratégia középpontjában természetesen a miniszterelnöki bársonyszék áll. Normális pártnak nem is lehet más célja, mint a főhatalom, amelynek birtokában programját, elképzeléseit megvalósíthatja. A kérdés csak az, milyen módon kívánja megszerezni, és aztán mit akar vele kezdeni. Ez utóbbit illetően a debreceni kongresszus nem szolgált szenzációval. Megszülettek egy rokonszenves szociál- és oktatáspolitikai program elemei, szöges ellentétben az államháztartás reformjának Ígéretével, amely az adminisztratív költségeken túl tudvalévőleg a szociális, az egészségügyi, illetve az oktatási rendszer kiadásainak lefaragását jelenti. A Fidesz gazdasági tanácsadójának azt a kijelentését, hogy a szükséges fedezetet az adók könyörtelen behajtásával kívánják előteremteni, aligha kell komolyan venni - az inkább a fiatal demokraták által oly következetesen az MSZP nyakába varrni kívánt szociális demagógia műfajába tartozik. Az ötlet ugyanis nyilván jól cseng a laza adózási fegyelemmel joggal elégedetlen közvélemény fülében, ám - mivel a bérből és fizetésből élők jövedelmeiket nemigen tudják eltitkolni, kénytelenek adójukat maradéktalanul befizetni -, ennek megvalósítása egyértelmű-, en a vállalkozók adóterheit növelné. Ez pedig egy liberális párttól aligha várható. Az elmúlt időszak fejleményei nyomán kirajzolódó stratégia inkább a másik kérdésre látszik választ adni: hogyan, j mely rétegek támogatásával, és j kivel szövetségben igyekeznek a fiatal demokraták a kormányhatalmat meghódítani? Úgy tűnik, ez a stratégia arra a felismerésre épül, hogy a hazai politikai rendszerből hiányoznak a nyugati értelemben vett jobbközép politikai erők, amelyek helyét Európa legtöbb országában a kereszténydemokrata pártok töltik be. E pártok rendszerint liberális gazdaságpolitikát folytatnak, más tekintetben azonban tekintélyelvüek, vonzódnak a hierarchikus társadalomszerveződéshez, a tradicionális közösségekhez, világnézetileg pedig kötődnek a kereszténységhez és a nemzeti eszméhez. Ez az a jobbközép politika, amelynek potenciális társadalmi bázisát a koalíció (mindenekelőtt az MDF) sikerrel szólította meg 1990-ben, és még nagyobb sikerrel idegenítette el magától az elmúlt három év során. Ez az a jobbközép, amelynek helye a hazai politikai palettán mindeddig üresen maradt, mert a koalíció, minden hangzatos deklaráció ellenére egyre távolabb került tőle. Ez az a jobbközép pozíció, amelynek betöltésére az említett stratégia szerint a Fidesz törekedni látszik. Ezt a koncepciót persze nem könnyű érvényesíteni. Mindenekelőtt az a (kereszténydemokratával homlokegyenest ellentétes) Fidesz-imázs áll az útjában, amit korábban oly gondosan alakítottak ki, és amelytől most nagyon nehéz megszabadulni, hiába nyiratkoztak meg a párt vezetői, borotválkoznak naponta és húznak öltönyt, vesznek nyakkendőt. Márpedig a „márciusi ifjak” stílus jól kamatozik a népszerűségi listákon, de a megcélzott választói kör, az időközi választások tanúsága szerint, nem szívesen szavaz rá (nóta bene, Petőfit sem választották követté annak idején Szabadszálláson). Át kell tehát kissé profilírozni a pártot, előtérbe helyezni a szociális konfliktusokat elkerülni kívánó, a társadalommal való megegyezést kereső arcát, a keresztény és nemzeti értékek iránti elkötelezettségét, a jobboldal irányában való nyitottságát. Ezt szolgálta a hazai „Moncloa-paktüm” ötletének felmelegítése, a Fidesz nemzeti elkötelezettségű liberális középpártként való meghatározása, a nemzeti és keresztény irányban közismerten fogékony (és a kommunisták agyagba döngölése szerzői jogát magáénak mondható) Németh Zsolt, továbbá Trombitás Zoltán alelnökké választása, aki nem rés, hanem erős bástya a baloldal felé emelt falon. A Fidesznek ezenkívül szüksége van további fiatal vagy középkorú technokratákra és politikusokra, akik a megcélzott réteg szemében hitelesen képviselhetik ezt a fajta jobboldaliságot. Ezek az emberek pillanatnyilag jórészt a kormánykoalíció sorait erősítik, háttérbe szorítva az Antall József barátaiból és üzletfeleiből, valamint néhány lojális nép-nemzeti alapító atyából álló első vonaltól, és fenyegetve a koalíción belüli jobboldali radikalizmustól - a korhatár eltörlésével viszont nyitva az út előttük, ha saját táborukban végképp ellehetetlenülnének. Á stratégia másik kulcskérdése a szövetségesek keresése. Úgy tűnik, abban nincs vita a két liberális párt között, hogy az 1994-es választást a koalició elveszti, és a következő kormány gerincét kettejük koalíciója fogja adni. A probléma ott kezdődik, hogy ki legyen a harmadik, ha - mint valószínű - kettejük parlamenti súlya nem lesz elegendő a kormányalakításhoz. Az SZDSZ nyilván abban érdekelt, hogy ez a harmadik az MSZP legyen, hiszen egy ilyen koalícióban a szabaddemokraták vannak „középen”, ők játsszák a kiegyenlítő szerepét és ennélfogva ők dominálhatnak a kormányban. Az SZDSZ ezért nem érdekelt a baloldallal való viszony rontásában; vezetői nyilatkozataikban nem győzik hangsúlyozni, hogy készek együttműködni minden párttal, amelynek programja összeegyeztethető az övékkel. Hasonló okok folytán viszont a Fidesz érdeke az, hogy a harmadik partner a mai kormánykoalíció valame| lyik szalonképes áramlata legyen, ezért, megint csak a fenti I megfontolások alapján, nem ér- i dekelt a koalícióval való konf- 1 rontációban, a kormánypártokkal való viszony további élezé- 1 sében. Hogy a leendő kormányban melyik párt lesz domináns, és melyik választhatja meg a felte- I hetöen szükségessé váló harmadik partnert, az nyilván azon múlik, melyikük kerül ki erősebben a választásból Papírforma szerint erre a Fidesznek , jobb-az esélye, hiszen népszerűsége ma háromszorosa az SZDSZ-ének Az egyéni választókerületi rendszer azonban komoly meglepetéseket okozhat: itt az SZDSZ indul lényegesen jobb esélyekkel Ha a választás második fordulójában a szocialisták és a szabaddemokraták a