Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-30 / 8459. szám
Népszabadság, 1993.ápr.26.15 Ha az MDF a liberálisokhoz közelít, a Magyar IJt párt lesz- mondta Csurka István Pécsen (Megyei tudósítónktól) Csurka István szombaton, az MDF országos választmányi illésével egy időben Pécsett a Magyar Út körök nagygyűlésén tartott beszédet. Kijelentette: lehetséges, hogy a következő választásokra a mozgalom párttá alakul. A gyűlés után Csurka nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy az új pártnak esetleg ö lenne a miniszterelnök-jelöltje. Mintegy félezren várták a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában Csurka Istvánt, aki egyórás késéssel érkezett. Sokan már arra számítottak, hogy mégis az országos választmány mellett döntött, ám a kétkedőknek az író-politikus csattanós választ adott beszédével. Mint mondta, a pécsi programot korábban lekötötte, mint ahogy a választmány időpontja ismeretessé vált, s különben is - a Magyar Út gyűlését sokkal fontosabbnak érzi. Csurka hetvenperces előadásának első felében ismét a tőle már sokszor hallott vádakkal illette a kivonuló szovjetek ittmaradt csatlósait, akik a sajtóval szövetkezve gátolják a következetes rendszerváltást. A kormánykoalíció pártjait tehetetlenségük miatt kárhoztatta. Kijelentette: szerinte nem az lenne a legfontosabb, hogy az Országgyűlés által hozott törvények annyira tökéletesek legyenek, hanem az, hogy a közakaratot tükrözzék. Ezt az állítását a politikus az Alkotmánybíróságnak címezte. Csurka úgyr látja, hogy ennek az intézménynek „túlhatalma” van, s azzal, hogy az alkotmánybírák „visszadobták” a kárpótlási és az igazságtételi törvényeket, megalázták a parlamentet, lassították a rendszerváltást, nem a törvényességet védték, hanem politikai szándékokat szolgáltak. Csurka hangsúlyozta: semmiképp sem lesz tagja egy olyan MDF-nek, amely szövetséget köt a liberális pártok bármelyikével is, majd hozzátette, hogy a tavaly nyáron oly nagy vihart kiváltott tanulmányát azért kellett megírnia, mert úgy érezte, hogy' ezzel távol tudja tartani a liberálisokat saját pártjától. Később egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy amennyiben pártja nem felel meg az általa és támogatói által támasztott politikai elvárásoknak, s tovább folytatódik az MDF közeledése a liberálisokhoz, akkor a Magyar Út maga is választási párttá alakul. A nagygyűlés után megyei tudósítónk megkérdezte Csurka Istvánt: ha mozgalma párttá alakul, ő lenne annak a miniszterelnök-jelöltje a következő választások idején?- Ez még csak újságírói kombináció - hangzott a válasz - Egyelőre arról érdemes beszélni, hogy a Magyar Út egy alapitvány, ez az alapítvány köröket hoz létre, s ezzel elkezdtük kiépíteni a mozgalom alapjait. A többi csupán politikai feltételezés, amihez egy újságírónak persze joga van, de erre én most még csak egy széles mosollyal válaszolok. * A feltett kérdést a Pécsett látottak-hallottak és az ottani háttérbeszélgetések sugallták. Csurka István - bizonyára nem tévedünk, ha így véljük - azokra épít, akik a kormánypártokra szavaztak, de az elmúlt három év változásaival elégedetlenek. Létszámuk mindhárom kormánypártban jelentős. Ha nekik most újra szavazniuk kellene, föltehetöleg ugyanúgy voksolnának, mint annak idején, ám ha megszületne egy még magyarabb, még keresztényebb, még igazságtevőbb, még kárpótlóbb, még bolsevik-kiebrudalóbb párt (mondjuk a Magyar Út Pártja), akkor - Csurka és követői reményei szerint - sokan átlépnének oda. Ez lehetne a negyedik kormánypárt - bár mindhárom eddigit jócskán megcsapolná. S ugyan ki más lehetne a kormány elnöke, ha nem a négy közül a legerősebb párt első embere? Csak egy valami zavarhatja meg ezt az álmot: ha kiderül, hogy amit egy drámaírónak jeles politikus - híveinek rajongó körében, felcsattanó tapsoktól kísérve - közakaratnak tüntet fel, az mégsem egyezik q köz akaratával. Ungar Tamás