Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-13 / 8448. szám
-I__■ Kritika 93/4 Valóban még a procedúra előtt közölték veled a végeredményt? Igen, a bizottság elnöke elmondta, hogy ezt megtárgyalták és a koalíció nem fog a miniszterelnök szándékával szembehelyezkedni - tehát politikai okokból és nem személyes ellenszenvből teszik, amit tesznek. Ezt egyébként nem tartom annyira fontosnak. Sokan gondolják, hogy - úgymond - cserbenhagytad őket? Az utóbbi időben főként a rádión kívül mondogatják ezt olyanok, akik úgy gondolkodnak, ha az egyik párt nyer, a másik veszít. Sokakkal nem tudom megértetni ilyenkor, hogy én nem pártpolitikai harcosként vettem részt ebben a dologban, s ha úgy tetszik, valóban van, aki nyer, s van, aki veszít. De úgy hiszem, ami Vízkereszt óta történt, meglehetősen tisztázta a helyzetet, s talán a közvélemény nem jelentéktelen részével észrevétette, hogy a korábbi „médiázás” mögött valójában sajtószabadságharc folyt. Most, hogy színre léptek a patkóit könyökű beamterek, a Bach-huszárok a televízióban és a rádióban, ez jobban feltűnik. Távozásodat korábban a médiaszabályozás megszületéséhez kötötted. S jóllehet ez nem következett be, mégis kérted a fölmentésedet. Sokaknak csalódást okoztál, még akkor is, ha a rádió költségvetésének kormányellenőrzés alá helyezése nyomós érvnek számít döntésed mérlegelésénél. Tavaly november végén lejárt az az Alkotmánybíróság által megszabott határidő, amellyel elvben érvényét kellett volna veszítenie a rádiófelügyeletet kimondó, 1974-ből származó kormányhatározatnak. Úgy érzékeltem, hogy - képviselői petíciók ide vagy oda - az Alkotmánybíróság nem kívánja elsietni a dolgot, s nem tévedtem. Az alkotmánnyal ellentétes konnányfelügyelet amúgy is nagy nehézséget jelentett számunkra, meg voltunk béklyózva, vonszolódva kellett biztosítani a rádió működését. Munkatársaimnak mondok köszönetét azért, hogy ezt meg tudtuk csinálni. De nem elég, hogy ezt el kellett viselni, az új költségvetési törvény még azt is kimondta, hogy a rádió önálló költségvetési fejezete, amely addig mégis viszonylagos védettséget, garanciát jelentett, megszűnik. Ezzel a kormány durva közbeavatkozásainak lehetősége nyílott meg a rádióban, ami elvileg is teljes mértékben elfogadhatatlan a számomra. Említettem, azzal indultam, hogy nem kívánok kormányhivatalnok lenni. Nos, ez az új szabályozás engem kormányhivatalnoki helyzetbe szorított bele, s emiatt nem vállalhattam. Azt az önbecsapást nem kívántam elkövetni, hogy azt mondom, „még mindig jobb, ha én vagyok itt, mint más” - mert ezzel csak egyre rosszabb kompromisszumokba gabalyodom. Elvi határpontot láttam tehát, s kértem a felmentésem. Ehhez a döntéshez kétségkívül hozzájárult, hogy a Parlamentben a rádió- és tévétörvény - ez sem mindennapos dolog - nulla szavazatot kapott. Természetesen hatással volt rám - hogyne lett volna - az a vesszőfutás, amelyet Hankiss Elemérrel és munkatársaival eljátszottak. Ezzel kapcsolatban nem kívánnám a személyes bátorságomat emlegetni, de azt igen, hogy itt nem rólam volt szó. Ahogy a televízióban sem Hankiss Elemér került igazán fenyegetett állapotba, hanem a munkatársai, akiken erősen csattant az ostor. Ebben a kormány gátlástalansága nyilvánvalóvá vált. Számot kellett vetnem azzal, hogy amennyiben a rádiót is mondvacsinált vádakkal illetik - s miért ne tették volna? -, akkor ennek a munkatársaim, főleg a gazdálkodás területén dolgozók fogják meginni a levét. Távol áll tőlem, hogy mindenben a magam igazolását lássam, de mindaz, amit a felmentésem benyújtása óta a kormány e téren produkált, alátámasztja érveimet. Az általad választott formulával, úgy érzem, időt akartál adni - mintegy tálcán kínálva a lehetőséget - a köztársasági elnöknek és a miniszterelnöknek, hogy alkotmányos rendben, közösen oldják meg az utódlást. Ilyen feltételt nem szabhattam, de ez a lehetőség benne volt a formulában. Tavaly, szinte egész évben mondogattam az ellenzéki pártok képviselőinek, foglalkozzanak a személyi változás lehetőségével, hátha előbbre hozható ezzel a törvény elfogadása is. Hosszú ideig süket fülekre találtam, aztán úgy látszott, mégis komolyan veszik, megértették, hogy én valóban nem ragaszkodom ehhez az álláshoz. A legideálisabb az lett volna, ha a törvény elfogadásával egy időben, az ellenzékkel egyetértésben kerülhetett volna sor az utódlásra. Úgy gondoltam még az utolsó pillanatban is, hogy legalább a két legnagyobb közjogi méltóság között ez elintézhető - már amennyiben a kormány Vízkereszt után nem a saját belső pártviszályaival foglalkozik, hanem a kormányzati feladataival törődik. Amikor Göncz Árpád ebben az ügyben a miniszterelnökhöz fordult, egyértelműen kifejezte, hogy felmentési kérelmemet kész elfogadni, de váija a miniszterelnöki előterjesztést - nyilvánvalóan az új rádióelnök kinevezésére is. Amikor erre a kormány „cokit” mondott, s önkényes intézkedéseket hajszolt végig a rádión, a konstruktív megoldás lehetőségét söpörte le az asztalról. Az interjút készítette: VARSÁNYI GYULA
