Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-07 / 8446. szám
A választók és a pártok esélyei Magyar Hírlap, 1993.ápr.2. 07 A Magyar Hírlap VÁLASZTÁS *94 címmel új rovatot indít; péntekenként neves politológusok, szociológusok osztják meg e téma szűkebb-tágabb körében gondolataikat aTisztelt Olvasóval. A szakértők — kutatói munkájukon, tapasztalataikon túl — a SZONDA IPSOS rendszeresen végzett közvélemény-kutatásainak adatait használják fel a választásokkal összefüggő jelenségek folyamatos elemzéséhez és értékeléséhez, melyeket hónapról hónapra mintegy 100 oldal terjedelemben kapnak kézhez. A következő parlamenti választásig terjedő időszak „hosszú menetelése” — amely a bejutásig, a parlamenti erő növeléséig vagy éppen a kikerülésig tart majd — nyomban az 1990-es választás után megkezdődött. A jelek arra mutatnak, hogy az elkerülhetetlen megmérettetés időpontjának közeledtével a választási harc a kulisszák mögül a színre lép. A pártok megkezdték kampányukat, némelyikük ugyan kegyes eufémizmussal „előkészületnek” nevezi ilyen irányú tevékenységét. Úgy véljük, joggal tételezzük fel, hogy olyan kiváló szakértői, kutatói a politikai-szociológiai tudományterületnek, mint Angelusz Róbert, Bihari Mihály, Bokor Ágnes, Csepeli György, Kéri László, Lengyel László, Stumpf István, Tamás Pál vagy Závecz Tibor hétről hétre megjelenő elemzései elősegítik, hogy értői és tudatos résztvevői legyünk az elkövetkező választásoknak. Levendel Ádám SZONDA IPSOS VÁLASZTÁS Egy-két évtizeddel ezelőtt a futballválogatott mindenkori szövetségi kapitánya érezhette úgy, hogy egymillió kollégája él az országban. Ugyanis legalább ennyien tudták nála jobban a soron következő meccs előtt a csapat ideális — de a meghirdetettnél mindenképpen különb — összeállítását. Mára a pártszociológiával, pártkutatásokkal foglalatoskodóknak lehet hasonló élményük, hiszen végtelen számú vélemény, javaslat, ötlet közepette kell leírniuk a hazai többpártrendszer jellemzőit és várható alakulását. Szurkolók, ellendrukkerek, no meg pesze maguk a küzdőtéren sürgölődők is ezerféle módon ítélik meg az épphogy csak kialakult többpártrendszer minőségét. Minden nyilatkozónak megvan a maga tévedhetetlen tippje, kedvenc avagy utált pártja vagy vezére; s egyáltalán az elképzelése az ideális pártberendezkedésről. Egy azonban bizonyos: sokkal több a kritikusa, mint a lelkes híve annak, ami ez ügyben itt kialakult. A kutatóknak természetesen nem a kapitányi szerepet kell magukra próbálniuk, hisz’ nem az ő dolguk a többpártrendszer „összeállítása”. Sokkal inkább a tudósítókéhoz hasonlítható a szerepük; azoknak légin-' kább yneccs tényleges menetét illik lerrrimk/s a kutatóknak is a kézzel fogható eredményekről kell szólniuk, s nem a saját pártszimpátiájukról. Vitathatatlan eredmények pártügyekben azonban csak négy éve születnek — azaz választásokkor —, pedig közben is zajlik a küzdelem, s a kevés hasznosítható tény, előrejelzés közön kitüntető szerepet töltenek be a közvélemény-kutatások adatai. (Nem feltétlenül a legutoljára megjelent adatok alapján igyekszünk következtetéseket levonni, hanem soksok hónap illeszkedő adataiból kísérlünk meg — tartósnak tűnő — tendenciákat megragadni.) ■ A Szonda-Ipsos immár harmadik éve adja közre havonként pártpreferencia-vizsgálatainak adatait. Á számok alaposabb elemzése érdekes következtetéseket ad. Az eltelt tizenkét hónap során állandósulni látszik néhány olyan tendencia, mely nemcsak a hazai pártstruktúra alakulását mutatja, hanem kifejezi a közeljövő mozgásirányait. Szembetűnő, hogy a szavazni nem akaró és pártot magának választani nem tudó — illetve nem hajlandó — tömeg nagysága alig ingadozik. Megközelítőleg a választójoggal rendelkezők 33-36 százaléka tekinthető jövőre is távolmaradónak. Érdekes módon a havonkénti egy-két százaléknyi eltérést alig befolyásolják a kül- és a belpolitika eseményei, fej: leményei. Ezért a számottevő, mintegy 2,5-3 milliónyi főt jelentő népesség politikai távolságtartásának okait sokkalta mélyebben kell keresnünk, mint amit az aktuális hatalmi harcok, illetve a politikai berendezkedés adottságaiból fakadó körülmények kínálnak. Az említeti állandóság más oldalról viszont azt jelenti, hogy a leendő választók körülbelül kétharmadának többé-kevésbé már megformált a pártszimpátiája. Számos egyéb forrásból származó adatok alapján joggal feltételezhető, hogy ez a 4,5 (esetleg 5) milliónyi állampolgár meglehetősen szilárd bázisa lehet a következő választásoknak. (Ami arra is utal, hogy az időközi választások rendszeres sikertelenségeiből nem megalapozott a jövő évi részvétel kudarcára következtetni, a helyi távolmaradásokat ugyanis egészen más okok magyarázzák.) A továbbiakban a valamilyen pártot választani tudók szimpátiáit vesszük szemügyre. Mindenekelőtt föltűnik, milyen csekély mértékű érdeklődés övezi a mai. hat parlamenti párton kívüli erőket. Az elmúlt tizenkét hónap során hat és tíz százalék között mozgott azoknak az aránya, akik a parlamenten kívüli pártokra adnák szavazataikat. S e voksoló tömeg is rendre megoszlik négy-hat párt között. így nem csoda, hogy egyik párt se jutna a képzeletbeli listán még három százalékhoz sem. Nem állítható természetesen, hogy ez a tendencia lesz jellemző a következő országgyűlési választásokig. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy bár az elmúlt hat-hét hónap politikai sajtója bőséggel szolgáltatón hírt. interjút, tudósítást némely új pártról, a pártszimpátiák változásaiban ebből mégis alig látszik valami visszaigazolódni. Ä politika iránt naponta érdeklődők két-háromszázezres csapatának tagolódása ebben a vonatkozásban valószínűleg nyomtalanul feloldódik a csak kontúrokat érzékelő, a lényeget figyelembe vevő többmilliónyi leendő választó vélekedésében. Márpedig választani az a négy-öt millió fog, akiknek döntő többsége a hat parlamenti pártot fogadta el alapvető orientációként. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a mindennapi parlamenti részvétel önmagában is olyan behozhatatlan előny, amelyet az új képződmények csak akkor lennének képesek kiegyenlíteni, ha a bentlévőkhöz képest nemcsak gyökeresen más jellegű, eltérő politikai üzenettel állnának elő, de olyannal is, amelyre milliók figyelhetnének. (Ilyen típusú újdonságra ez idő tájt nem mutatkoznak jelek.) Az elmúlt tizenkét hónap tartósan érzékelhető tendenciáit a parlamenti pártokat alapul vevő 90 százalék belső megoszlásának alakulásában is nyomon követhetjük. A kormányzó koalíciót alkotó pártok lehetséges
