Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-06 / 8445. szám
/ Pesti Hírlap, 1993.márc.31. Szabófalvától San Franciscóig MARKÓ BÉLA KÖLTŐVEL, AZ RMDSZ ELNÖKÉVEL ÉRDI SÁNDOR BESZÉLGET Ez a beszélgetés elhangzott az MTV J-es csatornáján hétfőn 21.50-kor. Szerkesztett, rövidített változat. ÉRDI: — Romániában, Marosvásárhelyen él egy 45 évet férfi. Nős, hét gyermeke van. Évek óta politizál, jelenleg is szenátor, a parlament tagja. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségének elnöke. Eredeti foglalkozása folyóirat-szerkesztő. Igazi hhit tás a szerint viszont költő. Megjelent másfél tucatnyi kötete, s ha csak kevéssé ismerjük őt és verseit, ez kizárólag bennünket vánősíi. Halk szavú ember, és költőként is kerüli a harsány színeket, az erős indulatokat. | Ez a halk sző, úgy vélem, soká' ig visszhangzik azokban, akik Mgismerkednek vele és verseivel. MARKÓ: — Az én válaszolom gyerekkori választás, egészen kis koromtól, elemistaként, második, harmadik i osztályosként verset írtam. F.z ! aztán végigkísérte a középiskolás éveimet. Kézdivásárhelyi vagyok, háromszéki. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ez a Kárpátok délkeleti karéjában fekvő kis város, ez földrajzilag a legkeletibb magyar városka. Egyébként szüleim is háromszékiek, anyám sepsikőrüspataki, Sepsiszentgyörgy mellőli, apám pedig erdővidéki volt, olaszteleki. Nagyszüleim pedig mindkét részről székely parasztemberek voltak. Azt hiszem, hogy gyermekkoromat mindenképpen meghatározta az, hogy megkaptam ezt a kis vá- 1 rost és a városélményt, de l ugyanakkor megkaptam a székely falu világát is... ÉRDI: — Mikor találkoztál a politikával úgy istenigazából előszörT MARKÓi — A politika közvetve nagyon hamar beszivárgott az életünkbe. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nekem sok szempontból szerencsém volt. Szerencsém volt azért, mert a kamaszkorom az a 60- ai évek második felére esett. Én 1970-ben érettségiztem, akkor voltam 19 éves, és a 60- as évek végén szellemileg sok minden történt Európában és Kelet-Európábán is. Ez még Romániába is beszivárgott. Volt néhány esztendő itt, Romániában 1968- tól úgy 70—71-ig, tehát egy nagyon rövid időszak, amikor egy látszólagos nyitás, egy látszólagos liberalizálás azt az érzést kelthette bennünk, hogy itt valami lényeges változás készül. Ezek illúziók voltak, és nem jó illúziókkal élni. Nekem a késői kamaszkoromat és az egész ifjú koromat meghatározta egy ilyen remény. Tehát ez a fajta indulás, azt hiszem, hogy nagyon fontos. Fontos az, hogy a 70-ei évek legelején, tehát amikor én diák lettem Kolozsváron, akkor már le is számoltunk ezekkel az illúziókkal. Szembesülni kellett a valósággal, bennem is, és azt hiszem, másokban is egyértelműen megtörténtek a döntések. Tehát 19-20 éves koromban valójában én már választottam. Választani kellett oly módon, hogy ellenzékiként próbálja-e az ember a maga éleiéi kialakítani, vagy pedig hall-Sb I: — Mit választottál akkor ét miérti MARKÓ: — Alternatívák még akkor is voltuk. Most nem feltétlenül a személyes lehetőségeidről beszélek, hanem egy egész generáció alternatíváiról. Nagyon érdekes volt az, hogy érdemes-e például ennek a rezsimnek mindenfajta intézményébe — a mi esetünkben kulturális intézményekről beszélek, például szerkesztőségekről —, beépülni, és ezzel a fajta beépüléssel, belülről való megmozgatással, szétfeszítéssel lehet-e eredményt elérni, vagy sokkal radikálisabban kell mindenhez viszonyulni. Kfvülmaradással. A kívülmaradással és azzal az eséllyel, hogy ily módon jobban lehet hatni mindarra, ami van és mindarra, amit meg kell változtatni. Az én választásom akkor az volt, hogy kétévi tanárkodás után 1976-ban a marosvásárhelyi Igaz Szó egyik szerkesztője lettem. És hát... sok későbbi részeredménnyel, sok későbbi torz sikerrel és nagy-nagy kiábrándulásokkal haladtunk szépen végig a 70-es évek második felén, a 80-as éveken, egészen 1989-ig. ÉRDI: — Ma Aogy látodl Jól döntött éli MARKÓ: — Nagyon nehéz ezt megítélni, mert nem hiszek igazán abban, hogy a döntéseink, azok csak az egyén döntései, és nem működnek közre mindenfajta kényszerek is. Miután szerkesztőként dolgoztam, mindennap találkoztam a kompromisszumok dilemmájával. Nap mint nap szembesültem azzal, hogy Üt mindenfajta erők, minden módon, minj denffle ráhatással meg akar- 1 ják kötni, be akatják gyömöszölni egy skatulyába az embert, szét akartják roncsolni a belső meggyőződését és a belső ellenállását. Ez az időszak számomra nagyon jelentős felkészülés volt mindarra, ami 1989 után történt. Ez is egyfajta választás volt. Volt más lehetőség is, én tulajdonképpen azt is ugyanolyan jó választásnak tartottam, ha nem jobbnak. Azokra gondolok, akik az én nemzedéktársaim közül vagy a későbbi generációból már ezt a fajta intézményen belüliséget sem vállalták, és minden módon kivonultak egy, az itt még létező, íétezgető magyar kultúra hivatalos intézményrendszeréből. F.z viszont egyértelműen azzal a következménynyel járt, hogy ezek az emberek el is mentek az országból. Tehát ez a választás viszont egy út volt, ennek következményei voltak... ...Én a saját generációm tagjaival és a nálam fiatalabb generációkkal, úgy gondolom, de erről elsősorban nekik kellene nyilatkozniuk, hogy jó viszonyban vagyok. Már csak azért is, mert az Igaz Szónál lehetőségem volt arra, hogy ennek az új nemzedéknek valami módon egy • kis keretet próbáljunk biztosítani. Eléggé idegesítette is a hatalmat és megpróbálták rajtunk tartani a szemüket. Ez állandó zaklatást jelentett számunkra. ÉRDI: — Mii jelentett a mindennapokban a zaklatási Hogy zajlottl MARKÓ: — Ez időszakonként változott. Másképpen nézett ki ez az 50-es években,
