Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-06 / 8445. szám
Népszava, 1993.márc.31 35 ISMERŐS ARCOK:Debreczeni József its3MDF99neveletlen auertnekc" Képzeljenek el egy diákot, aki gimnazista korában irt ugyan néhány verset, de az egzakt tudományokban — matematikában, fizikában — mutatta meg az oroszlánkörmeit. Aztán mégis a bölcsészkart választotta, és utólag úgy értékeli, hogy egypárton kívüli magyartörténelem szakos tanárként a 80-as években lényegében nem korlátozták a tanítási szabadságát. Ez Debreczeni József. Képzeljenek el egy embert, aki a rendszerváltás előtt — részben alkati, de főleg politikai okokból — annyira távol tartotta magát a közszerepléstől, hogy még a KISZ-nek és a szakszervezetnek is hátat fordított, véleményét legföljebb az osztályával osztotta meg, ma pedig ő az MDF akaratán kívül elhíresült „neveletlen gyermeke". Ez is Debreczeni József. Az MDF etikai bizottsága utoljára egy csütörtöki napon nevelte meg. Mi szerdán beszélgettünk (az országos gyűlés kívánalmainak megfelelően nyitott a sajtó felé), de már „kedden” is azt vallotta: a legnagyobb kormányzó párt helyzetének alakulására teljes joggal figyel az egész ország. Ez a hol mérsékelten, hol élesen fogalmazó, egyszer politikusként, másszor publicistaként, olykor politológusként megnyilvánuló írástudó szintén Debreczeni József. Akik nehezen tudják megemészteni, hogy „érdeme” szerint minősítette az író-politikus tavaly augusztusi pamfletjét, nemrég pedig le merte írni, hogy „Csurkának mennie kell”, azoknak figyelmébe ajánlja, hogy hasonló keménységgel ítélte el Göncz Árpád úgymond szereptévesztéseit, festette le a szocialistákat közvetlenül a kongresszusuk előtt, és vázolta fel a szabaddemokraták tündöklését és nyomorúságát, ugyancsak ellenzéki lapban. Ezekért a megszólalásaiért a kormánykoalíció oldaláról senki sem rótta meg. És akkor itt van még — legalábbis a hét első négy napján itt van — Debreczeni József, három gyermek apja, a családja megszokott programja pedig, hogy várja haza Kecskemétre. Képviseld úr, üdvözlöm z Népszava hasábjain. Hogyan viselik el az otthoniak, hogy ön gyakorló politikus? — Könnyebb a dolguk, mint nekem, hiszen tőlük csak én vagyok távol (nemritkán még a hét végén is), nekem viszont mind a négyen hiányoznak. A feleségemmel szerencsém van, ő is magyar—történelem szakos, világosan látja a napjainkban zajló változásokat, természetesnek tartja, hogy ha már egyszer ez a szerep adódott számomra, nem állhattam félre. Minden fontosabb kérdést meg tudok vitatni vele, és igyekszik tudomásul venni, érzelmileg feldolgozni a helyzetemmel járó kellemetlenségeket is. Szóval, biztos hátországgal rendelkezem. Marci fiam egy nappal azelőtt született, hogy a kecskemétiek ellenzéki (képviselőnek jelöltek, még a régi parlamentbe; ő azt hiszi, az a természetes, hogy csak elvétve vagyok otthon. A nagyobbik lányom már tízéves, és megérti, hogy valami nem egészen világos, de nagyon fontos elfoglaltság szólít el hazulról Voltaképn rajtam kívül csak a hétes lányom elégedetlen, egyszer már kérdőre is vont, mikor leszek végre igazi ~ apa, nemcsak olyan honatya. (Debreczeni József elégedetlensége mégis elsősorban politikai természetű. Ott volt a lakiteleki sátorban, a „széles nemzeti balközép mozgalom bölcsőjénél", Lezsák Sándor kérésére megjelent, sőt — leküzdve lámpalázát — kétszer is felszólalt a kecskeméti MDF alakuló ülésén, de később azt kellett tapasztalnia, hogy a párttá alakult mozgalom rossz irányba fejlődik. Vajon mit nehezebb elviselni — találgatom —, azt, hogy a választói esetleg kevésbé bíznak benne, amiért MDF-es, vagy azt, hogy a párton belül is ellene fordulnak, mert megpróbál kiállni az eredeti alapértékek mellett?) — Ezt azért pontosítsuk! Csakugyan sokféle politikai felfogás képviselői gyűltek össze ott Lakiteleken, a1 fennálló hatalom lebontásának szándéka hozta oda őket; azokat is, akik formailag vagy nagyon is valóságosan benne voltak a hatalomban. Nehéz lenne megmondani, hogy hol volt a közepe ennek a társaságnak, amely Pozsgaytól Csurkáig vagy Dénes Jánosig, Bihari Mihálytól Bíró Zoltánig vagy Fekete Gyuláig terjedt. Azt viszont előre lehetett látni, hogy mihelyt megroggyan a' pártállami hatalom, a lakiteleki sátorból az utak elágaznak. Az is kétségtelen, hogy Antall József színrelépésével jó értelemben vett jobbra tolódás ment végbe, hiszen ő nyugat-európai típusú jobbközép párttá kívánta formálni az MDF-et. Amire viszont ön céloz, hogy tudniillik az MDF nagy mértékben lejáratódott a közvélemény előtt, hogy sajnos (főleg értelmiségi körökben) sokan elfordultak tőle, az döntően Csurka jobboldali radikalizmusának, az MDF, a kormány, a miniszterelnök, a .többpárti demokrácia ellen ható törekvéseinek „köszönhető”. Nem hiszem, hogy ezt ismét bővebben kellene részleteznem. On valóban nem vádolható azzal, hogy a Csurkáról alkotott véleményét az ország képzeletére bízta. De hogy látja most Csurka és a Magyar Utat elfoglalni igyekvő Xorgyán-tábor esélyeit? — Az országos gyűlés óta több komoly jel 'mutat arra, hogy az MDF-en belül megindult egy egészséges középre rendeződés. A szélsőséges radikalizmus egyre inkább elszigetelődik, és csak idő kérdése, hogy mikor szorul ki teljesen. Az MDF tehát visszamanőverezheti magát ahhoz a jobboldali középpárti politikához, amit az 1990-es választási kampányban a nyugodt erő szlogenje jellemzett. Talán furcsa éppen az én számból hallani ezt, mert ha elmegyek egy MDF-gyülésre, könnyen támadhat olyan benyomásom, hogy a Csurka-hívők jelentős tábort képviselnek. Arra is volt példa, hogy a szervezők utólag felhívták a figyelmemet: Torgyán-hívőket fedeztek fel a szót belém fojtani igyekvők között. A helyzet kétségtelenül abszurd, mert ha a mérsékelt centrumpolitikát képviselő Antall-, illetve a jobboldali szélsőséget képviselő Csurkatábort egy-egy halmazként ábrázoljuk, akkor a két halmaz jórészt fedi egymást. Más szóval: nagyon kevés olyan híve van Csurkának, akit Antall-lal szembe lehetne állítani. Ez azt jelenti, hogy ha az érintettek feldolgozzák magukban azt a sokkot, amit az Antall—Csurka konfliktus idézett elő, eljön az igazság pillanata. (Hol élsz, haver? — mondaná erre az a vörös fejű figura, aki Debreczeni gyűlésein és össztüzein hol a bal-, hol pedig a jobbszélről szokott tajtékozni — emlékeztetem a képviselő urat.) — Néha nem is értem, , miért nem okoz nekem na- I gyobb traumát, hogy időn- I ként durva és kifejezetten ellenséges közegben kell saját pártom szónokaként megmártóznom. Valószínűleg azért viselem el, mert tudom, hogy bizonyos fokig minden párt tagsága, sőt az egész magyar közvélemény érzelmi alapon — nem pedig kristálytiszta politikai értékek mentén — foglal állást, vonzódik az egyik politikushoz, és idegenkedik a másiktól. Ezt idővel közösen ki fogjuk nőni. A szélsőséges radikalizmus egyébként mágnesként vonzza a vehemensebb, indulatoj sabb embereket, s ha már egyszer megjelennek valahol, épp az említett tulajdonságaiknál fogva ők a legizgágábbak, ők igyekeznek vinni a prímet. De a szélsőség — csak ismételgethetem — kiszorulóban van az MDF-ből. Amikor ez még nem volt ennyire nyilvánvaló, akkor is úgy gondoltam, hogy Csurka j’az országot nem teheti tönkre, legföljebb (legrosszabb esetben) az MDF-et. Kívülről pedig — akár Torgyánnal, i akár nélküle — még kevésbé veszélyeztetheti a demokráciát. De nejbeszéljünk rébuszokban, tételezzük fel, hogy Csurka az MDF-ből kiválva párttá alakítja a Magyar Utat. Egy ilyen politikai párt szerintem nagyon csekély támogatottságra számíthatna, és aligha jutna be a parlamentbe. De vegyük azt a lehetőséget, hogy mégis bekerül néhány százalékkal. Akkor még mindig azt mondom: nem baj, most már nem a
