Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-15 / 8430. szám
lágyai- Hírlap, 1993.márc.9. 28 rin! a Vörös Hadsereg egységei a volt Albrecht hercegi uradalom lzabella-földi erdőgondnokságában a legjobb tölgyeseket kitermelik és jugoszláv területre szállítják ál. A 2305/1945. számú átirat tiltakozik az ellen, hogy a román csapatok ellopták a pesti Ügetőverseny Egyesület száz lovát, és egy hétre rá szovjet egységek további 270 értékes tenyészlovat „koboztak el". Nem elég, hogy Nagy Imre Vorosilovnál tiltakozott, de odáig ment, hogy az átiratok egy-egy példányát átadta a „burzsoá", megbízhatatlan magyar miniszterelnöknek, Dálnoki Miklós Bélának, azaz ezt az egykori Horthy-tábornokot is tájékoztatta a szovjet csapatok túlkapásairól. Főbenjáró bún egy magyar kommunista részéről — hogyan lehet csak feltételezni is, hogy egy beszervezett szovjet ügynök így viselkedett volna? Ugyanebbe a gondolatkörbe, Nagy Imre forradalom előtti, a szovjetekkel szembeni ellenszegülésének tényei közé tartoznak azok a szovjet dokumentumok, amelyeket Jelcin tavaly novemberben adott át Göncz Árpádnak, és egy másik dokumentumgyűjtemény is. amit két orosz történész állított össze, az előbbi a Századvég, az utóbbi a Móra kiadónál jelent meg. Érdemes mindkét kötetet elolvasni. Ami a mi mostani témánkat illeti, a könyvekből kiderül, hogy 1956 nyarán a szovjet vezetők egész sora megfordult Budapesten. Látták, hogy az ország, a rendszer, a párt válságban van, a néphangulat, az ellenzék a pártból kizárt Nagy Imre mögött áll — a helyzet további romlását próbálták megelőzni. Július 14-én Mikoján. a Politikai Bizottság nagy hatalmú tagja azt jelenti Moszkvába, hogy Kovács István KV-tag arra kérte, hogy beszéljen ő a makacs Nagy Imrével. Mikoján ezt nem teszi meg. viszont azt tanácsolja a magyar pán vezetőinek: „Világosan értésére kell adni Nagynak, hogy a párt elleni harc révén nem juthat vissza a párt soraiba. A párt elleni harc útja olyan út, amely elkerülhetetlenül a börtönbe vezet.” Július végén Pesten van Szeröv is, a KGB főnöke. Huszonhatodikai, Moszkvába küldött hangulatjelentése kizárólag Nagy Imre és hívei ellen irányul. Miért hadakoznak ennyire ezek a könyörtelen bolsevikok Nagy Imre ellen, miért nem találkoznak vele, miért a magyar pártvezetőség segítségével akaiják térdre kényszeríteni? Hiszen ha a Krjucskov-féle vádak igazak lennének. csak el kellen volna menniük az Orsó utcai házba, vagy bekéretni Nagy Imrét a szovjet nagykövetségre, és egyetlen szót mondani neki: „Vologya". Ha Krjucskov vádjai igazak lennének, akkor Nagy Imre ebből az egyetlen szóból megértene volna: vagy engedelmeskedik az oroszoknak és önkritikát gyakorol, megszűnik szervezni az ellenzéket a pártvezetőséggel szemben, vagy Mikoján, Szeröv és társaik leleplezik őt, mint véres múltú, saját emigránstársait feljelentgető. halálba küldő NKVD-ügynököt, s ezzel nemcsak a magyar közvélemény élőn, de még a kommunisták körében, sőt a saját pártellenzéki mozgalmában is örökre lehetetlenné válik. Az, hogy ez a „vologyás" zsarolás elmaradt, ékes bizonyítéka annak, hogy a szovjet vezetőknek, beleértve Krjucskov elődjét, a rettegen Szerovot is, nem volt mivel zsarolnia Nagy Imrét. Nagy Imre—Vologya 1956-ban egyszerűen nem létezett. Csak 1989 óta, Grósz Károly kérése-kérdése és Krjucskov válasza óta létezik. — Ezek szerint ez a csecsemő-Vologya még négyéves sincs, és máris mintha szakálla volna... — Van is, különösen, ha arra gondolunk, hogy olyan tekintélyes lap, mint a La Stampa ekkora teret szentel valaminek, amire három évvel ezelőtt a magyarok oda sem figyeltek. Nálunk annyi elég volt, hogy az információt Grósz Károly kérte, Krjucskov szállította és az MSZMP lapja közölte. . ,lt * . Egy komoly lap hogy an közölhette? — Az a: érzésem, hogy ön a La Stampára haragszik a legjobban... — Jól érzi. A gyógyíthatatlan, nosztalgikus kádáristák. a Szabadság szerkesztői érthető mó-j dón igyekeznek a leglehetetlenebb lehetőséget isi felhasználni, csak hogy Kádár bűneit kisebbít-) sék és Nagy Imre kivégzését igazolják. A- moszkvai Rogyina sajtóbetyárai pénzt akarnak i keresni, mindegy nekik, mivel és hogyan: a sajtómorál túl alacsony régióiban mozognak ahhoz, hogy érdemes legyen akár csak haragudni is rájuk. Ä La Stampával más a helyzet. Hogyan vehet át egy komoly lap olyan információkat, amelyeket nem ellenőrzőn? Hogyan tálalhatja lényekként ezeket az olvasói elé? Hogyan állíthatja azt, hogy. „e dokumentumok hitelességéhez nem fér kétség", és „nem lehet utólag gyártott, meghamisított dokumentumokról beszélni”? Hogy a moszkvai tudósítóját, egy bizonyos Giulietto Chiesát a rogyinások átejtenék, mert e jeles újságírónak gőze sincs a magyar eseményekről. újdonságként, szenzációként lehetett ! neki eladni azt. ami Budapesten már több mint j két évvel ezelőtt megjelent. De ha már a La ) Stampa munkatársa teljes analfabéta is Magyar! országot illetően, hogyan lehetséges, hogy a torinói szerkesztőség nem kért fel ellenőrzésre valakit, aki szakértő ezekben a kérdésekben? Minden ellenőrzés nélkül hogyan volt bátorságuk olyan címet adni a cikknek: „Nagy, Budapest hőse. szovjet kém volt — Vologya így küldte halálba társait”? Vajon egy olasz mártírral, vagy egy egyszerű olasz állampolgárral, vagy akár egy még le nem tartóztatott maffiavezérrel szemben is meg merték-e volna ezt tenni százszor ellenőrzőn, kőkemény bizonyítékok híján? Olyan sajtópert kaptak volna a nyakukba, hogy anyagilag és erkölcsileg belesántultak volna. De egy magyar mártírral szemben, úgy vélik — bár remélem, tévednek —, hogy mindent megengedhetnek maguknak. Különösen émelyítőnek érzem ezekben a cikkekben a keneneljes és primitíven bölcselkedő hangot, amivel a rágalmakat körülnyálazzák. miszerint ők mentőkörülmé- 1 nyékét is találnak Nagy Imre bűneire, nem bélyegzik meg egyoldalúan őt, és. idézem: „kellő egyensúlyi tudnak találni egy kiegyensúlyozott ítélethez". Szeretném tudni, ki kérte, vagy ki hatalmazta fel Chiesa urat. hogy bírónak tolja fel magát Nagy Imre ügyében? Ki kíváncsi ennek a felületes és felelőtlen moszkvai tudósítónak az „ítéletére" a magyar történelem, sőt a huszadik századi világti ténelem egyik legkiemelkedőbb alakjáról? Es ez nemcsak Chiesa úrra vonatkoj zik, hanem a La Stampa egész szerkesztőségére j is, a kapustól a főszerkesztőig. — Tudnia kell, hogy itthon is vannak olyan hangok, és nem utolsósorban Nagy Imre tisztelői körében, amelyek, ha nem is adnak eleve hitelt a vádaknak, ha fenntartásokat formálnak is az iratok hitelességéről, de szinte Nagy Imre megelőző védelmében hozzáteszik: a dolgok megértéséhez számba kell venni azokat a viszonyokat, amelyek a harmincas években Moszkvában uralkodtak, azt, hogy az emigránsok megfélemlítse éltek, mennyire kezében tartotta őket a bolsevik párt és az NK\'D, s rettegésükben, kiszolgáltatottságukban vagy fanatizmusukban mi mindenre voltak kaphatók... • — Mindenki úgy érvel, ahogy akar. Én nem védem Nagy Imrét, mert Nagy Imrének nincs szüksége sem az én védelmemre, sem másokéra. Ezzel nem azt mondom, hogy ő tökéletes vagy hibátlan volt — de vajon ki az? A róla írt könyvemben oldalak szólnak tévedéseiről, ingadozásairól, habozásairól. De a Grósz—Ktjucs- 1 bov Rogyina-féle csőbe nem vagyok hajlandó f bréiú zárni magam. A jogállamiság egyik alappillére az. hogy mindenki ártatlan addig, amíg a bűnösségéi be nem bizonyítják. És hogy ebben a konkrét kérdésben mennyit érnek a Nagy Imre elleni „bizonyítékok" — egész beszélgetésünk erről szólt. Szeretném remélni, hogy azok között. akik esetleg hajlamosak voltak hinni a vádaknak. lesznek olyanok, akiket meggyőznek vagy elgondolkoztatnak az érveim. • Tardos Janos
