Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)

1993-03-09 / 8426. szám

Magyar Nemzet, 1993.márc.2. 14 ti a KDNP-t a médiakérdéssel, a sajtó­­viszonyokkal való foglalkozásra is. A törvényileg rendezett helyzet általáno­san elfogadott óhaja mellett a párt vezetői azonban ebben a kérdésben egyelőre megrekednek a kemény kriti­ka színijén, aminek a célpomjában a „liberális kozmopolita" sajtófelfogás (Csépe Béla) áll elsősorban. Pálos Miklós szennt a magyar nép ellen el­követett legnagyobb bűn a sajtó (ellen­zék általi) elrablása volt, aminek a je­lentőségét ők kezdő politikusként fel sem ismerték korábban. Szintén Pálos szerint Magyarországon ma nincs saj­tószabadság, de nem a kormány miatt, hanem azért, mert bizonyos erők rá­erőltetik a sajtóra és a társadalomra a maguk akaratát (.a sajtó diktálja az igazságokat, és a diktált igazságok nem igazságok"). Az természetes, hogy a sajtószabadság, a törvényi rendezés híveinek vallják magukat, viszont abból, hogy csupán ezt han­goztatják, úgy tűnik, miként a másik (két?) kormánypártnak, a KDNP-nek nincs még a szólamok szintjén sem konkrét elképzelése az általa áldatlan­nak minősített helyzet megszüntetésé­re vagy legalább a sajtóhoz való saját viszonyának a javítására. A jövő lehetőségeit latolgatva óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon kivel lesz hajlandó a KD\’P koalíció­ra? Surján László ugyan erre egy­előre nem akart válaszolni, de annyit megjegyzem velük minden más párt hajlandó lenne a koalícióra. A vá­lasztási eredményeket megvárva egyezkednek majd - mondotta a pártelnök. Ha társainak az ellenzék­kel kapcsolatos megnyilatkozásait is figyelembe vesszük, nem beszélve az alapvető ideológiai ellentétekről, akkor valószínű, hogy egyelőre azért nem az ellenzéki pártokkal való koa­lícióban gondolkodnak. A KDNP eszmei alapjait és eddi­gi útját tekintve világos, hogy to­vábbra is egy jobbközép centrumpár­ti koalícióban érdekelt, nyilván ezért sem igyekszik az MDF-fel való vi­szonyát élezni, ezért sem kívánhatja annak túlzott meggyengülését. Hogy a választások előtt vagy után mégis milyen pozícióból tárgyalhatnak i majd, az az MDF magához térésén vagy széthullásán túl attól is függ vi­szont, hogy a ma még csak szólam­szerű programtézisek hiteles meg­valósítható cselekvési formát ölte­­nek-e, lesz-e mögötte valódi és elis­mert szakértői gárda, sikerül-e a párt szervezettségi fokát és propagandáját minőségileg megemelni. S ha mindez teljesül, és a választásokra a KDNP egy európai értelemben vett modem kereszténydemokrata néppárttá növi ki magát, még mindig kérdés marad, hogy ezzel, akár a jobbközép centrum domináns erejeként is. kormányzati vagy csupán ellenzéki koalíciós part­neri szerepre válik alkalmassá. Elek Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom