Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-04 / 8408. szám

Pesti Hírlap, 1993.febr.1.

k nemzet televíziója

Egyre nyilvánvalóbb a mulasztás. Csaknem három évvel a rendszerváltoztatás után szomorúan összegezhető tény, hogy ebben a kevésnek talán mégsem igazán mondható időben egyetlen nyilvános vita sem szerveződött arról, milyennek kellene lennie a mai Magyarországon annak a televíziónak, amelyet közszolgálatinak és nemzetinek egyaránt elfogad a társadalom.

#3 némelyek emlékezetében átélj közönként megmaradt kurátort tórium volt az utolsó testület *í ti— 1989 és 1990 fordulóján —, amely televíziós szakmai és más értelmiségi körökben megpróbálta összegyűjteni a lehetséges véleményeket. Természetesen csak addig jutott, ameddig juthatott, de lényegesen többre, mint amit a Nemeskürty István elnöki kinevezésével élesen szemben álló pártpolitikusok és a nemzeti jelző puszta említésétől is borzadó újság-írók később elhitettek erről a kuratóriumról. Ezért fájdalmas, hogy ez a kezdeti — és természeténél fogva töredékes — eredmény is feledésbe ment. Most ismét a nullán állunk. És ez még annál is nagyobb baj, mint hogy nem született meg a közszolgálaü rádiózást és televíziózást szabályozó törvény. Egyrészt ugyanis a törvénynek már megvannak az alapjai; az elfogadás csupán a politikai erőviszonyok és megfontolások kérdése. Másrészt ezek a közszolgálati intézmények akkor is működtethetők a nemzet javára, ha késik a törvényi szabályozás. A műsor, illetve a műsor tarul ina volna a lényeg, s a mából visszatekintve aligha lehet véletlennek mondani, hogy épp erről, a tartalomról maradt el rendre az érdemi éi nyilvános vita.

jól tudták, akik a folyamatot így alakították, miért teszik. S abban is okkal reménykedhettek, hogy mesterkedésük majd csak akkor lepieződik le, amikor a Magyar Televízió szerkezeti és szervezeti átalakítása, beleértve a társadalmi izgalmakat szándékosan növelő személycseréket, olyan állapotban lesz, ami már megfordíthautlan. Ezért beszéltek állandóan a „pártállami struktúráról", a televíziózásba betörő piaci viszonyokról, demokráciáról, függetlenségről, sajtószabadságról, pártatlanságról, s más egyéb, tiszta körülmények között valóban fontos fogalmakról. Fzért uszították a ferdítések mögé látó szakemberek ellen a sajtó uszulni hajlamos részét. Ezért vetettek be mindent: legyen vihar, legyen hangzavar, csak a nemzeti műsorról ne essen szó. Mert akkor rögtön kiderült volna, hogy az átalakítás ebben a formában nem a nemzet javára történik.

AZ EGYOLDALÚSÁG SZABADSÁGA

Szó sincs demokráciáról, hanem épp a demokrácia befagyasztásáról;

PÁLFT 6. ISTVÁN

s a függetlenség is a társadalomtól való teljes elszakadást jelenti, a sajtószabadság pedig az egyoldalúság szabadságát, a szellemi élet jelentős személyiségeinek a pártállamira rálicitáló tökéletes kirekesztését. Kiderült volna, hogy a mesterségesen megteremtett álpiaci viszonyok semmiben sem segítik az értékek érvényre jutását, legfeljebb csak azt a gyanút keltik — ami aztán rendőrségi és fegyelmi vizsgálatok képében derengett fel —, hogy ebben az új szerkezetben rejtélyes utakon vándorol a pénz; hogy végbemegy a televíziós állami tőke újrafelosztása és privatizálása az új — vagy inkább a régiből megújhodott — csoportok között. És kiderült volna a legfontosabb, hogy a televíziózás csúcsszerepeiben tetszelgő vezetők annyira se hajlandók érteni a szakmához, amennyire a legkisebb iparosnak is kötelező, hogy ugyanis a végtermék felől, a minél jobb áru reményében szervezi meg a gyártási folyamatot. A televízióban pedig a műsor ez a végtermék, azt kell megtervezni legelőbb Széndékosan hallgattak tehát róla. É.s mindig olyan körülményeket teremtettek, hogy másnak se nagyon legyen ideje a lényeggel foglalkozni. így tudták előállítani azt a helyzetet, amelyben vagyunk, hogy sokan azt hihetik: nemcsak a kereskedelmi, hanem minden televízióban, a közszolgálatiban is az a jó áru, az a jó műsor, amely a leginkább és a legnagyobb pénzért eladható. A szándékos félrevezetés miatt kell most a természetesnél gyorsabban és űzöttebben meghatározni olyan alapfogalmakat és összefüggéseket, mint a közszolgálatiság és a nemzeti tends abban a történelmi változásban, amely eddig legfeljebb erősen torzított arányokban jelenhetett meg a képernyőn. A történelmi változás valóságos arányainak az elrajzolása önmagában is jelzi, miért nem kezdeményezte a szükséges tisztázó vitát az állami televízió. Holott szinte csak ö kezdeményezhette volna. Azonban a demokrácia televíziója —

a mindössze három hónapig tartó Nemeskürty-korszak kivételével, amely még a választások elé, tehát az átmenet idejére esett — olyan mértékben sem óhajtotta ezt a tisztázást, amennyire pártállami elődje olykor mégiscsak hagyta magát befolyásol- Utni a kikerülhetetlen társadalmi kényszerek álul. Az új televíziónak, úgy látszik, ez végképp nem állt érdekében. Szabad kezet akart kapni a torzításhoz, az amúgy is sérült értékrendek tovább zilálásához, s ezzel -a nemzeti öntudatában meglehetősen bizonyulan ország kicsinyes politikai manipulálásához. Ezért nem kezdeményezett vitát a nemzeti televíziózásról, s ezért nem alakított társadalmi testületeket, amelyek ennek legalább a körvonalait felrajzolhatták volna. Kívülről pedig eleve reménytelennek bizonyult minden felvetés. Az idő előrehaladtával egyre reménytelenebbnek.

KÖZÖS GÁLYAPADON

Tudom, hiszen próbáltam. Először 1989 februárjában a Magyar Játékfilmszemle nyilvános televíziós vitáján, ahol az örökös gazdasági-pénzügyi siránkozás helyett a kiáltó szellemi szegénységre igyekeztem irányíuni a figyelmet. Arra a szegénységre és szűkösségre, mely a pártállami televízió talán legfontosabb sajátja volt, a kirekesztés, a klikkesedés eredményeképpen. Hiányolum Ady Endre, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Németh László, Déry Tibor, Illyés Gyula és mások szellemiségét, mindazokét, akiknek a gondolati tágasságában a nemzeti értékek egy- j befonóduk a régió és a világ egyetemes értékeivel. Innen már csak egy lépés volt a Kárpát-medencei televí- : ziózás igényének bejelentése, s nem- , csak a határokon túli magyarság érdekében, hanem annak a kölcsönös népismeretnek a szolgálatában, amely el- . vezethet a szomszédos népekkel való modem kori és végleges megegyezésünkhöz. • Akkor ezt még ilyen romantikusan J gondoltam. S valóban azt képzeltem, s képzelem ma is: ehhez a tele- , vízió adja a legnagyobb esélyt. ,

És lám, valami hasonló lehetősé- ' get ragad meg a Duna TV. Erre épí- | ti a programot. Igaz, nélkülem. De nem is hinném, hogy Magyarországon vagyunk, ha ez nem így történt volna.

Mindenesetre 1989-ben csak Imgossy Isászló filmrendező szólt mellet