Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-26 / 8422. szám

Mi történt az állambiztonsági szolgálat nyilvántartásaival? Az ügynöktörvény tervezete kapcsán — az első változat meg­születése, 1991 ősze óta — az egyik legtöbbet vitatott pont az, hogy az egykori III/III-as csoport­­főnökség tevékenységéről milyen iratok maradtak fenn, illetve azok valóban hitelesnek tekinthetők-e. Az aggodalom érthető, hiszen a rendszerváltozást megelőzően jegyzőkönyv nélkül semmisítették meg a szolgálat csaknem teljes iratanyagát. Az iratok megsemmisítésének veszélyére egyébként első alka­lommal az MDF képviselője, Raf­­fay Ernő utalt. Országgyűlési fel­szólalás pedig 1989. december 22- én, vagyis a Duna-gate botrány ki­robbanása előtt hangzott el. Hor­váth István akkori belügyminiszter azonban elutasító választ adott. Ám a következő napon Pallagi Fe­renc, az állambiztonsági szolgálat irányításáért felelős miniszterhe­lyettes nemcsak elrendelte a tit­kosszolgálati iratok további nagy­arányú selejtezését, hanem azt a saját jogkörben kiadott, az akkor hatályos szabályzatokkal is ellenté­tes utasításával meg is könnyítette. Pallagi a későbbi bírósági eljárás során viszont határozottan állította, hogy az iratok megsemmisítésére kiadott intézkedése összhangban volt az akkor hatályos jogszabá­lyokkal. 1989 decemberében kezdetben valóban csak az elavult iratokat se­lejteztek, később azokat is, ame­lyek nyilvántartása az alkotmány, illetve a Biintctőtörvénykönyv vál­tozásai következtében törvénysér­tővé vált. A hónap végén pedig már szinte válogatás nélkül min­dent megsemmisítettek. Többek között dokumentálhatóan mintegy 1400 személyi anyagot zúztak be vagy égettek cl. E tevékenység ha­tékonyságára jellemző, hogy a Du­na-gate kirobbanását követően kez­dődött katonai ügyészségi vizsgá­lat során összesen négy olyan dossziét találtak, amelyben még munka folyt. Jóllehet, a szolgálat az utolsó pillanatig folytatta az el­lenzéki politikusok megfigyelését. Horváth István — legalábbis a minisztérium akkori szóvivője sze­rint — a Duna-gate kapcsán elren­delte a belső biztonsági szolgálat iratanyagának azonnali zárolását. Az intézkedés célja — amint a szó­vivője hangsúlyozta —, hogy az iratok csorbítatlanul álljanak az ügyészségi vizsgálat rendelkezésé­re. A miniszter január 6-án a tele­vízióban személyes garanciát is vállalt az akták zárolására. Ám en­nek ellenére a későbbi vizsgálat során kihallgatott tanúk — közöt­tük Végvári József, a III/III-as szolgálat őrnagya — határozottan állították, hogy az iratok bezúzása folytatódott. A dokumentumok megsemmisí­tésének veszélyére a belső bizton­sági szolgálat törvénysértő tevé­kenységének bizonyítékait nyilvá­nosságra hozó ellenzéki politiku­sok 1990. január 10-én figyelmez­tették Kámán József katonai főü­gyészt, a vizsgálat vezetőjét. Azt is hangsúlyozták, hogy a megyei fő­­kapitányságokon és a RRI'K n mű­ködő belső biztonsági részlegek anyagait is zárolni kellene. A kato­nai főügyész ennek ellenére csak azt követően rendelte cl az iratok zárolását — s még ekkor is csak a BRFK-ra vonatkozóan —, hogy egy nappal később a BRFK egy tisztje bejelentést tett nála az akkor már három napja folyó aktameg­­semmisítésről. A megyei főkapi­tányságokra viszont ezt követően sem terjesztette ki az intézkedést. A Minisztertanács egyébként 1990. január 21-én foglalt állást először ebben a kérdésben: hatá­roztak arról, hogy a III/III-as cso­portfőnökség iratai szigorúan zárt anyagként a jogszabályban megha­tározott leghosszabb védettségi idővel levéltárba kerüljenek. A kormány ugyanakkor tudomásul vette a belügyminiszter azon dön­tését, amellyel elrendelte minden iratmegsemmisítés azonnali leállí­tását. Az eset kapcsán parlamenti ténymegállapító bizottság is létre­jött, ám munkáját nagymértékben akadályozta, hogy a csoportfőnök­ség majdnem teljes iratanyagát megsemmisítették, és hasonló mó­don jártak el a budapesti, valamint a megyei főkapitányságokon is. „E tekintetben nem fpgadhattuk cl azt az érvet, hogy erre azért került sor, mert az iratok puszta léte is sértette a köztársasági alkotmányt, mivel az iratmegsemmisítésekkel egy időben folytatták a személyiségi jogokat sértő módszerekkel történő információszerzést" — hangsú­lyozták jelentésükben. A parlamentben 1990. szeptem­ber 3-án szabaddemokrata képvise­lők azt indítványozták, a belügy­miniszter hozza nyilvánosságra a volt belső biztonsági szolgálat ügy­nöklistáját, tisztázandó, hogy a képviselők és a legfontosabb dön­tést hozók között vannak-e egykori titkos ügynökök. Ez, mint Demszky Gábor a parlament nem­zetbiztonsági bizottságának elnöke elmondta, nem zárható ki, még a szabaddemokrata frakció esetében sem. Egyébként nem listáról, ha­nem személyi kartotékrendszerről van szó — derült ki akkor. Az ügynöklista őrzési helyéről is ellentmondó értesülések láttak napvilágot. Horváth Balázs egyko­ri belügyminiszter szerint a zárolt anyagok nem a Nemzetbiztonsági Hivatalban, hanem a Belügymi­nisztérium épületében találhatók. Azóta pontosan tudjuk, hogy a fennmaradt kartotékokat valóban a József Attila utcai épület pincéjébe zárt ládákban őrzik. A helyiséget a nemzetbiztonsági bizottság tagjai meg is tekinthették, ám a dosszié­kat már nem. A történetben azonban csak ez az egyetlen biztos pont. Azt ugyan­is már lehetetlen kideríteni, hogy 1989—90 fordulóján mennyi do­kumentumot semmisítettek meg, s az is kétséges, hogy a fennmaradt töredékes adatok valóban elegendő bizonyítékkal szolgálnak-c az egy­kori ügynökökkel szemben. Ezzel kapcsolatban egyébként még Bo­­ross Péter belügyminiszter is több alkalommal kételyeit fejezte ki... •L. K ÍO Magyar Hírlap, 1993.febr.20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom