Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-17 / 8416a. szám
Egy 1957. májusilcngyelkövetjelentés Budapestről Népszabadság, 1993.febr.13. 40 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete munkatársaként és annak megbízásából gyűjtöm a magyar forradalom lengyel forrásait. Erre a dokumentumra, a budapesti lengyel nagykövetség rejtjelezett táviratai között bukkantam, • amelyeket a Lengyel Külügyminisztérium levéltárában őriznek. Lengyelországban 1956 októberében néhány nappal az első budapesti tüntetések előtt a szovjet katonai beavatkozás árnyékában - forradalmi események játszódtak le. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 1956. október 19. és 21. között megtartott 8. plénumán több hónapos harc után - a szovjet pártvezetés szándékai és kezdeti fenyegetőzése ellenére - a Wladyslaw Gomulka vezette, a korlátozott reformok és az elkövetett hibák kijavításának szükségességét hirdető csoport került ki győztesen. Ennek eredményeként a. pártvezetésben alapvető fontosságú személycserék történtek, a KB új első titkára pedig a sztálini időszakban három évre bebörtönzött, „nemzeti kommunista” jelzővel illetett Gomulka lett. Ez az új lengyel vezetés - bizonyos fenntartásai ellenére - támogatta a Nagy Imrekormányt, a magyar reformkommunista erőket. A LEMP KB Politikai Bizottsága egyértelműen elítélte az első szovjet intervenciót Magyarországon, a november 4-it pedig kényszerű beletörődéssel fogadta. Gomulka 1958 májusáig nem volt hajlandó eleget tenni Kádár többszöri meghívásának, és ekkor is a látogatás feltété léül szabta a Nagy Imre-kérdés megvitatását. Az itt közölt dokumentum volt az a hírforrás, amelyre hivatkozva Gomulka 1957. május 24-én Moszkvában Hruscsovnál szót emelt a törvényes magyar miniszterelnök védelmében és egy esetleges per ellen (az erről szóló dokumentum a Valóság című folyóiratban jelenik meg a közeljövőben). A budapesti lengyel nagykövetségnek és személyesen Adam Willmann nagykövetnek szintén fontos szerepe volt 1956 őszén. (Erre vonatkozólag lásd a Társadalmi Szemle 1992/10. és a Valóság 1993/1. számát.) Szántó Zoltán, egykori varsói nagykövet szoros kapcsolatban állt lengyel kollégájával - olyannyira, hogy kérésére Willmann október 30-án menedéket nyújtott Szántó feleségének - aki Révai József húga volt - és később fivérének, Révai Dezsőnek. November 4-én reggel Szántó elment a feleségéért, s onnan együtt mentek át a jugoszláv követségre. Ez utóbbit november 18-án hagyták el, majd a Nagy Imre-csoport többi tagjával egyetemben őket is Romániába deportálták. Révai Dezső ___________________________________l___ november 29-én távozott a lengyel nagykövetségről. 1957 márciusában Kádár János moszkvai tárgyalásai során döntés született Nagy Imre és társai bíróság elé állításáról. Ezt követően több lépcsőben megkezdődött a Romániába deportáltak letartóztatása és Budapestre szállítása. Nagy Imrét április 17-én tartóztatták le. Szántó - aki elhatárolta magát a csoporttól -1958-ig Romániában maradt, s hazatérése után nem indítottak ellen büntetőeljárást. Lukács György, a második Nagy Imre-kormány népművelési minisztere 1957. április 11- én tért vissza Romániából Budapestre, és nyilakozatban utasította vissza a kért önkritikát. Rákosi 1956 júliusában, a tisztségeitől megfosztott Gerő, Hegedűs és Bata pedig október 28-án ment el a Szovjetunióba. Hegedűs és Bata 1958 őszén, Gerő 1960-ban térhetett haza, mig Rákosinak 1971-ben bekövetkezett haláláig a Szovjetunióban kellett maradnia. Révai József a Rákosi-Gerő-Farkas-Révai moszkovita négyes fogat tagjaként az MKP, illetőleg az MDP ideológiai munkájának volt teljhatalmú irányítója, 1949-53 között népművelési miniszterként tevékenykedett. 1953 júniusában kikerült a pártvezetésből, és csak Rákosi bukása után, 1956 nyarán lett ismét a PB tagja, egészen október 24-ig, amikor újra kikerült onnan. Október 31-én ö is Moszkvába ment, ahonnan 1957 március elején térhetett vissza. A Népszabadság március 7-i számában megjelent Eszmei tisztaságot című terjedelmes cikkében védelmébe vette az előző vezetést, és az MSZMP-t „liberalizmussal” vádolta. Révai szándéka világosan megmutatkozik e követjelentésben is: főként Kádárt és Aprót kívánta kompromittálni. Az MSZMP-t nem érezte igazán sajátjának, ezért fecsegett a lengyel nagykövetnek (ilyet az MDP-ben sohasem tett volna). Ezenkívül nem rejti véka alá a régi sémáknak megfelelő Jugoszlávia-ellenességét sem. Az MSZMP 1957. júniusi országos értekezletén pedig valóban éles, nagy visszhangot kiváltó, baloldali támadást intézett a Kádárféle pártvezetés ellen. Ugyanakkor betegsége is lehetetlenné tette, hogy 1956 után visszakerüljön a hatalomba. 1959-ban halt meg. A lengyel nagykövet a jelentését Maria Wiernának, a Lengyel Külügyminisztérium főigazgatójának címezte, de mint minden fontosabb jelentés, ez is eljutott a PB tagjaihoz, köztük Gomulkához is. Tischler János
