Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-16 / 8415. szám
Magyar Hírlap, 1993.febr.11. 30 ba a tragikus tévedésbe esett, hogy lehetséges a kormánykoalíció vezető pártjának elnökségi tagjaként is költő módjára politizálni: politikai döntéseket sugallni a háttérben maradva, tekintélyének súlyával, váteszi szerepkörben; lehetséges informális eszközökkel élni az immár megszületett demokráciában is; lehetséges ingázni a Parnasszus és a politikai aréna között. esetről esetre a költő csodálkozó tekintetével hárítva el áz amott megkerülhetetlen személyes felelősséget. Sokan sürgették, kérdezték az elmúlt esztendőkben: miért hallgat Csoóri Sándor? A költő bátor, tiszta, elemző hangját akarták hallani, de hát hol volt az már akkorra... Valamikor 1990 őszén még államtitkárként számoltam be az MDF képviselőcsoportjának ülésén, ahol az MDF elnöksége is jelen volt. a minisztérium tűrhetetlen állapotáról. Timkó Iván komisszáruralmáról, kifejezve örömömet, hogy Csoóri Sándor jelenlétében mondhatom el mindezt. Egyetlen szó választ sem kaptam. Hallgatott Csoóri Sándor az MDF országos gyűlésein 1990-ban. 1991-ben. amikor sokan éppen tőle vártuk, hogy! szót emeljen, megakadályozandó az MDF azóta beteljesedett színeváltozását és romlását. Aki hallgat, annak minden bizonnyal nincsen mondanivalója. Ám ékesen beszél a hallgatása: a legékesebben éppen Timkó Ivánnal kapcsolatban. Magánügy volna, hogy Csoóri Sándor milyen értékeket lát Timkó Ivánban. De nem maradhatott az, hiszen rászabadította kedveltjét — mivelhogy megtehette — a magyar művelődés minisztériumára, most a Magyarok Világszövetségére, könnyeden átlépve a diploma, a szakértelem hiányán, megszabott hatáskörökön, a másokkal való együttműködés kötelmén. racionális munkarenden, az adminisztráció fegyelmén: mindez csak nyűg a vátesz szemében. Az elnöki titkárság akadályozta a munkában — mondta Mayer Zoltán( György. Igen: mint egykor a két államtitkárt a miniszteri kabinet. És: „...ezen belül is a Csoóri és Timkó közötti viszony, ami semmiképpen nem nevezhető munkakapcsolat. nak.” Émelyítően ízléstelen, ám számomra nem csupán hihető, de plasztikusan eieven jelenetek: „Csoóri őrültséggel és bűnözéssel illette Timkót a tisztségviselői üléseken”, ám „bárki, aki Timkót bírálja, azt Csoóri elfojtja”: a famulus bírálata kizárólag a mester előjoga. „Csoórínak Timkó az adat- és ötletbankja.” Timkónak Csoóri a lehetőség a hatalomra. hassliebe, szenvedelmes baráti kötődés-civódás, magánügy. Sajnos közügy lett belőle. Magánbirtokként, hitbizományként kezelt közintézmények, nyílt kézi vezérlés, versengő nyilatkozatok, hogy ki „vitte be a hátán" a hatalomba An- , tall Józsefet, noha a demokrácia játékszabályai szerint sokunk munkájából, végső soron kétmillió választópolgár akaratából került oda. és ha megbánták ezt, majd tesznek róla a következő választásokon. A költő, úgy emlékszem, demokrata volt. Ismerősként köszöntött az is, amit a Magyarok Világszövetsége hét elnökségi tagjának nyilatkozatában olvastam az interjú alatt Általánosságok, viszonvádak, az „érthetetlen. személyeskedő indulat” emlegetése. De egyetlen konkrétum sem. egyetlen ellenérv sem. Áttekinthetetlen irathalmok, elsüllyedt akták, ügyrend, alapszabály, hatáskörök, az elnök és titkára keserédes magáncivódásai, magánegyetértései a munkaértekezleteken? Minderről nem esik szó. Magam sem kaptam választ soha, esztendőkön keresztül, akár az országos választmány tagjaként, akár államtitkárként, akár képviselőként kérdeztem, állítottam, sürgettem valamit. Csak pletykákat, rágalmakat, amelyek persze azonnal letagadtattak, mihelyt rákérdeztem, gombnyomásra áradó névtelen leveleket. de soha érveket az érveim ellenében, soha bizonyítékokat, ha tévedtem volna. Tévedhetett Mayer Zoltán György is. De úgy hiszem, nem az volt a baj, hanem hogy megérintette az érinthetetlent: a mester és famulusa közüggyé emelt magánszimbiózisát. Akkoriban egyébként nem titkoltam, hogy a lehető leghamarabb el kívánom távolíttatni Timkó Ivánt a minisztériumból, hiszen a jelenléte lehetetlenné tesz minden ésszerű és koncepciózus munkát. Ha nem látványos huszárrohammal, hanem bölcsebben teszem ezt, akkor sem sikerült volna: a famulust a mester védőszárnyai takarták. így hát mi mentünk el. altét államtitkár, elébb az egyik, aztán a másik, de lemondásommal legalább magammal ránthattam, Dugovics Tituszként, megkönnyítve az utódom dolgát. Vajon : a Magyarok Világszövetségéből hány főtitkárnak kell távoznia még? Áz egykor oly nemes Magyar Demokrata Fórum színeváltozásának és romlásának csírái talán már eleve benne rejlettek egyfelől az irodalmi genezisben, másfelől Antall József gőgös messianizmusában. Túl sok volt a vátesz, a messiás, az önmagában kételkedni képtelen próféta, a magyarság lelkének egyedül hiteles megszólaltatója; sőt. önmagát a magyarsággal egyszerűen azonosnak vélő; túl sok volt a szó, a pátosz, és azóta sem lett kevesebb. „Díszlépésre van felemelve a láb. és képtelenek letenni, képtelenek földet fogni végre” — mondta Mayer Zoltán György. Túl sok a hit, mintha nem Isten volna a hit egyetlen méltó tárgya; túl sok az ájult tekintélytiszteletet igénylő tekintély, a kontraszelekciót gerjesztő feltétlen lojalitás. És túl kevés az igényes bírálat, a termékeny kételkedés, az értelem, a szakértelem becsülete: nem véletlen, hogy az utóbbit éppen egy másik, a Parnasszusról leköltözött, egykor oly tehetséges író nevezte el „ócska bolsevista trükknek”. Túlságosan elszaporodtak a fiókváteszek. a minimessiások. egyre alacsonyabb, egyre nevetségesebb színvonalon: a hazáért reggeltől estig lánggal lobogók. miközben a hazának egészen másra volna szüksége: okos szívre, józan észre, racionális, koncepciózus. nyugodt ütemű munkára. Csak reménykedhetünk, hogy hazánk végül is képes lesz kiheverni ennyi hazafit. S hogy van-e visszaút a Parnasszusra még. Csoóri Sándornak is. másoknak is? Jó volna reménykedni ebben is.
