Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-15 / 8414. szám
A szabadság nem látvány... A Korunk hitellevele Magyar Nemzet 1993.febr.9. £ ^ Kilencvenhárom januárjának utolsó napjaiban íródnak ezek a sorok, Mikóújfaluban, Bukarest és Kolozsvár közön félúton. Lényegesek ezek a mozzanatok - a szerkesztés, a lelki fellöltődés, a háttér s a külső meghatározottság paraméterei -, amelyek nem csupán hangulatilag színezik e helyzetjelentést. Bár kétségtelen, hogy helyzet és hangulat van, már ami a Korunkat illeti; és erről nemcsak a kolozsváriak tudnak, hanem a budapesti és bukaresti lapok is, s a rádió, a televízió híradásai révén egy kis székely falu plébánosa és tantestülete csakúgy, mint a stockholmi Korunk-olvasók meg a washingtoni Kongresszus tagjai. A tavaly őszi romániai választások kampányidejében már bekerültünk, akarva-akaratlanul, a nagypolitika áramkörébe, minthogy a Demokratikus Konvenció és az új állampárt, a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja közt zajló csatában a bukaresti tévé képernyőre írta Tom Lantosnak az Egyesült Államok Kongresszusához intézett levélrészletét is, benne a Korunk Funarék által kitervelt ellehetetlenítésével, kiköltöztetési végzésével, a polgármesteri hivatal egyéb mesterkedéseivel. A „legnagyobb kedvezmény” megadásáról vagy újabb megtagadásáról volt szó - és errol van szó ma is, ami Gheorghe Funart és nemzetiegységpártos híveit meg ki-tudja-milyenes gazdáit nemigen érdekli. A kolozsvári uszítás, botrányokozás folytatódik azóta is, ám a botrányt nem azok keltik, akik tiltakoznak, tiltakozunk a rombolás, a jogfosztás ellen. Mert valóban nemzetközi visszhangé botrány az, hogy parlamenti képviselők, városi tanácsosok és RMDSZ-vezetők kénytelenek feliratokkal a Mátyás-szobor elé menni, hogy a világ tudomására hozzák felháborodásukat a műemlék-szentségtelenítő, fékezhetetlen polgármester akciói miatt (melyeket a megyei prefektus, azaz a kormány helyi megbízottja hallgatólagosan vagy nyíltan támogat). És az sem mindennapi eset, hogy egy folyóirat szerkesztői a bezárt szerkesztőségi ajtó elé, a földre ülve próbálják felhívni a közvélemény figyelmét a tarthatatlan helyzetre - 425 évvel a tolerancia erdélyi országgyűlésen való kinyilvánítása után. A Korunk 1993-as hitellevelét, remélem, mégsem innen, az ellen-Funar alapállásból lehet és kell kikövetkeztetni. Az utóbbi hónapokban rádió- és tévériportereknek, a sajtó embereinek többször kifejtettem azt a reményemet, hogy legközelebb már a szenzációs folyóiratszámok miatt fognak minket felkeresni (ha nem is éppen ostromolni). Hiszen az 1926-os, Dienes László-féle kezdetek, a Gaál Gábor-i szerkesztés évei óta történt egy és más a Korunk háza táján. Harminchárom esztendővel a második folyam (Gaál Ernő és Balogh Edgár általi) elindítása után, az ún. román forradalom nyomán lehetővé vált váltás eredményezte a harmadik újrakezdést, egy lényegesen megfiatalodott, szinte teljesen kicserélődött szerkesztői (és munkatársi) gárdával. Hogy valóban történt-e annyi változás a Korunk életében, az 1989 decembere után megjelentetett lapszámainkban, amennyit szeretnénk - erre a kérdésre folyamatosan keressük a választ, s éppen most „intézményesen" is rákérdeztünk, az 1993. januári számban. (Rendj kívüli erőfeszítéssel, a többnapos kitilj tás, lebénítás ellenére, ez a Korunk-füzet is elkészült január 26-ra, így másnap a bukaresti művelődésügyi minisztériumban érvként mutathattuk fel.) Amikor ugyanis a jelenünkre kérdezünk, múltunkkal és jövőnkkel is igyekszünk szembenézni. Ez így nagyon általánosan, tehát semmitmondóan hathat, de aki egyrészt a Korunk múltját, másrészt a mai romániai viszonyokat ismeri, s a teljes magyar sajtóstruktúrában, tehát nem csupán az erdélyiben (meg a bukarestiben) gondolkodik, az ÍÖltehetőleg indokoltnak tartja az éles kérdésfölvetést. Én személyesen annak örvendek legjobban, hogy a legélesebben, a legkritikusabban fiatal szerkesztő társaim nyilatkoznak, ők a legelégedetlenebbek azzal, amit eddig megvalósítottunk, a váltás érdekében és irányában. Cseres Tibor vagy Esterházy Péter, Mészöly Miklós és Határ Győző, úgy tapasztalom, elismerőbb vagy legalábbis elnézőbb irán! tunk - föltételezem, hogy ezért adnak szívesen kéziratot nekünk (mert hogy nem a honorárium reményében, azt gondolom, cáfolni sem kell a romániai gazdasági helyzetről sejtésekkel rendelkezők előtt). Akik majd elolvassák a Korunkban a „Magunkról - egymásért” cím alá vont szerkesztői vallomásokat, talán csodálkozni is fognak egyik-másik vélemény szigorúságán, de azt hiszem, ez a természetes, ez a kívánatos. Mindenesetre én már erősen meguntam (a magyar sajtó egészében) azokat a .pluralista” nézeteket s hirdetőiket, akik csak másoktól várják el a türelmet, ők maguk (akár konzervatív, keresztény, nemzeti, akár liberális vagy szociáldemokrata oldalról) a tisztánlátás csalhatatlanjaiként nyilatkoznak, s így lényegében képtelenek a párbeszédje. Mi Kolozsvárt, a Funar-féléket leszámítva, a lehetséges partnerek közül (tapasztalati úton) vitafórummá kívánjuk tenni a folyóiratot, természetesen nem csupán a kolozsváriak s nem is csupán a magyarok számára. A sok évtizedes Korunk-hagyományból ez az, amit tovább akarunk éltetni, természetesen megtisztítva a marxista bezápultságtól, az ideológiai elfogultságoktól. Ahogy azonban mondani szokás, a fürdővíz kiöntése közben azt a bizonyos gyereket óvnunk kell. Számunkra mi sem természetesebb. mint hogy az 1993. januári önvizsgálati Korunk-számot József Attila Elégiájával indítsuk: hatvan évvel ezelőtt a Korunk hasábjain volt először olvasható a vers. Az „öntudat kopár örömé”-hez most egy erdélyi utód, Lászlóffy Aladár fűzi hozzá korántsem teleológiai optimizmussal telített, gyűlölet és háborúság új tényeit társító kommentárját. Persze, a Gaál Gábor-i örökség teljes, kritikai számbavétele súlyosabb, rengeteg ellentmondást, mai céljainkkal ellenkező hordalékot, elvetendő terhet is jelent; erről nem itt kell részletezőn szólni. Közvetlenebbül kapcsolódik jelenünkhöz, amit az 1957-es újraindulásról tudni kell. Tóth Sándor, Gaál Gábor életművének kutatója és feltétlen híve meggondolkod! tató tanulmányban tárja fel (egyúttal | mint egykori részese a folyamatnak) i az 1956 szellemében előkészített, ám I már 1957-es hatalmi érdekek szerint megvalósult második Korunk-folyam kezdetének történelmi abszurdját - a korabeli román és intemacionális kommunista vezetés forradalomellenes, az ellenálló magyar írók megtörésére irányuló manipulációját. Ezt ilyen
