Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-09 / 8411. szám
Magyar Hírlap, 1993.febr.4. 22 nak menni a politikájukkal mondjuk a Makk Hetesbe, sőt épp bőrrel ki is tudnak jönni, akkor nem is lehet azzal a politikával olyan nagy baj. Most pedig Zsoltnak és Karcsinak arról a bekezdéséről, ami miatt | tulajdonképpen Robotront ragadtunk: „...mi bizony hatalomra szeretnénk jutni... Ön szerint mi másra szerveződik egy párt, Komis néptárs?... Unjuk, Komis néptárs, hogy hátulról, a gyárudvarról — tudja, bádogbögre, vizesnyolcas — állandóan legazemberezzék a ( politikusokat, és a magas értelmi- | ség azt boldog vigyorral visszhangozza... hogy a varázsgömb-simogatók a pálya széléről egyfolytában beleordítanak a játékba, miközben a felkentek távolba néző tekintettel demonstrálják a politikától és a politikusoktól való undorukat. A játékba most még be lehet szállni, Komis néptárs, csak fel kell húzni a mezt. Ebben a pil- ' lanatban a közönség egy része mindjárt elkezdi az embert utálni, i be kell tartani a szabályokat, ráadásul a meccs kilencven percig tart, bírni kell tüdővel és főleg idegekkel, mert az ember nevét, becsületét, de még szegény, tisztességben megőszült édesanyját is meghurcolják.” Hát, megszaikad a szívünk, bár nem nagyon emlékezünk, hogy a Borisz Godunov első felvonása óta letérdelt volna valaki elé a nép, hogy könyörögve kérje, fogadja már el a magas hivatalt. Persze ha azt vesszük, hogy a Fidesz-frakció most nyugodtan főcsoportvezethetne valami állami cégnél, ehelyett jövőre mindegyikük miniszter kénytelen lenni, de legalábbis államtitkár, akkor már érthetőbb e sirám. Egy kifejezést azért nem értettem. Mi az a magas értelmiség? Tán csak nem bankárok, biztosítók középvezetői, nyugati cégek magyarországi vezérképviselői? Men azok momentán nem nagyon láthatók a tribünön, bár elég magasan vannak. Csak nem azon pedagógusokról, gyár nélküli mérnökökről, felszámolt kutatókról, kiadókhoz házaló írókról van szó, akiken sorrendben a negyedik esőcsináló stáb kísérletezik, és már az ötödik is ilyen sértődós? Ugyan mi más lenne a feladatuk, mint a bekiabálás. Fizeti az adót, megvette a jegyet. Tán osztozik a hatalomban? Menjen be focizni? Csináljunk megint 800 ezres csapatot? És hova dobjuk közibük a labdát? Jómagunk például rádiókabarét, tévékabarét készítünk (utóbbit múlt időben). Mondjuk be műsor helyett, megsértettek a kritikusok, műsorváltozás gyanánt nézzenek meg egy NDK revüfilmet? Vagy öt Össztűz közönsége fütyült eddig ki minket, Kónyáé, Lezsáké, kiegymásé, csak nem képzeli a szóvivő úr, hogy visszafeleseltünk ■ nekik? Lehet, hogy nekünk nem i tetsző közönség volt, de közön-' ség! És senki sem kényszerített minket pisztollyal, hogy felmenjünk a színpadra. Önök, mint említették, hatalomra szeretnének jutni. Nekünk pedig hatalmas bizodalmunk van Önökben, ugyan kiben lenne. Persze ilyen szóvivés, meg lefalózott százezer mellett kezd ám elpárologni. Mert ha már i most ilyenek, mi lesz a szünetben? i A stílus kedvéért maradnánk ugyanis a vendéglátó-ipari hasonlatoknál. A mi anyánk húsz évig volt a Vígszínház büfése, s mivel i újságíró apánk ötéves korunkban elhagyott minket, a délelőtti suli után kizárólag a Víg pincéjében nyílt módunk családi életet élni, * mivel ritkák voltak a Latinovits— , Ruttkay-matinék. Tereferéltünk ! erről-arról, amíg megérkeztek a központból a sonkás egyenmolnárkák, apadt a szódásballon a jóféle jaffaragadványra, aztán egyszer csak megjelent a második ukrán front. Estélyik tolakodtak, lakkcipők tapodtak mignonért, unicumért, pezsgőket balanszíroztak fej fölött, szóval valami olyas- i mi történt naponta tíz percig, ami | feltehetően tisztelt tizenvalahány j fős frakciójuk nyakába szakad ! nemsokára napi 24 órán át, mun- , kanélküiiek, szomszédok, privatizátorok, új, eddig titkolt érzelmű liberálisok, soroljam? Hiszen Önök partiképesek lesznek majd mindenki számára, igaz, sok munka van ebben, netán győztesek, ha nem tudják, mi az a rumli, menjenek be egy ábécébe egy hajnali áruszállításra. S máris ilyen arrogánsak? Mert egyre fáradó miniszterelnökünknek lassacskán, már elnézem. Inkább meséljék el, j milyen volt Amerikában a nyáron, mert én még nem voltam, mivel á sokadik nyáron kiabáltunk a pálya széléről, bár nem volt valami izgalmas a meccs, mivel az egyik csapat — mint mondottuk — a tengerentúlon portyázott, ezért a másik azt csinált, amit akart. Meghurcolásainkat, ősz anyáinkat pedig egyszer majd vessük komo- j lyan őszve, magánügy, benne van a pakliban. Végezetül kijelentenénk, hogy eltartásként is. humoristaként is kívül akarunk maradni a partvonalon (onnan egyébként drukkolni is lehet remekül), mi ugyanis nem hatalomra szeretnénk jutni, hanem jobb létre. (T. korrektor, nehogy egybe írja!) Méghozzá Önök által! Káromkodva is lehet szeretni Wukovicsot. Persze ha nincs nála baseballütő. S némi hidegvér kell, mivel az embert odalenn könnyen kiállítják. Mondjuk egy sportszerűbb mécsesén, mert a mostanin a KDNP sajtófőnöke is nyugodtan ávósozhatott a minap békés kisnyugdíjasokat. Befejezésül egy unalomig ismételt hasonlatunkat ajánlanánk tisztelt szóvivő úr figyelmébe. Egy pamplonai fiestán a közönség elkezdte fütyülni a bika elől elfutó torrerót. Már említett spanyol nénikénk segítségével a mellettünk pfujoló baszk úrhoz fordultunk: — Miért bántják szegényt, nem látták, hogy majdnem felszúrta a bika? — Idefigyeljen, édes uram! Én kétezer pezetáért ülök itt fenn, ő hárommillióért ne szaladgáljon nekem odalenn. Ha fél, üljön föl ide mellém, van még hely! Az istenért, fiúk, nem a hárommillión van a hangsúly! És hol van még a bika!