Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-08 / 8410. szám
Magyar Hírlap, 1993.febr.3. 51 „...képtelen vagyok megérteni, miért nem volt a Magyar Televízió elnökének joga ahhoz, hogy az egyik — általa ; felügyelt — műsor szerkesztését X. helyett Y.-ra bízza. És ha ezt bejelentette, akkor miért nem tudta elhatározását végrehajtani? Hogyan kényszerítheti arra egy munkaügyi bíróság, hogy visszatáncoljon? Ezt én józan ésszel megérteni nem tudom. A választ erre hiába keresem a paragrafusokban — itt színre lép a »nagypolitika«, az MDF erőviszonyai, itt már nevek kerülnek forgalomba, Antall, Katona, Csoóri, Csurka, nép-nemzetiek és nem nép-nemzetiek.” Kalmár György I A szerző a televízió főmunkatársa Médiumháború konzervdobozból, hidegen „Találkoztam egy férfival a 61-es villamos végállomásán. Egy üvegkalitkában ült, és konzervdobozból evett valamit hidegen, kanállal, és hozzá kenyeret. Azt mondta nekem: asszonyom, nem tudna húsz forintot adni, mert ezt most megeszem, de nincs több pénzem? Két szakmunkás-bizonyítványa van, vidéken élt a feleségével, de elvált, Pestre jön dolgozni. A vállalat azonban, amely alkalmazta, tönkrement; a munkásszállást, ahol lakott, bezárták. Most semmije sincs" A levelet, amelyben ezek a sorok álltak, még tavaly novemberben kaptam; a Panoráma egyik nézője, D. P- né írta a Márvány utcából. Mind a mai napig nem válaszoltam rá. Talán azért, mert rossz volt a lelkiismeretem. Pedig a levél nem személy szerint engem vont felelősségre. A műsornak ten szemrehányást, mondván: „Ha a Panoráma sokat nyüzsög, akkor hamarosan egyetlen szomszédunk sem kereskedik velünk... Értsék meg, uraim, nekünk jó kapcsolatban kell lennünk Romániával, Szlovákiával, de még Szerbiával is.” Nem lett volna nehéz válaszolnom, akár csak azt. hogy túlbecsüli azt a szerepet, amit bármely tévévagy rádióműsor játszhat. Vagy azt, hogy a hazai gazdaságon aligha segítene, ha cserbenhagynánk a szomszéd országokban élő magyar kisebbséget. Azokban az időkben, amikor oly jóba voltunk a szomszédokkal, hogy a hatalom berkeiből senki nem merte szóvá tenni a határainkon túl élő magyarság jogainak megsértését, a nagy „testvériségben" együtt süllyedtünk a béka feneke all Mondom, nem lett volna nehéz megmagyaráznom D. P.-nének, hogy miben nincs igaza. Mégsem írtam meg sem ezt, sem mást. Mert bennem magamban is erősödött a rossz érzés: nem hajítunk-e el bumerángot? Ismétlődő kirohanásaink nem adnak -e alkalmat arra, hogy a nacionalista gyűlölködés fellobbanjon a másik oldalon? Erről és sok másról persze lehet és kell is vitatkozni egy jó szellemű műhelyben. Amim azonban egy szerkesztőségbe beköltözik a pártpolitika; ha valahova visszatérnek azok az évek, amikor meg kellett nézni, ki előtt mit mond az ember, vagy még azt is, hogy ki mögött ki jön a folyosón és kinek a társaságában lámák — akkor elképzelhetetlenek a józan, tárgyszerű viták. Akkor az eszmecserék az értekezleteken kimerülnek abban, hogy: „Uram,-lángész lobog ; Önben! Uram, Önben nemkülönben!” A felnőtt társadalmakban az újságírói magatartás alapelve az. hogy mindenkinek lehet — mint állampol- i gámak — magánvéleménye. De 1 amikor tollat vagy mikrofont fog a kezébe, amikor a kamera elé áll, akkor ítéletében nem vezetheti elfogultság, személyi rokonszenv vagy ellenszenv. Az újságíró egyetlen társadalomban sem pártatlan, csak elvétve áll a hatalom — bármely hatalom — oldalán. Újságíróként nem képviselheti egyetlen pán eszméit sem! Az újságírói magatartásnak ez az elve a Panoráma szerkesztőségében már jó ideje nem érvényesül. (Ebben persze a szerkesztőség nem áll egye; dűl.) Nemegyszer voltam kénytelen szóvá tenni műsorvezető kollégám (még gyakrabban kolléganőm) pikirt megjegyzéseit, amelyeket az ország első számú közjogi méltósága rovására engedett meg magának a képernyőn. Csak azt értem el vele, hogy legközelebb ráduplázott — és tehene. Egyáltalán: attól fogva, hogy a Panoráma rendszeres műsorvezetői — kivéve jómagámat — beálltak a MÚK élcsapatába, a légkör fojtogató lett. Nem mintha nekem tetszett volna az, hogy a MÚOSZ az újságírók és a sajtószabadság érdekvédelme helyett I presztízscsatákba bonyolódott. De amikor lihegő helyfoglalók, a vezető kormánypártban is vitatott szélsőséges, úgymond radikális eszmék hívei és elvbarátaik egy szeparált újságírószövetséget alkottak, akkor ez a szólásszabadság végét jelentette a Panoráma szerkesztőségében is. Néhány hónappal ezelőtt egy interjúban. amelyet Virág F. Éva készített a Magyar Hírlap számára, elmondtam: ha engem dolgozni hagynak, akkor fát lehet vágni a hátamon. Elérkezett azonban az az idő. amikor meg kellett magamtól kérdeznem: Vállalhatom-e én ezt a saját lelkiismeretem előtt? Azt akarom-e én, amit Csurka István? Rá kellett jönnöm: hiába vagyok én a magam által vezetett műsorokban, a riportokban, amelyeket annyira szívesen csinálok, a magam mércéje szerint mértéktartó, kiegyensúlyozott — a Panoráma arculatát nem ez határozza meg. Elfogyott körülöttem a levegő. Amikor decemberben Hankiss Elemér, a televízió elnöke leváltotta a külpolitikai fószerkesztőség éléről Chrudinák Alajost és a Panoráma főszerkesztői posztjára kiírt pályázatot a szerkesztőség korábbi helyettes vezetője, Benda László nyerte meg. örömmel csatlakoztam hozzá. Korántsem egyedül. A következő hetekben megjelent néhány sajtónyilatkozat, amely úgy állította be a történteket, mintha a Panoráma munkatársai egységesen Chrudinák Alajos mögött állnának. Ezt állítólag még Göncz Árpáddal is sikerült elhitetni — legalábbis erre hivatkozva függesztették fel a Hankiss Elemér által elrendelt intézkedések végrehajtását, beleértve azokat a bérgazdálkodási és pénz- ügyi lépéseket, amelyek megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy a Panorámát a továbbiakban Benda László és csapata készítse. Jogi ismereteim kezdetlegesek, a munkaügyhöz meg különösen nem ‘ értek. De ismerem néhány tengerentúli és európai televízió gyakorlatát. Ezért képtelen vagyok megérteni,
