Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. január (8400-8401. szám)
1993-01-22 / 8401. szám
Beszélő, 1993.jan.16. 22 Hová lett a médiatörvény?-íií-j-.--Síi Közismert, hogy a parlamenti pártok két év hiábavaló politikai küzdelem után sem tudták rendezni a médiaügyet. A kormány által benyújtott törvényjavaslat, maratoni szavazási procedúra után, eleddig példátlan módon a végszavazásnál egyetlen támogató szavazat nélkül elvettetett. A következő írás megkísérli bemutatni, hogyan is történt ez a skandalum, mi lehetett a szavazás mögött megbúvó politikai játszma logikája, a felelősség megállapítását pedig az olvasó ítéletére bízzuk. Feles vagy kétharmados A szavazás kudarca után a pártok értelemszerűen egymást vádolták A kormánypolitikusok főleg azt hangoztatták, hogy az ellenzék, elsősorban a kétharmados többséget igénylő fejezeteknél, saját módosító indítványait sem szavazta meg, még abban az esetben sem, amikor a koalíció azokat elfogadta volna, és ezzel a taktikával lényegében „megfúrta" az egész tervezetet Vagyis a végszavazásra a törvény olyan „lyukas" lett, hogy nem lett volna értelme elfogadni. A szavazási jegyzőkönyv végigböngészése után arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a vád alapvetően megfelel a valóságnak. Számos esetben az SZDSZ, olykor ellenzéki partnereivel karöltve, olykor egymaga egyöntetű tartózkodással akadályozta meg, hogy vélhetően konszenzusos kétharmados passzusok vagy akár saját módosító indítványai is keresztülmenjenek. Vajon mi indíthatta az önmagát mindig is konstruktívnak nevező ellenzéket erre a nyilvánvalóan destruktív magatartásra? A konfliktus, majd végül a törvény enyészetének kiindulópontja az volt, hogy a koalíciós pártok jogértelmezése szerint nem a médiatörvény egésze, hanem annak csak bizonyos, az alkotmányban kifejezetten felsorolt passzusai kétharmadosak, ilyenek a médiaelnökök kinevezését, a média felügyeletét, illetve a tájékoztatás monopóliumának megakadályozását szolgáló törvények. Tekintve, hogy a jelenlegi médiatörvény a kérdések sokkal szélesebb körét öleli fel, ezért annak bizonyos fejezetei, illetve a végszavazáskor az elfogadott törvényszöveg egésze egyszerű többségi jóváhagyást igényel csak - hangoztatta a miniszter. Az ellenzék képviseletében Szigethy István ■J-, -4 természetesen amellett érvelt, hogy a törvény egységes, nem szabdalható mesterségesen feles és kétharmados részekre, ezért minden részét és végül az egészet is minősített többséggel lehet csak elfogadni. Az ellenzéknek ez a kétségtelenül kissé elvont és nem éppen szűkebb szövegszerű alkotmányértelmezése érthető módon nem nyerte el a koalíciós képviselők tetszését. S az alkotmányügyi bizottság előterjesztése alapján egyszerű többséggel eldöntötték, hogy mi számít kétharmados, és mi számít feles törvényfejezetnek. Ezzel viszont egy meglehetősen furcsa helyzet állt elő. A törvénynek azok a részei, amelyekben a tárgyalások során nem sikerült megállapodni, vagy amelyek esetében az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatai egy már létező kompromisszumot rúgtak fel, sajátos módon a tervezet feles részébe kerültek, és azok a részek lettek kétharmadosak, amelyekben egyetértés volt, vagy jó esély mutatkozott megegyezésre. _'Ü ■ 'i A két akna . ^ A továbbiakban arról a két problémáról lesz szó, amelyeken végül a médiatörvény alapvetően megbukott. Az első a médiaelnökök kinevezési rendje. Igaz, hogy az alkotmány szerint ehhez kétharmados törvény szükségéltetik, de ilyen törvény már van. Ez, mint ismeretes, úgy rendelkezik, hogy a médiaelnököket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A kormány törvénytervezete nem tesz mást, mint az említett törvényt 45-ös paragrafusként beilleszti a médiatörvénybe, és tekintettel arra, hogy azt egyszer már minősített többséggel elfogadták, ezért a beillesztéshez elegendő az egyszerű többség is. Az igazságügyminiszter már a vita zárszavában leszögezte, hogy az ellenzék kinevezésre vonatkozó egyetlen módosító indítványát sem fogadják el, ami természetesen nem jelentette azt, hogy a kormánypárti indítványok is erre a sorsra jutnának. Ennek nyomán a parlament egyszerű többséggel elvetette az ellenzék azon javaslatait, miszerint a korábban (28^31. paragrafusban) egyszerű többséggel, de mégiscsak többé kevésbé paritásos alapon felállított kuratórium bármilyen befolyást gyakoroljon a kinevezésre, ellenben a kormánypártok simán megszavazták Salamon László bizottsági elnök indítványát, miszerint a miniszterelnöki előterjesztési jog gyakorlásának nem előfeltétele, hogy a kuratórium, illetve a felügyelő bizottság előzetesen állást foglaljon azzal kapcsolatban. Vagyis a parlament kormánytöbbségének döntése alapján a paritásos alapon felállított, illetve felállítandó két szervezetnek, a kuratóriumnak és a felügyelő bizottságnak nincs érdemi beleszólása az elnökök kinevezésébe Ez ellen az ellenzék, kisebbségben lévén, nem tehetett semmit Egyetlen lehetősége maradt: megtorpedózni a felügyelő bizottságok felállítására vonatkozó kétharmados passzusokat, lényegében a 47-től az 57. paragrafusig. Ezeknél a pontoknál valóban az történt, hogy az ellenzék tartózkodással lehetetlenné tette az eredeti tervezet szövegének elfogadását, a jegyzőkönyvekből kivehetően konszenzusosnak tűnő kulturális bizottsági javaslatokat, illetve feltehetően túlzott óvatosságtól vezéreltetve, nehogy egy passzus is véletlenül átcsússzon, a saját indítványait sem szavazta meg. Vagyis ezzel a taktikával a kuratórium-elnök-bizottság-hármas struktúrájából kiütötte azt, amelyikben volt esély konszenzusra, de amelynek elfogadása működőképessé tett volna egy olyan szisztémát, amely az ellenzék felfogása szerint veszélyeztette volna a média függetlenségét. Az események logikája hasonló menetet követett a másik sarkalatos vitapont, a Rádió és Televízió Hivatal (RTH) elnökének kinevezésével kapcsolatban is. Az alkotmányban e hivatalról nem lévén szó, a kinevezésre vonatkozó kitétel feles törvénynek minősíttetett Ezt kihasználva a
