Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-03 / 8235. szám
Szép vágyálmok, keserű valóság Magyar Hírlap, 1992.márc.30 if Debreczeni József a kormányzó párt gyérszámú fehér hollói közül " való: nem érzelmi ráhatással, hanem érvekkel óhajt hatni, és arra is képes, hogy összefüggő gondolatsorokat fejtsen ki logikusan. írásaiban nem hemzsegnek az olyan semmire sem kötelező, definiálhatatlan szólamok, mint „nemzeti hivatástudat” vagy „keresztény politika”. Ellenfeleivel szemben nem a rossz ösztönöket mozgósítja, hanem tényeket csoportosít intellektuális ambícióval, és ezekből prognózisokat bont ki. A Magyar Hírlap március 26-ai számában megjelent cikke, a Szabaddemokraták tündöklése és nyomorúsága tanúskodik mindezekről a kvalitásokról, de egyben e kvalitások korlátáiról is. Ebben nem éppen ő a ludas. A pártosság, a totalitariánus rendszereknek ez a magasztalt erénye ismét általános követelménnyé vált, egyetlen számottevő politikai erő sem szeretne lemondani róla. A pártosság persze nem azt jelenti, hogy valamely párt ideológiáját és stratégiáját valljuk a magunkénak, hanem azt, hogy a taktikai követelmények sugallatára önkényesen kiemelünk bizonyos elemeket a valóság szövetéből, másokat pedig éppoly önkényesen háttérbe szorítunk. A pártos ember olykor a valós tényeket csoportosítja úgy, hogy a hangsúlyok meghatározott célok szolgálatában eltqlódjanak; semmiképp sem foglalkozik a saját Í szemében időző gerendával, a szálkát viszont, más szemében, gerendává stilizálja. Debreczeni fejtegetéseinek kiinduló és végpontja az a bibói tétel, amely szerint a politikában megbosszulja magát a tartós hazugság. I Ezt a tételt azonban kizárólag a szabaddemokratákra alkalmazza. Érveire visszatérek még. De hogy lehet az, hogy egyáltalán nem foglalkoztatják saját pártjának hazugságai? Nem szeretném ízléstelelen vitában kivívni a szabaddemokraták számára a ,,Kisebb hazug” büszkén csengő címét, mégis megkockáztatom azt az állítást, hogy nem úszhatja meg hitelvesztés nélkül, aki csak ellenfeleinek dédelgetett imázsát szembesíti a valósággal. Debreczeni rendszerv áltozásos, zétényitakácsos, vasámapiújságos pártjáról köztudott, hogy 1989 júniuságig még ellenzéknek sem merte mondani magát, azt állította, hogy ő közbülső erő a kommunista rendszer és a demokratikus ellenzék között. Olyan közbülső erő volt. mely Pozsgay és a Beszélő köre közül már Lakitelken is Pozsgayt választotta. Sőt mi több: el sem tudott képzelni kommunisták nélküli kormányt, és az volt a legfőbb ambíciója, hogy a magukat reformkommunistáknak becéző mérsékeltebb kádáristákkal együtt kerüljön hatalomra. Az utóbbi két évben ez a nyugodt erő, fittyet hányva a párton belüli liberálisok tétova fejcsóválásainak, ellenállhatatlan igazsággal sodródik jobbra, miközben rendszerváltozásról szónokolva szorgosan építgeti az élet minden területén a pártállami struktúrákat. Igaz, még hatalmon ván Debreczeni pártja, de egyrészt nehéz meghatározni a Bibó-féle „tartós hazugság”ról szóló állításbban található „tartós” jelző pontos időtartamát, másrészt még alkalma sem volt arra. hogy megbukjon. A pártosság úgy is megnyilatkozhat, ha valamely szerző tendenciózus következtetéseket von le a tényekből, vagy ha önkényesen csoportosítja ezeket. Debreczeni például már most Demszky vereségének könyveli el az „expóellenesség kudarcát". Erre majd csak akkor lesz alapja, ha az expót az eredeti elképzelések szerint rendezik meg, és ha valóban sikerrel zárul. Ha azonban — amit senki sem kíván — belerokkan az ország, ha Budapesten csak gázálarcban lehet majd sétálni, ha a közlekedés és a közszolgáltatások még mélyebb válságba kerülnek, ha égig szöknek a lakbérek és az ingatlanárak, akkor sokan emlékezni fognak Demszkynek és szakértőinek az ellenállására. Ennél kínosabb példát hozhatok fel annak szemléltetésére, hogy miként bírja csoportosítani Debreczeni a tényeket. A választások előkészületeiről szólva azt állítja, hogy „A szürkeállomány mítoszát fotogén reklámhordozók voltak hívatva eladni a kampánypiacon. A — bántódás ne essék — kevésbé előnyös külsejű első számú vezetőt tudatosan háttérben tartva olyan fiatalosabb, dinamikusabb, korszerűbb, rokonszenvesebb pártimázst reprezentáló arcokat toltak előtérbe, mint Magyar Bálinté, Pető Iváné. Rajk Lászlóé." Debreczeninek tehát nem tetszik Kis János. Ez az ó magánügye. Nem magánügy azonban, hanem a politikai alapismeretek közé tartozik, hogy képviselő-választások alkalmából képviselőjelöltek képét szokták kiplakatírozni. Kis János már akkor a visszavonulását készítette elő, nem akart bejutni a parlamentbe. Ezt sokan sajnáltuk, mégpedig nem csak szürkeállománya miatt (mely állományról Debreczeninek, saját háza tája ismeretében, nem annyira ironikusan, mint inkább nosztalgikusan kellene beszélnie), hanem azért is, mert politikai életünk nem bővelkedik autentikus személyiségekben. Debreczeni pártossága ezen a ponton a nyilvánvaló rosszhiszeműség maszkját ölti fel, és a gonddal felépített objektív elemzői magatartás felszínes póznak tetszik. Noha az ilyen és ehhez hasonló kisiklások kételyt támasztanak a beszélő személy emberi minőségével szemben, érvelésének fő vonulatát mégis komolyan kell vennünk. A szabaddemokraták jelenlegi válságának, befolyásvesztésének és várható teljes eljelentéktelenülésének Debreczeni szerint az az oka. hogy a demokratikus ellenzék vezetői feláldozták nagyigényű liberális ideológiájukat, elitmentalitásukat, intellektuális színezetű etoszukat a vágyva vágyott hatalomért. A párt a választás előtt radikális-populista demagógiába fogott, mindenáron néppárttá szeretett volna válni, lényegétől idegen tömegeket vonzott magához, és ezek most — mivel a hazugság a politikában megbosszulja magát — ráébrednek becsapottságukra, és megtagadják a pártot, mely igazából sohasem volt az övék. Könnyű volna Debreczeni bírálatát azzal elhárítani, hogy nem az SZDSZ űzte a választás előtt a demagógia veszélyesebb formáját. Az „Apák és fiúk' -szerű nagyhatású fasisztáid mocskolódások, melyek egy csapásra felidézték a világháborús évek közéleti atmoszféráját, minden elfogulatlan szemlélő számára megmutatták, milyen potenciális veszélyekkel jár az MDF-es uralom. De ha már az SZDSZ térfelén pattog a labda, el kell ismerni, hogy Debreczeni elemzésében van Eörsi István
