Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-03 / 8235. szám
Szabó András alkotmánybíró a Zétényiféle elévülési törvénnyel kapcsolatos köztársasági elnöki indítvány „előadója” és a határozattervezet egyik kidolgozója volt. Ez alkalommal a határozathirdetést követő politikai viharról kérdeztük.- Milyen az Alkotmánybíróság közérzete mostanában, mikor szinte nap mint nap erkölcstelenséggel, szakmai alkalmatlansággal vádolják önöket?- Úgy érzem, a dühödt politikai támadások ellenére a tekintélyünk szilárd. Egy pillanatnyi kétség sincs egyikünkben sem, hogy a döntésünk helyes volt. Ennek , megalapozásához én mint előadó alkotmánybíró, minden lehetséges és hozzáférhető szakmai elemzést és érvet összegyűjtöttem.- Kaptak személyre szóló fenyegetéseket is?- Igen, érkeztek ilyenek.-Az elévülési törvény elutasításával kapcsolatos felháborodást talán az is okozta, hogy miközben még a jogi közvélemény is ' megosztott volt a törvény megítélésében, az 1 Alkotmánybíróság - némiképpen váratlanul ► — „minden ízében" elvetette azt.- Igaz, hogy a törvény előterjesztője is szakmai véleményekre hivatkozott, de e hi’ vatkozás nem tért ki azokra a fenntartásokra, amelyek éppen az általa kért szakvéleményekben is megtalálhatók. A gyakran említett Békés Imre professzor például szintén úgy foglalt állást, hogy a büntetőjog rendszerében nem játszhatók ki egymás ellen az egyes alapelvek, s ezért „visszaható hatállyal (...) Az Alkotmánybíróság lelkiismerete tiszta Szabó András a fenyegetésekről, a jogállamiság erkölcséről, a háborús bűnökről nem érvényteleníthető a már bekövetkezett elévülés”. íme. A döntésünk nem érte váratlanul a szakmai közvéleményt. Ellenkezőleg.- Ez azt jelenti, hogy az alkotmánybírák is kezdetektől egységesek voltak a kérdés megítélésében?- Igen. Az alapelvekben voltunk egységesek. A határozat végső formájában foglalt döntés egyhangúsága persze hosszú és alapos viták eredményeként alakult ki. Ez a határozat - függetlenül a körülötte keltett politikai hisztériától - a magyar alkotmánybíráskodás történetében döntő jelentőségű. A határozat egyik nagy jelentősége a jogállamiság értelmezésére vonatkozó és az alkotmánybíráskodás filozófiáját összefoglaló részében van. A másik pedig az „alkotmányos büntetőjog” fogalmi megkonstruálása, amelynek a feladata rám hárult. Ez utóbbi az alkotmány rendelkezéseinek és a büntetőjog alapclvcinek olyan rendszerét jelenti, ami egyértelművé teszi, hogy a büntetőjog alapvető szabályait nem lehet fölrúgni, mert ezek alkotmányos védelem alatt állnak. Ebben a kérdésben is teljesen egységes volt a testület álláspontja.- A nem jogászi ellenérvekből az tűnik ki, hogy sokak számára önmagában az sem világos: mire jó egyáltalán az elévülés? Mire jó, hogy „futni hagyjuk a bűnösöket" ?- Az elmúlt negyven év egyik igen nagy bűne az, hogy a társadalom jogi kultúrája ma minimális. Az elévülés jogintézménye azzal számol, hogy bizonyos idő eltelte után a büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges szigorúan szabályozott bizonyítási eljárás egyszerűen lehetetlen: az elkövetők és a tanúk emlékezete elmosódik, a tárgyi bizonyítékok megsemmisülnek vagy elvesznek. De hangsúlyozom: nem a bűncselekmény évül el, hanem a büntethetőség. A határozatunkkal tehát nem igazoltuk az elkövetett bűntetteket, csupán azt mondtuk, hogy nem lehet büntetést kiszabni rájuk.- Egyeseket a határozat „kinyilatkoztatásszerűsége” botránkoztatott meg. Milyen erkölcsi alapon mellőzi az Alkotmánybíróság az „igazságosság" követelményét? Amikora testület kijelenti, hogy ő „a jogállami forradalom paradoxonának letéteményese", s ez „történelmi feladata", akkor feltehető a kérdés: milyen alapon tulajdonítja magának ezt a feladatot?- Azon az alapon, hogy az alkotmány ezzel a feladattal ruházza fel. Ami már létezik a jogállamból, ahhoz ragaszkodnia kell az Alkotmánybíróságnak, máskülönben alapvető feladatának mondana ellent. Egyébként pedig egyáltalán nem az a helyzet, mint amit az ön kérdése sugall. Milyen alapon állítják azt, hogy az alkotmányos jogállam követelményei nem igazságos követelmények? Nem arról van szó, hogy az igazságosság követelményével mi az igazságtalanság követelményét állítottuk szembe. Egyáltalán nem! Itt kétféle erkölcs ütközik. A mienk a jogállamiság éthosza. Higgye el nekem, annak is van erkölcsi tartalma, hogy csak jogszerűen járok el. Miért volna magasabb rendű erkölcs az, ami a jogot háttérbe szorítani engedi?- Létezik egy jogászkörökből szármázd álláspont, amely szerint büntető törvénykönyvünk egy paragrafusa - amely a háborús és emberiségellenes bűncselekmények elévülését zárja ki - szintén alkotmányellenes az önök éneléséből következően. Ha viszont megsemmisítenék ezt a rendelkezést, az szembeállítana bennünket az európai államok jelentős részével, amelyekben egy ENSZ-egyezmény értelmében hasonló törvény van hatályban.- Határozatunk az elévülésre, az elévülő büntethetőségre vonatkozik és nem az el nem évülő bűncselekményekre. Az elévülő büntethetőségű cselekmények tekintetében azt fejtettük ki, hogy az elévülési szabályok utólag nem változtathatók meg. A Zélényitörvény ugyanis ezt akarta. Mi viszont egy ilyen külön törvénnyel szemben a hatályos büntetőjog szabályai mellett foglaltunk állást. Ez a háborús és emberiség elleni büntet-V Magyar Nemzet, 1992.márc.3l.
