Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-02 / 8234. szám

voltak a spiclik, akiket mindenki annak hitt,.. A moszkvai olimpián - ahol a magvar csapat biztosításának főnöke Horváth József volt - gyanakodva méregették egymást a vízilabdázók, ugyanis befuccsolt a Nagy Ozlet. A csapat két vezéregyénisége nagy értékben ikonokat akart kicsempészni a Szovjetunióból. A KGB éberségét viszont akkor nem sikerült kijátszaniuk, de erről mit sem tudtak. Arról sem, hogy a KGB-sek szóltak magyar kollégájuknak: ha csendben viszszakerülnek hozzájuk a szentképek, nincs botrány. Horváth József összehívta hát a vezetőséget a művészettörténész végzettségű szakvezetővel együtt, ám j azok sehogysem akartak tudni

■ az „ikon-akcióról". EH/III-as vé.lőszentjük végül emlékeztette

i őket, hogy melyik szoba melyik i szekrényének tetején találják azt ' a sportszatyrot... „Ja, az más, i

■ ha ti ennyire tudjátok!" - moso- i . iyodort el a szakvezető, és eiren- i ( cezte a dolgokat.

| A vízilabda-válogatott egyéb! ként csak bronzérmes lett | Moszkvában. Állítólag azért,

, mert a belügyi biztosítók olyan légkört teremtettek körülöttük,

I amelyben csak erre tellett az erejükből.

I

Négylábú | ötlet

I A m/UI-as értékelőcsoportjáj nál összesűrűsödő hírek 1985 júniusában jelezték, hogy az ellenzék valami nagyon jelentős ! eseményre, titkos találkozóra ; készül. Az ügynökök mellett ezt a titkos állományú tisztek jelentései is megerősítették. Az ellen- I zék - erőteljes konspirációjának köszönhetően - az utolsó előtti napig teljes bizonytalansagban tartották a belső elhárítást az 1 esemény színhelyét és időpont- i ;át illetően. A befutott informáj dók ugyan már korábban is a j monori kempinget sejtették, j I csakhogy ott semmilyen, tanács- j I kozásra alkalmas helyiség nem j j volt. Nem bizony, egészen a ta- í j lálkozó előtti nap délutánjáig, i

amikor megérkezett egy teherautó a hatalmas katonai sátorral. örültek a ffl/ID-asok: csak nem sikerült túljárni az eszükön! Aztán lehiggadtak, mert minden elhangzott szót rögzíteniük kellene, ám sem a sátorban, sem annak anyagában nem lehet észrevétlenül elhelyezni a szovjet mintájú, nem éppen miniatürizált lehallgató technikát. A probléma kezdetben teljesen megoldhatatlannak látszott. Munkatársai tehetetlensége szította türelmetlenségében az irányító Horváth József némi gúnnyal azt is felvetette: talán egy galambban kellene reptetni a lehallgatót a tanácskozók feje felett. Talán már akkor érezték mindannyian: a Monori Találkozó jelentős történelmi választóvonal. Megtörténtével többé le nem becsülhető politikai erővé szerveződött az ellenzék.

Akkor azonban csak hosszas töprengés után pattant ki a szikra a m/IH-asok fejéből: a tanácskozóknak valamire ülniük kell. Egy szék aljára preparálták hát a „poloskát", majd a „négylábú spiclit" a sátor bejáratának közelébe állították, s nem is csalódtak. A sátorba az egyik gyanútlan résztvevő vitte be, aki - ennyit árult el Horváth József - ma a Parlamentben ül, mint ellenzéki honatya.

A közvélemény ma is úgy tudja, hogy Nagy Imre és mártírtársainak exhumálása és azonosítása az erre alakult független szakértő bizottság első próbálkozására sikerült. Az kevésbé ismert, hogy az állambiztonságiak szívós munkája nélkül aligha bukkantak volna a megfelelő sírokra. Az aprólékos felderítést nem a HI/ni-as, hanem a 1II/I- es, a Belügyminisztérium állambiztonsági vizsgálati önálló osztálya végezte.

Rejtély a 301-esben

Nagy Imre mártír miniszterelnök újratemetésének ügye 1988. július 24-én kezdődött New Yorkban. Grósz Károly,

akkori miniszterelnök és párt főtitkár, ’ észak-amerikai körutazáf •

sa során az USA-ban élő magyar émigráöó képviselőivel találkozva bejelentette: ha a család kéri, akkor megfelelő körülménye^ között végső nyugalomra helyezhetik Nagy Imre hamvait.

A hír bombaként robbant a nemzetközi közvéleményben, és itthon sem kis meglepetést keltett. Á hazai politikai helyzetet jól jellemezte, hogy ugyanazon év október 23-án Budapesten öt embert előállítottak, mert tüntetést szerveztek '56 emlékére. A Grósz-bejelentés után fél évvel, 1989. január 26-án a hozzátartozók kérésére a kormány engedélyezte Nagy Imre újratemetését. (Két nap múlva Pozsgay Imre, mint az MSZMP KB történelmi albizottságénak vezetője, népfelkelésnek minősítette az 1956. október 23-a után történteket és felvetette: át kell értékelni Nagy Imre megítélését is.)

A Grósz-bejelentés után a belátható eseményeknek elébe menve kezdtek munkához az állambiztonságiak. Az ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a család kérni fogja az újratemetést. Mekkora botrány kerekedett volna abból, ha csak akkor derül ki: a sir pontos helye egyetlen nyilvántartásban sem szerepel. Az állambiztonságiakra a feladat bonyolultsága és rendkívül bizalma% volta miatt volt szükség, a sürgető időről nem is beszélve. Kezdetben csak azt tudták, hogy Nagy Imrét és társait a kivégzése után a Gyüjtőfogházban földelték el, ahonnan 1962-ben áttemették őket a Kozma utcai Új Köztemető 301-es parcellájába. Az ezt megörökítő temetőtérkép csak később került elő. ám közben az is kiderült, hogy önmagában. használhatatlan, mert a 301-es alakja az idők során megváltozott. Hogy hogyan, arra senki sem emlékezett, a temetői alkalmazottak pedig már rég kicserélődtek. Az állambiztonságiak ekkor nekiláttak felkutatni az egykori alkalmazottakat, és hosszas keresgélés után szerencséjükre még az élők között találtak két nyolcvan felettit. Az i

ő segítségükkel sikerük a temetőben olyan viszonyítási pontot találniuk, amely alapján be lehetett határolni a parcella eredeti alakját. A többi az 1962-es temetőtérképpel már nem okoz- . hatott gondot.

Rendbontás nem történt

Az 1989. június 16-i újratemetés biztosítása viszont a ffl/ni-as feladata volt. A teljes és széles körű felhatalmazást kapott Horváth József és csapata I az eseményt megelőzően szinte í dúskálhatott a riasztó hírekben, j Jelzéseket kaptak arról, hogy I néhány politikai csoportosulás a saját imázsa megalapozása ér- j dekében akár a rendbontástól j sem riad vissza. Például hírül ! vették, hogy a Magyar Október ; Párt a Hősök tere közelében a 1 gyászszertartással párhuzamo- ; san saját programot szervez kii- | lön jelszavakkal, külön szóno- | kokkal. Növelte a gondot, hogy a gyászünnepség résztvevői közül ismeretlenek többeket halá- j losan megfenyegettek, de olyan ! hírek is érkeztek a III/lII-asok! hoz, miszerint valakik robbantásos merényletre, a munkásőrség pedig közbeavatkozásra készül. Sőt, még olyan információ is be- | futott, amely szerint a biztonsági szolgálat tagjaiból alakult fegyveres csoport készül a visszarendeződést megindító merényletre. Szerencsére mindezek a hírek j alaptalannak bizonyultak, rendbontás sem történi, ami annak is köszönhető, hogy a biztosítást nagyon sokan segítették. A belügyi szervek mellett a honvéd- j ség, a Külügyminisztérium, a j nyugati követségek diplomatái, ] a nyugati magyar emigrációs kö- ! rök, de a nyugati sajtó és a Sza- j bad Európa Rádió is részese volt i a biztosításnak, az ellenzék kivá- ! lóan működő R-gárdájáról nem j is szólva.