Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-02 / 8234. szám

168 óra, 1992.márc.24 /£> vunvalóan a bank kamatot fizetett utána, te­hát gyakorlatilag csak a kamatok révén te­remtődhetett a semmiből bevétel. ■ - Ez a kamatbevétel hová fohl be? F. M.: Gondolom, a számlatulajdonos ja­vara. 1- Vagy ahogy ők rendelkeztek, hogy hová folyjék ? F. M.: Ezt nem tudom, mert ezt nem lehe­tett látni ezekből a számlákból. De ahogy említettem, ez nem is volt feladatunk.- Wachsler Tamás a vele készült interjúban azt állította, hogy 1990 közepén Für Lajos honvédelmi miniszter vizsgálatot indított a Honvédelmi Minisztériumnál. Amikor az­tán a HM egyik letéti számláján 3,6 mil­liárd forintot találtak, intézkedtek, hogy ez kerüljön vissza a minisztérium költségveté­sébe. Wachsler Tamás azt is mondta, hogy ez a 3.6 milliárd forint körülbelül akkoriban került a Honvédelmi Minisztérium számlá­jára. amikor ön volt a pénzügyminiszter, tehát 1989 folyamán. Ön tudott erről? 3ÉKESI LÁSZLÓ: A pénzügyminiszter­nek az a dolga, hogy a zárszámadást beter­jessze a parlament elé. és mint ilyen, természe­tesen elvileg felel azért, hogy a 650 ezer vagy annál valamivel több adat'helyes legyen. Ha én tudtam volna arról, hogy a zárszámadás­ban olyan adatok szerepelnek a honvédelmi tárca elszámolásában, amelyek nem adekvá­tak a költségvetési törvénnyel, akkor nyilván nc:n terjesztettem volna elő. Tehát a válaszom egyértelműen az. hogy nem. 1 A lefölözött kávékassza* 1 — Wachsler Tamás azt is állítja, hogy 1988-89-ben kezdődött ennek a számlának a pá­lyafutása. Az azt megelőző években csak néhány tízmillió forint volt rajta. 1989-ben ■ azonban megjelent rajta 835 millió forint, a I Honvédelmi Minisztérium és a Pénzügymi-i nisztérium közötti tranzakció eredménye­. ként. Ön tud erről a tranzakcióról? B. L.: Ha volt ilyen tranzakció, akkor azo­kat kellene megkérdezni, akik ezt lebonyolí­tották. A pénzügyminiszter szintjén biztos. Békési László: .A szakemberek számára soha sem volt rejtett" hogy nem volt ilyen megállapodás se a honvé­delmi miniszterrel, se a kormánnyal: lehet persze, hogy az apparátusban bizonyos finan­szírozási megoldásokra sor került, én ezt nem tudom igy utólag megállapítani, hiszen végül is negyedévenkénti finanszírozás folyik a költ­ségvetésben. és az állami támogatás átutalását jelenti. Végső soron, hogy az adott évben ezt felhasználták-e a Honvédelmi Minisztérium­nál vagy nem. esetleg annak egy részét áttet­ték azokra a letéti számlákra, ez technikailag természetesen lehetséges. De hogy ilyen meg­állapodás nem volt, azt egész biztosan tudom állítani. I- Hadd kérdezzem meg, hogy a Pénzügymi­nisztériumban voltak rejtett tartalékok? B. L.: A Pénzügyminisztériumban ugyan­úgy voltak pénzek, amelyeket letéti számlán kezeltek, s amelyek évtizedek alatt gyülemlet­­tek föl. Ezeket éppen mi szüntettük meg. pon­tosabban az én időszakomban tereltük át a költségvetési forgóalap-számlára, azért, hogy az évközi likviditási problémákat ne banki hitelekkel, hanem amennyire lehet, ezekkel a pénzekkel lehessen kezelni. Ezek a folyó költségvetés számára nem voltak fölhasz­nálható pénzek, hiszen közöttük olyan el­számolások voltak, amelyeknek a tisztá­zottsága vagy tisztázatlansága átmenetinek volt minősíthető. Számolni kell azzal - és egy letéti számlának ez a funkciója hogy egy idő után ezeket a pénzeket föl kell használni az eredeti célokra. Mondok egy konkret példát: évekig óriási összegek foly-^ tak be. illetve kerültek kifizetésre az úgyne-' vezett kávékasszából. Ez annyit jelentett, hogy Magyarországon a kávé fogyasztói ára, illetve beszerzési ára közötti különbsé- I geket pénzügyi hidakkal módosították. | mert rendkívül nagy volt a hazai ár és a beszerzési ár közötti különbség. Ebből a le­fölözésből finanszírozták a mezőgazdasági támogatásokat. Amikor évek közötti áthi­dalásokra került sor, akkor bizony nagyon sokszor kiderült, hogy több százmillió fo­rint abban az adott évben nem került fel­használásra és ezek átmenetileg ott üleped­tek le a letéti számlákon. ■ - Ez mitől volt rejtett? B. L.: Semmitől sem volt rejtett, csak azért hívták rejtettnek, mert a leteti számlák forgal­ma és azoknak a számláknak a kezelése nem került be az éves költségvetési zárszámadásba. ■ - Tehát nem kellett elszámolni velük? B. L.: A szakemberek számára soha egy pillanatig sem volt rejtett. I- Wachsler Tamás rúd egy olyan feljegyzés­ről, amelyet Móricz Gábor úr - jelenleg ezredes - írt. és ami arról szól. hogy a Pénz­ügyminisztérium 2.2 milliárd forintot átutal a Honvédelmi Minisztériumnak. Wachsler Tamás szerint ebben a feljegyzésben az is szerepel, hogy erre Békési László Madarasi Attilával történt megegyezése, gentlemen's agreement alapján került sor. B. L.: Ha Wachsler Tamás ezt vélelmezi, akkor ezt bizonyítania is kellene. Ha egyetlen olyan dokumentumot tud találni ő vagy bárki ebben az országban, amelyben ilyen megálla­podásról szó van. akkor majd váíaszolok erre a kérdésre. Erről szó sem volt, most hallom először...

Next

/
Oldalképek
Tartalom