Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-02 / 8234. szám
Tallózó, 1992.márc.26-r Mécs Imre: „AZ 56-OSOK TESZIK TÖNKRE 56 SZELLEMISÉGÉT” Havas: — Következő vendégünk Mécs Imre, á Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, országgyűlési képviselő, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője. Mécs Imre is ott volt a lakitelki sátorban, és én nagyon jól emlékszem, hogy amikor felszólalt és igazságot, rehabilitációt, kárpótlást, kártérítést követelt az 56-ce forradalmároknak, akkor borzasztó nagy volt a zavara sátorban. A kemény szavak mintegy bombázták a jelenlévőket Nagyon furcsa, hogy ez a zavar máig tart Miért? Mécs: — Kicsit illetlennek tűnt az, amit ott mondtam. Ott olvastam föl a Történelmi Igazságtétel Bizottságának alapító nyilatkozatát. Én azt hiszem, ugyanott vagyok és régóta ugyanott vagyok, csak közben a politikai élet ment el kicsit másfelé. Liszkai: — Mégis, mi ez a döbbenetes harag, ez a szakadás ebben a nemzedékben? M.: — Nagyon szomorú voltam 15-én és utána is. Ez a szomorúságom október 23-án kezdődött. Men a régi méltóságteljes ünnepiléseket átvette valami nagyon zajos, nagyon . - rikácsoló, nagyon keserű és nagyon szerencsétlen dolog. Azért emlékezzünk vissza, hogy a nagy tüntetéseinken, ahol 100 000 ember mozgott, egy pofon nem csattant el, egy fenyegetés nem volt. És most egészen kis tüntetéseknél durvaságok, szélsőségek váltódnak ki. La — Mármint újságírókkal szemben. Voltak olyanok, hogy rendőröktől kaptak pofonokat M.: — Mi kaptunk, de mi nem adtunk. Ez volt a különbség. Például az 1988. június 16-i tüntetésen, vagy más alkalmakkor vertek bennünket, de mi nem vertünk, nem fenyegettünk senkit. A mi igazságunk olyan erős volt, hogy nem volt szükség zajongásra. Méltóságteljesen kellett viselkednünk, az volt a leghatásosabb. Ugyanakkor ezekben a szegény emberekben egy kicsit magamat is látom. Ezek mind-mind hozzám hasonló emberek voltak. Érzem az elkeseredettségüket, a dühüket, csak nem értek egyet a. módszerekkel. Elmulasztott a társadalom, a kormány valamit, amit már régen meg kellett volna tenni. Azt, hogy ezeket a keserű embereket elsőként kellett volna kárpótolni, kezet szorítani velük és valahogy rehabilitálni őket. Ez a rehabilitáció nem történt meg. H.: — Mi lehet esnek az oka? Miért nem lehetett az első napokban, az első hónapokban a jogos jóvátételt elérni? M.: —Ez már politikai kérdés. Tavaly év elején, amikor a kárpótlási törvény vitája folyt a pártamentben, felszólalásomban nemcsak a magam, hanem az SZDSZ álláspontját is képviseltem, ami szerint az első az élet, utána jön a szabadság, és csak utána a vagyon. Tehát az életüktől megfosaottakat kellett volna kárpótolni, majd a szabadságuktól megfosztottakat, csak azután jöhetett volna a föld, a ház, meg a többi dolog. De pártpolitikai, koalició-összetartási, taktika: okokból — tehát erkölcsileg lényegesen alacsonyabb szintű okokból — úgy döntött a koalíciós kormányzat, hog.' előszűr az anyag: kárpótlást rendezi, és még mindig nem rendezte ezeknek az embereknek a kárpótlását. H.:— A nyilatkozatiban azt mondta, bogy ön 56 szellemiségét is hiányolja a ma közéletéből vagy a társadalmi életből. Az aktivitást, a kezdeményezőkészséget és az összefogást És ez már nem politikai, hanem össztársadalmi kérdés. Ma — Igen, hiányolom mindezeket. Itt látom 56 igazi visszaszorulását, hogy sem 56 szellemét, sem az összefogást, sem az Öntevékenységet nem folytatjuk. Tehát ezekre a példákra kellene visszautalnunk és nem a szélsőségekre, és nem szélsőségeket kellene mutatnunk. Keserű voltam vasárnap is. Arra gondoltam — most szomorú kimondani —. hogy lassan az 56-osok teszik tönkre 56 szellemiséget. Nagyon keli vigyáznunk, és éppen ezért nagyobb a mi felelősségünk, men nem annak a sok tízezer 56-osnak a példáját fogják követni, aki dolgozik, példái mutat, hanem annak a néhány szerencsétlen hőbörgőnek a példáján fognak fennakadni, aki például a te* V
