Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-24 / 8246. szám
Népszabadság, 1992.ápr.21. II Régi dicsőségünk, hol késel? A magyar társadalom értékítélete szerint a dicsőséges korszakok közé inkább a múlt századok sorolhatók, a dicstelen korszakok közé inkább a XX. század, a közelmúlt tartozik. 1947-ben a Magyar Hírmondó Rt. keretén belül működő Magyar Közvéleménykutató Intézet felmérése szerint az ország lakói leginkább a második világháború időszakát, 1991 végén a Szonda Ipsos vizsgálata szerint ugyancsak a világháborút, valamint ezen kívül még a Rákosi-korszakot, valamint egészében az utóbbi negyven évet tartották a „magyar történelem legsötétebb korszakának”. A történelem dicsőséges lapjaira akkor is, ma is az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot helyezték a legtöbben. Az 1947-ben feltett kérdéseket 1991 végén ismételte meg a Szonda Ipsos azzal a szándékkal, hogy feltárja; milyen módosulások észlelhetők a történelmi korszakok értékelésében. Mindkét vizsgálat az ország felnőtt lakosságát reprezentáló mintán készült. A történelmi események, korszakok megítélése fontos összetevője a nemzeti azonosságtudatnak. Az események sematizálása és tipizálása (azaz a történelmi ismeretek vagy ismerethiányok értékítéletekként való megjelenése) révén az újrafelidézésben a múlt a mindennapi jelen részévé válhat. Az egyén természetesen nincs magára hagyatva ebben a folyamatban, a mindenkori hatalom a maga felfogásának értékrendjének, ideológiájának megfelelően alakítja az értékelés szempontjait. Egyáltalán nem meglepő az a tény, hogy - amint ezt a pozitív és negatív történelmni személyiségek megítélésében is tapasztaltuk (Népszabadság, 1992. február 4.), a válaszadói aktivitás 1991-ben kisebb volt mint 1947-ben. S ehhez érdemes a jelen felől közelíteni. A rendszerváltás során az eddig kialakult történelmi értékeléseket tartalmazó sémák egyre inkább elveszítik érvényességüket, s új álláspontok, nézetrendszerek foglalják el a helyüket. A régi, viszonylag hosszú időn át sulykolt történelemszemlélet háttérbe szorulása, új felfogások előtérbe kerülése elbizonytalanító hatású. Az alternatívák bővülését a közvélemény egy része mint a támpontok, az eligazító fogódzók elveszítését éli meg. Egyébként 1947-ben és 1991- ben is a dicsőséges korszakok említésén^ volt magasabb a választ elkerülök aránya. A történelmi korszakok megítélése döntően a nemzeti füg- j getlenség szerint polarizálódik. A dicsőséges korszakok közé alapvetően azok sorolódnak, - amelyeket a nemzeti független- , ség vagy legalábbis a függetlenségi törekvések jellemzik, a dicstelenek közé pedig azok, amelyekben az ország függő viszonyban volt más államoktól. A leginkább pozitív megítélés alá eső, 1848-1849-es események az idők során a nemzeti függetlenségért vívott harc jelképévé váltak, de többnyire a listán szereplő további korszakok is a szuverenitás évtizedei voltak. A leginkább negatívan értékelt második világháború, az elmúlt negyven esztendő, benne az ötvenes évek mindmind olyan korszak volt, amelyben a nemzeti szuverenitás jelentős mértékben csorbát szenvedett. Természetesen egy-egy történelmi korszak megítélését szá mos egyéb tényező is befolyásolhatja. 1848 nemcsak a függetlenségért, hanem a polgárosodásért vívott küzdelem éve is volt,- Mátyás király köznemességet támogató politikája, kultúrapártölása is oka lehet a kedvező közvéleménybeli megítélésnek (amit egyébként az „álruhás király” legendája tovább erősíthet). De a másik oldalon az ötvenes évek, a szocializmus évtizedeinek dicstelensége sem csak a nemzet alávetettségéből áll, hanem a politikai szabadságjogok, az alapvető S2UNÜÄ PÜ ED IPSOS emberi jogok hiánya is hozzájárulhatott a társadalom által most kinyilvánított negatív összképhez. Vannak olyan korszakok, események, amelyekről a társadalomban többé-kevésbé egyértelmű kép alakult ki, de ugyanakkor léteznek ambivalens módon megközelített események, idő-
