Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-03 / 8213. (8214.) szám
Magyar Hírlap, 1992. február 27. Pr Elek a konszenzus embere A Magyar Demokrata Fórum frakciójának eredetileg kilenc fős elnöksége az utóbbi hónapokban hét főre csökkent, ugyanis Balás Istvánt visszahívták, Szabó Iván pedig miniszter lett. Az elnökségi tagok mandátuma február 28-án járt volna le, ezért vált sürgetővé az új választás. Kedden késő este, a képviselőcsoport többségének részvételével nyolc tagot választottak. Kónya Imre elnök mandátuma határozatlan időre szól, ezért őt nem kellett újraválasztani. A korábbi elnökségből egyetlen tag esett ki. Körösi Imre, míg három új embert választottak, Elek Istvánt — a Liberális Műhely tagját —, Kis Gyulát — a Programplatform képviselőjét — és Markó Istvánt. A legtöbb szavazatot — 93 — Salamon László kapta. Megerősítették eddigi elnökségi tagságában Kulin Ferencet, Csurka Istvánt, Grezsa Ferencet és Perjés Gábort. Az elnökség új tagjait tegnap délelőtt Kónya Imre mutatta be a sajtó képviselőinek. Kijelentette, hogy ez a választás is bizonyította, hogy a nyolc tagú elnökségben hellyé van minden gondolatnak. 0 ugyan a határozottabb politika híve. ám meggyőződése, hogy a kompromisszumokat kereső Elek is a pán programjának minél teljesebb megvalósításán dolgozik. Alaptalannak nevezte, hogy újraállamosításra törekednének. ez a hamis propaganda nem téveszthet meg senkit — mondta. Egy kérdésre válaszolva határozottan cáfolta, hogy neve szóba került volna, mint a belügyminiszteri szék várományosa. Kijelentette, hogy Boross Péter kiválóan látja el munkáját, amit a közvélemény is elismer, és úgy véli, ő maga szintén megfelelően végzi vállalt feladatát, a frakció vezetését. A politizáló közvélemény számára meglepetést feltételezhetően az jelent, hogy a liberális nézeteit mindig nyíltan vállaló és emiatt korábban saját frakciójával és pártjával is összeütközésbe került Elek Istvánt beválasztották az elnökségbe. Mit jelezhet a frakciónak ez a döntése — kérdeztük Elek Istvántól. Kónya Imre úgy fogalmazott, hogy ezzel a választással kiegyensúlyozottá vált a frakció vezetősége. Ezt az értékelést elfogadja Elek is, annyi kiegészítéssel, hogy ez egyúttal elmozdulás afelé a politikai stílus felé. amit 6 képvise'í.Á többség úgy gondolta, hogy a vezetőségen belül meg kell erősíteni ezt a szemléletet. Köztudomású róla. hogy mit képvisel — hangsúlyozta Elek —, tehát nem lehet véletlen képviselőtársai döntése. Nyomatékosítja ezt, hogy nagyon sokan, 119-en vettek részt a szavazásban. Természetesen ezek után is ugyanez a frakció fog politizálni — mondta —. de azért a vezetőségnek is megvan a maga jelentősége. Befolyásolhatja, hogy a képviselőcsoport milyen képet mutat magáról, milyen politikai stílussal jelenik meg a nyilvánosság előtt. Reméli — szögezte le —, hogy a vezetőségen belül határozottabban tudja majd képviselni azt. amit eddig egyszerű tagként tett. Elfogadja azt a jellemzést, hogy a konszenzus embere, ami egyébként köztudomású róla a párton belül és az ellenzékhez való viszonyában is. Egy ilyen néppártban, mint a Magyar Demokrata Fórum, ahová egészen különféle érdekkörökből, nagyon eltérő szocializációs háttérrel érkeztek az emberek, igen nagy szerepe van a mindennapi érdek- és nézetegyeztetésnek — jelentette ki Elek. Nem lehet jó és hatásos politikát csinálni, ha nem veszik tudomásul. hogy az MDF nagyon tagolt, sokszínű párt, ahol minden aktuális kérdésben újra és újra meg kell teremteni az egységet. A napi politikai ügyekben folyó egyeztetések azt mutatják — vélte Elek —, hogy az MDF nyitott lehet * és lesz is az ellenzék irányában. Példának az oktatási törvényről, a szakszervezeti választások ügyében és a médiumok kérdéséről folyó egyeztetéseket említette. Reményt lát arra, hogy racionálisabban és megfontoltabban dolgozzanak. Senkinek nem szabad azt képzelnie, hogy háborúban veszünk részt, praktikusan, pragmatikusan kell gondolkodni a politikai kérdésekről — hangsúlyozta Elek. Rendelkezésre állnak azok a jogintézmények. amelyek lehetővé teszik, hogy a polgári demokratikus berendezkedés normálisan működhessen. Ebben a helyzetben éppen a legnagyobb kormánypártnak érdeke, hogy ne maga gerjesszen konfliktusokat, hanem megpróbálja a szükségképpen előadódó nézetkülönbségeket kezelni, tompítani. Munkájukat végül is^z fogja minősíteni, hogy a gyakorlati életben mit tud, pák elérni — fejezte be Elek István ............. . • L László János