Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-31 / 8231. (8232.) szám

Bauer Tamás: Az elszalasztott esély

Magyar Hírlap, 1992.márc.26.

Az Antall-kormány két évéről — tizenkét pontban

1. Kivételes történelmi lehetőség nyílt meg két évvel ezelőtt a magyar társadalom előtt. A két világháború, jobb- és baloldali terrordiktatúrák és tekintélyelvű konszolidációk által jellemzett huszadik század végére a kedvező nemzetközi körülmények és az önbizalmát vesztett kommunista hatalom által tett engedmények lehetővé tették a tervgazdaság és a pártállami politikai rendszer lebontását.

A rendszerváltás útjára lépett Magyarország nehéz örökséget hurcol magával. A gazdálkodók érdekeltségét aláásó vállalati és tulajdoni szerkezet, a voluntarista fejlesztéspolitika nyomán létrejött és napjainkra versenyképtelenné vált ipari és mezőgazdasági termelés, az elhanyagolt infrastruktúra, a kiemelkedően magas egy főre eső adósságállomány terhe nehezedik az ország népére. Az első szabad választás nyomán alakult kormányra ezért rendkívül nehéz feladat hárult: a gazdasági rendszer átalakítását a gazdasági stabilizációval összekapcsolva kellene megvalósítani, fenntartva eközben a szociális egyensúlyt.

A többi volt szocialista országgal összehasonlítva mégis kedvezőbb a helyzetünk. Az 1956-os forradalom élménye engedményekre késztette a j korábbi rendszert, s a magyar nép ! szorgalommal és találékonyan élt az j engedmények kínálta lehetőségekkel, a háztájival a magánlakás-építéssel, a gazdasági reform nyomán kialakult vállalati önállósággal, a kultúrpolitikában tett engedményekkel, a magánélet növekvő szabadságával. Magyarország 1990-ben — több más volt szocialista országtól eltérően — nem a nulláról indult, kedvezőbbek Magyarországon az átalakulás intézményi-politikai feltételei is. A nemzeti kerékasztal-tárgyalásokon az egykori állampárt, a jelenlegi kormánypártok és a jelenlegi ellenzék képviselőinek együttes érdemeként a térség legérettebb politikai rendszere alakult ki nyugati típusú többpárti parlamenttel, szűk hatáskörű köztársasági elnökkel és erős kormánnyal valamint nagy tekinté- 1 lyű alkotmánybírósággal, a választá- ' sok eredményeként pedig kevés pártból álló kormánykoalíció biztos többsége teremtette meg a hatékony kormányzás — térségünkben egyedülállóan — rendezett politikai feltételeit.

2. Az Antall-kormány nem használta ki e kedvező feltételeket, és a magyar nép modem kori történetének legnagyobb csalódását élte át az elmúlt két évben.

A szabad választásokat, a demokratikus kormány megalakulását nem 1 követhette gyors fordulat a gazdasá- j

gi helyzet alakulásában, a lakosság életkörülményeiben. Bizonyos fokig elkerülhetetlen volt azok kiábrándulása, akik azonnali javulásra számítottak. Az Antall-kormány azonban nem nézett szembe megalakulásakor az ország súlyos helyzetével, megalapozatlan illúziókat táplált és keltett a közvéleményben a masszív nyugati segítségről, a gyors gazdasági javulás lehetőségéről. Az Antallkormány politikusait meglepte az, amire a szabaddemokrata szakértők számítottak és másokat is figyelmeztettek: a KGST szétesése, a keleti piacok összeomlása. Felkészületlenül érte az Antall-kormányt a gazdasági stabilitás törékenysége, és ezért elődeihez hasonlóan a kellő átgondolás nélkül, kapkodva hozta meg első megszorító intézkedéseit a gazdasági egyensúly érdekében. Elegendő volt ennek nyomán egy félév, hogy a lakosság elveszítse a szabad választások nyomán alakult Antall-kormányba vetett bizalmát. A sokszor ötletszerű áremelések, adóintézkedések következtében a taxisblokád óta is fennmaradt az Antall-kormány iránti mély bizalmatlanság.

3. Az ország népe abban bízott, hogy a kommunista rendszer ideológiai indíttatású politikáját pragmatikus megközelítés váltja fel a gazdaságpolitikában. Nem ez történt. Ne feledjük: három évtizeddel ezelőtt a gazdasági ésszerűséggel szemben a kollektivizálás ideológiájának rendelték alá a magyar mezőgazdaságot. Most a kárpótlás ideológiájához igazítják az agrárviszonyok átrendezését, ismét csak hátat fordítva a gazdasági recionalitásnak. Két évvel az Antall-kormány megalakulása után minden korábbinál nagyobb bizonytalanság uralkodik a falun. A földtulajdonviszonyok rendezése tovább várat magára, csökken a vetésterület és az állatállomány. Félő, hogy a mezőgazdaságban dolgozók százezrei rekednek ki a tulajdon újraelosztásából.

4. A jelenlegi kormánykoalíció pártjái milliókat kecsegtettek választási kampányukban az önálló tulajdonossá, vállalkozóvá válás lehetőségével. Megalakulását követően azonban az Antall-kormány édeskeveset tett azért, hogy mind több új vállalkozás indulhasson el és kapjon erőre. Azok a százezrek, akik az elmúlt két évben vállalkozásba fogtak, csak önmagukban bízhattak. A vállalkozókat segítő hitelezés alig bizonyult többnek választási ígéretnél, a megítélt egzisztencia- és privatizációs hitelek száma minimális. A vállalkozók adófeltételei nehezebbek és kevésbé kiszámíthatók, mint néhány

évvel korábban. Nem hozott létre az Antall-kormány a vállalkozókat segítő tanácsadó intézményeket, nem jött létre állami hitelgarancia-intézet.

5. Az Antali-kormánynak két évvel a választások után sincs privatizációs koncepciója. A magyarországi privatizáció elért eredményeit annak köszönhetjük, hogy továbbra is érvényben vannak az utolsó MSZMP-kormányok idején hozott törvények. A kormánypártok bizonyos csoportjainak a privatizációval szembeni hangulatkeltése elbizonytalanította a hazai és külföldi befektetőket. Az Antall-kormányon belül, illetve a koalíciós pártokban legalább négy-öt féle privatizációs koncepció él egymás mellett. Miközben Csehszlovákiában és Lengyelországban az első demokratikus kormányok megalakulásuk után egy éven bélül elkészítették átfogó privatizációs törvényeiket, Magyarországon ez két év elteltével sem történt meg. A privatizáció körüli bizonytalanság, a kormányzati szervek kétértelmű magatartása számos állami nagyvállalatnál a vagyon további leértékelődéséhez, még több munkahely megszüntetéséhez vezetett.

Az 1990 nyarán nagy hírveréssel beharangozott előprivatizáció látványos kudarcnak bizonyult. A túlzott központosítás a feltételek tisztázatlansága folytán másfél év elteltével sem sikerült a kiszemelt egységek egyharmadánál többet privatizálni, miközben Csehszlovákiában, Lengyelországban és Kelet-Németországban a kiskereskedelem és vendéglátás nagyobb részét már eladták. Nem hoztak eredményt az állami nagyvállalatok privatizációjára meghirdetett központi privatizációs programok sem. Nyilvánvalóvá vált, hogy világos koncepció híján, a kor-