Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-25 / 8228. szám

Magyar Hírlap, 1992.márc.21.

nemcsak a szolga- és rabszolga népek értelmiségétől kívántak megszabadulni. hanem az elmebetegektől is.

— Milyen mértékben számított „közellenségnek" a cigányság?

— Hadd kezdjem azzal: engem nem zavar, ha antiszemiták újságcikkekben vag\ más módon Jezsidóznak”, pocskondiáznak. Nemrég azonban megbántott néhány, kétségtelenül jó szándékú cigány értelmiségi azzal, hogy a nácik és a nyilasok rehabilitálójának nevezett. Ugyanis kandidátusi értekezésemben, amelyet a magyarországi cigányság holocaustjáról írtam. bizonyítottam, hogy az általuk emlegetett adatoktól eltérően nem 40-70-100 ezer magyarországi cigány pusztűit el. hanem jóvai kevesebb. A nácik Európában sehol sem kezelték a cieánvságot megsemmisítendó .Jajként" vagy etnikai csoportként. A kóbor cigányokat üldözték és zárták koncentrációs táborokba. de ott sem különítették el egymástól a hozzátartozókat. Tény, hogy Auschwitzban a cigányok óriási számmal ' pusztultak el. de elsősorban a silány táplálkozás, a rossz ivóvíz következtében. Ellentétben a zsidóság egységes elbírálásával, a nácik legalábbis a németországi cigányokat öt kategóriába sorolták. Az első kettőbe tartozókat árjaként könyvelték el. ezek a Wermachtnak is a tagjai lehettek. Tehát a cigányoknak, ha nem kóboroltak, feltétlenül sokszorosan nagyobb volt az esélyük a túlélésre, mint a zsidóknak. A cigányság számára mentség lehetett a keresztség. a zsidók számára nem. A cigányok — és ez is bizonyított — a legrosszabb esetben untermenschnek számítottak, de sohasem gegen menschnek. Természetesen ha elvonatkoztatunk a történeti szempontoktól, normális világban normális ésszel és lélekkel nem fogadhatunk ei semmiféle megkülönböztetést ember és ember között. Ezért is neveztem holocaustnak kandidátusi disszertációmban azt, ami a magyarországi cigányság egy részével történt, bár az üldözöttek aligha lehettek sokkal többen, mint ötezren. De a tényeket nem szabad

összemosni. Ahogyan például a tankönyvben a zsidó áldozatokat csak úgy „besuvasztották" a bűnözők és a cigányok közé, messze-messze a kommunista foglyok, a hadifoglyok mögé. s ugyanebben a tankönyvben semmiféle különbséget sem tesznek munkatábor és megsemmisítőtábor közön.

— Milyen volt az úgynevezett árja magyarság szerepe a zsidóság tragédiájában az újabb kutatások, illetőleg a tankönyvek tükrében?

— A tárgyilagos véleményalkotáshoz közelebb vezetne, ha a tankönyv európai összehasonlító ismertetést is tartalmazna. Ha a diákok arról olvashatnának: Bulgária nem adta ki a zsidókat, hogy a dánok, bár a király a közhiedelemmel ellentétben nem tűzte ki a Dávidcsillagot, igyekeztek segíteni a zsidókon. hogy Hollandiában sztrájkot szerveztek, az állam és az egyházak j vezetői tiltakoztak, sajnos hiába. Ami a magyarság felelősségét illeti,

a tankönyv találóan fogalmaz, amikor a lakosság többségének közönyét említi. A dokumentumok is ezt igazolják. Ellentétben azzal, amit írásaiban és parlamenti felszólalásaiban Gadó György visszatérően állít, nevezetesen hogy a magyarság többsége nemcsak 1944- ben. hanem azóta is örömmel fogadja el a zsidóság holocaustjának tényét. Ezt én nem tudom másként értékelni, mint a magvar nép lefasisztázását! Ennél kártékonyabb állítást aligha tudok elképzelni, amely felelős, pontosabban felelőtlen magyarországi politikus szájából elhangozhatna! Véleményem szerint Gadó György ezzel elveszítette minden erkölcsi alapját arra, hosv akár zsidóként, akár pártpolitikusként kifejtse nézeteit a magyarországi zsidósággal, az antiszemitizmussal kapcsolatos kérdésekben. A szakirodalom alapján inkább azt kellene hangsúlyozni: a magyar lakosság többsége döbbenten fogadta, ami 1944-ben történt. Korábban a zsidók kiebrudalását a gazdasági életből, a sajtóból még sokan konstatálták örömmel. De a munkásság zöme, a parasztság egy része érzelmi ellenállással reagált a „bevagonírozásokra”. Sajnos persze voltak, akik örvendeztek. De eredeti levéltári dokumentumokkal cáfolható, hogy a magyar nép többsége egyetértett volna a deportálásokkal. A tankönyv egyébként,- Weesenmayerre hivatkozva közli, hogy a deportálások gyors lebonyolítása bizonyosan nem lett volna elképzelhető, a lelkes magvar közigazgatási apparátus. a rendőrség, a csendórség. a vasutasok hatékony közreműködése nélkül. Alapvetően azonban Bibó István árnyalt okfejtését kell elfogadnunk: a magyar társadalom különböző rétegei és csoportjai eltérő módon reagáltak a zsidóság tragédiájára.

— Mi veszélyezteti ennek a differenciált véleménynek a terjedését?

— Attól tartok, a jelenlegi művelődéspolitika egyes felelős tényezői ugyanazt teszik, amit 1945 után a francia oktatásügy irányítói követtek el: a tények elhallgatásával. kilúgozásával vagy megszépítésével az ártatlanság mítoszának kialakítására törekedtek. A franciák a De Gaulle-féle vagy a kommunista ellenállás tényének mérhetetlen felnagyításával évtizedekre egy rózsaszínű álomvilágot teremtettek önmaguknak, holott az ellenállásban viszonylag kevesen vettek részt aktívan. Hogy Magyarország 1944-ig afféle oázis, „béke szigete" volt a zsidóság számára. jórészt igaz. De arról a mintegy 50 ezer emberről sem feledkezhetünk meg, aki még a német megszállás előtt a kamenyec-podolszki mészárlás vagy a munkaszolgálat során halt meg. Ma ott tartunk: magukat hadtörténésznek nevező emberek képesek olyan ostobaságokat leírni, hogy Hitler elsősorban azért támadta meg a Szovjetuniót, mert Sztálinnak is agressziós tervei voltak, s hogy Németország preventív antibolsevista háborút indít. Ha ezek a „szakértők" megfeledkeznek arról, hogy faji és gazdasági célzatú háborúba kezdett a harmadik birodalom. mit várjunk el egyes felelőtlen publicistáktól? A másik divatos csúsztatás szerint a deponálásokén csak a nácik és a nyilasok voltak felelősök. Holott a vidéki endlosungot még az „úriemberek kormánya" hajtotta végre, az, amelyet Bibó István „gengszterkormánynak, gengszterállamnak" nevezett.

— Ön említette, hogy a korábbi tankönyvek sem voltak tökéletesek, és bizonyosan számos olyan tudományos mű sem jelent még meg