Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-17 / 8223. szám
magjait is. A közhiedelemmel ellentétben, a második világháború utolsó éveiig nem volt kapcsolat zsidó pénzemberek és a KMP között (kivéve az olyan esetet, mint Lukács Györgyé, amikor egy gazdag zsidó családból kikerült kommunista saját vagyonát a párt céljaira engedte át). A két világháború közötti illegális kommunista mozgalom vezetői között aránylag kevés értelmiségit találunk. Akik mégis vannak, jórészt zsidó származásúak, mint például Rákosi Mátyás, Szántó Zoltán, Révai József, Gold Géza, Schönherz Zoltán. De legalább ekkora - néha még fontosabb - szerepet játszanak a nem zsidó értelmiségiek: Madzsar József, Huszti Ferenc, Molnár Frik, Rajk László. Számuk azonban elenyésző a Szociáldemokrata Pártból már ismert félmunkásfélértelmiségi „hivatásos forradalmárokhoz” képest. A dokumentumok alapján kimutatható, hogy a Kom internt zavarta a KMP „túlságosan zsidó” jellege. F.rre utalnak azok az évente ismétlődő instrukciók, amelyek arra ösztönzik a magyar pártot: vonjon be minél több nagyüzemi munkást a pártvezetésbe. Az utasításoknak nem lett foganatjuk. A KMP vezetésében túltengtek a kisipari szakmák képviselői: szabók, cipészek, kárpitosok, nyomdászok, ötvösök. A Tanácsköztársaság bukása után a munkásmozgalom egésze - mind a kommunista, mind a szociáldemokrata szárnya - a vádlottak padjára került. Mindazonáltal a Szociáldemokrata Párt elég hamar talpra állt, és a magyar politikai élet jelentős tényezőjévé vált. Az 1922-es választásokon meglepően jó eredményeket ért cl, a titkosan szavazó körzetekben a legtöbb szavazatot kapta valamennyi párt közül. Ha a két világháború közötti MSZDP vezetésének összetételét összehasonlítjuk a háború előttivel, a következő képet kapjuk“: (táblázata következő hasábon). Mint látható, az összetétel nein tér cl lényegesen a háború előttitől. Az értelmiségiek számaránya ezúttal is alatta marad a zsidók arányának. A zsidó származásúak ív Pírt-VC7C- f AVrí tKRok »74- ina Ehh«l írtclrni - »<?RÍ Rrtclmi»ÍRick %-ban Zsidók »74-Zsidók %-bnn 1922 14 1 7.1 2 14,3 1924 16 1 6,2 3 18,7 1925 16 1 6,2 3 18,7 1926 17 2 11,7 4 23,5 1928 16 2 12,5 6 37,5 1929 16 2 12,5 7 43,7 1930 16 2 12,5 7 43,7 1931 20 2 10,0 7 35,0 1933 20 3 15,0 7 35,0 1935 23 5 21,7 8 34,8 1937 23 5 21,7 8 34,8 1939 23 3 13,0 3 13,0 1942 23 2 8,7 2 8,7 számának fluktuációja azt bizonyítja, hogy a káderek kiválasztásánál ez a szempont nem játszott szerepet; az arra alkalmasakat igyekeztek beválasztani a vezetőségbe, származásuktól függetlenül. P.z alól kivétel két periódus: az 1919-et közvetlenül követő és az 1938 utáni korszak. Mindkét esetben a párt engedni kényszerült a kívülről ránehezedő antiszemita nyomásnak. Ez a nyomás nem maradt hatástalan az egyszerű párttagokra sem. Az MSZDP történetében nem kevés olyan esetet ta- ' szét a harmincas évek második felében a nyilas munkásvezérek közt találjuk.) Ez a kérdés a párton belül nyilvánosságot is kapott 1938-1939 fordulóján, amikor Brcsztovszky Ede, a Népszava munkatársa és Takács Ferenc országgyűlési képviselő nyíltan felléptek a párt „zsldótlanításának” követelésével. Platformjuk nem kapott többséget a pártban, sőt az 1939-cs kongresszus Brcsztovszkyt kizárta a pártból. Am a nyomásnak’engedve Büchlcr József, Deutsch Jenő, Györki Imre, Mónus Illés és Proppcr Sándor „önként” lemondtak a párt vezetésében valórészvételről.'* Jelentős mértékű ,,zsidótlanltásra” került sor a Népszava szerkesztőségében is. A párton belüli harcok frontvonalait vizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy antiszemita jelszavak leginkább a radikális, a párt vezetőséget túlzott engedékenységgel vádoló csoportosulásokban jelentkeznek többek közt az S7.DP-ben működő kommuitlsta ellenzék soraiban. Ez a helyzet azonban a harmincas évek végén megváltozik. A zsidótörvények és a diszkrimináció különböző fajtái nem disztingváltak a zsidók között világnézet szerint. Az üldözés - és az azt megelőző fenyegetettség - egyaránt érintette a kormánypárti, liberális, szociáldemokrata és kommunista zsidókat. Míg korábban zsidó homogenitásról beszélni nevetséges lett volna, a második világháború kitörésével ez a homogenitás ténnyé vált: minden zsidó, aki életben akart maradni, érdekelt volt a náci Németország vereségében (ha nem is ismerte fel világosan a személyét fenyegető veszedelem tényleges nagyságát). Ez volt az alapja - többek közt - annak, hogy a háború éveiben a munkásmozgalom két szárnya felhagyott az egymás elleni hiábavaló, gyakran tragikus következményekkel járó küzdelemmel, és nemcsak egymással fogott össze, de a polgári baloldallal Is. Bár ez az összefogás a magyar zsidóság sorsának alakulását csak csekély mértékben tudta befolyásolni, a felszabadulás utáni politikai kibontakozásra - legalábbis az első években - pozitív hatást gyakorolt. JEGYZETEK tálunk, amikor a párt történetét elkerülhetetlenül kísérő belharcok antiszemita felhangokkal párosultak. Ilyen mozzanatok már az agrárszocialista mozgalmak jelentkezésekor és az azt követő pártszakadásoknál is fellelhetők. Különösen felerősödtek azonban a Tanácsköztársaság bukása után. Az antiszemitizmus nem csekély szerepet játszott a népszerű parasztvezér, Csizmadia Sándor szembefordulásában, csakúgy, mint Migray Józsefnek, a Népszava munkatársának a pártból való kilépésében. A huszas évek munkásmozgalmon belüli villongásai közül érdemes megemlíteni a vasas szakszervezet esztergályos szakosztályának, valamint a bányászszakszervezet egy részének a Szakszervezeti Tanács kötelékéből való kiválását, mint olyan eseteket, amelyekben ez a tényező - olykor nyilvánosan nem kimondva, ám a valóságban létezőként - jelentőségre tett szert. (Ezt bizonyítja többek közt az. a tény, hogy a huszas években kivált szociáldemokrata középfunkcionáriusok egy ré1. Victor Adler 1878-ban kikeresztelkedett, Martov és Trockij sokszor folytattak éles vitákat a zsidóságukat hangsúlyozó munkásszervezettel, a Tlundózá. Lásd: Robert S. Wistrlch: Pernlutionary Jesos from Marx to Trotzky. Hnrrnp, London, 1976. 2. 1897-ben a zsidók részaránya Minszkben 52, Gomelben 55, Binlystokban 63, Vityebszkben 52, Vilnában 41 százalék. T.ásd: John Bunzl: Klassenkampf in Her Diaspora. Zur Geschichte Her jüdischen Arbeiterbetoegung. Europa Verlag, 1975. 3. Thirring Lajos: „Budapest népességének anyanyelvi és vallási megoszlása.” Magyar Statisztikai Szemle, 1932. 6. sz. 4. lllyefalvi I. Lajos: A munkások szociális és gazdasági viszonyai Budapesten. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala, Budapest, 1930. 5. A táblázat elkészítéséhez felhasználtam az Oj erAk születése. (Akadémiai Kiadó, Bp., 1079): a MunkásmorgalomtArténeti I exikon (Kossuth Kiadó, Bp., 1976.) adatait, valamint saját kutatásaimat, értelmiséginek azt tekintettem, aki érettségivel vagy annál magasabb iskolai végzettséggel rendelkezett, zsidónak pedig azt, aki izraelita vallásának született, akkor is, ha később kikeresztelkedett. 6. Lásd például: Ágoston Péter: A zsidók útja. A nagyváradi Társadalomtudományi Társaság kiadása, 1917. Jellemző, hogy a Huszadik Század című folyóirat által kezdeményezett körkérdés résztvevőinek többsége is elítélően nyilatkozott a keleti zsidókról. Ugyanez a probléma jelentkezett Németországban, lásd: Bunzl,T ni. 7. Huszadik Század, 1917. július-december. 8. Uo. 9. Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyatországon. 1903-1923. Kossuth Kiadó, Budapest, 1977. 10. Hajdú Tibor: Az 191H-as magyarországi polgár, demokratikus forradalom. Kossuth Kiadó, Budapest» 1968. 11. Jól illusztrálja ezt a magatartásformát SlnkÓ Ervin: Optimisták című kulcsregénye. 12. Bibó István: „Zsidókérdés Magyarországon 1944 után.” Válasz, 1948, 10-11. sz. 13. Borsányl György: „1800 kartoték a magyar baloldalról.” Válásáé, 1983. 9. sz. 14. Jellemző ebből a szempontból a Sallal-Fürstper. 1932 júliusában négyen kerültek azonos váddal - kommunista vezetői tevékenységgel - vádolva a bíróságra: Karikás Frigyes, Sallai Imre, Kilián György és Fürst Sándor, jogi helyzetük teljesen azonos volt. Mégis, Sallait és Fürstöt kivégezték. Karikás és Kilián háromévi szabadságvesztésben részesült. 15. A táblázat az előzőhöz hasonló módszerrel készült; a névsorokat a Negyedszázados harc. A munkásmozgalom történetének kronológiája. 1919- -1945. (Akadémiai Kiadó, Bp., 1975.) című könyvből vettem. 16. Pintér István: A Szociáldemokrata Párt története. 1933-1944. Kossuth Kiadó, Budapest, 19R0. I. Világosság, 1992/2.szám.
