Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-17 / 8223. szám
Magyar Fórum, 1992.márc.12. Vo .Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, é^soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat' (ACamus) 1956. november 7-én, kevéssel éjfél után szovjet tankok vették körül a Magyar Képzőművészeti Főiskola épületét A kapun a katonák ellenállás nélkül jutottak be. Reggel nyolc fiatal hevert szitává lőve a pincékben. Október 23-án a MKF hallgatói is ott voltak a Petőfi szobornál, a Bem téren, a Parlamentnél, a Rádiónál és a Sztálin-szobor ledöntésénél. A forradalom reményteli, boldog napjaiban mindegyikünk tette, amit tenni tudott, hiszen a városban is lépten-nyomon a hősiesség, az önfeláldozás szép példáival találkozhattunk. Kapcsolatot kerestünk a többi főiskolával. Fegyvert kaptunk, hogy egy nemzetőr egységet állítsunk fel, és a környék rendjét biztosítsuk Felkészültünk a Főiskola védelmére is, de november 4-én délután bejött Koffán Károly tanár úr, és azt mondta: „Gyerekek, tankok ellen puskával harcolni nem lehet, menjetek haza." Szót fogadtunk letettük a fegyvert, és hazamentünk a diákszállóba. November 6-án jött Csűrös Zoli és hívott: menjünk be a főiskolára plakátot készíteni, így tiltakozzunk Sokan vele is mentek és nekiláttak a munkának Éjfél után lett figyelmes az egyik sarokablaknál őrt álló szobrászhallgató, Berendi József, hogy szovjet tankok vették körül az épületet, és az ágyúcsövek a főiskolára irányultak Azonnal riasztotta a fiatalokat, hogy meneküljenek Aki tudott, átrohant az lzabelb utca felőli pince fiiián vágott résen át a szomszéd épületbe. Sokan megmenekültek de azok akik a pincében tartózkodó lakók közé ültek be, majdnem kivétel nélkül áldozatul estek Csűrös Zoltánt és Komondi Sándort még a főiskola alagsorában ■ lőtték szét. Valószínű ők fedezték a többiek menekülését. Bódis Antalt a Hunyadi-téri ház pincéjének folyosóján lőtték le. Kovács Jóskának azért kellett meghalnia, mert bőrkabát volt rajta. Őt, és még négy kiskatonát a pincében lévő lakók közül emelték ki, átvitték őket egy fáskamrába, és mint a kutyákat, több sorozattal lekaszabolták A négy kiskatonának még a nevét sem tudjuk A laktanyából elküldték őket, és a Nyugati pályaudvar felé igyekeztek a mellékutcákon. Éjszakára kéredszkedtek be a főiskolára. A civilbe átöltözött kiskatonák kincstári csizmája volt az ok legyilkolásukra. A forradalom alatt egyetlen egyszer sem dördült el lövés a főiskola épületéből. A nyolc fiatal megölése tehát nem lehetett valaminek a megtorlása; és egy spontán tisztogatás következménye sem. Valaki feljelentette őket, és vezette a tankokat a főiskola ellen. A Népszabadság 1958. március 5-i száma azt írta, hogy a AÍKF diákjai utcai harcokban estek el. Ez nem igaz. Ezt több szemtanú is bizonyítja. Akik behívták a szoijeteket a főiskolára és az országba, azoknak a lelkén szárad ennek a nyolc ártatlan embernek a vére. 1957 őszén a főiskola épületében lakással rendelkező portást egy reggel bundában, pisztollyal a kézfőén holtan találták a WC-tert Öngyilkosság történ? Vagy a szovjet katonákat vezető „pufajkás" félt a leleplezéstől? Elévülésre, megbocsátásra hivatkozva sokan ellenzik a Zétényi- Takácsféle törvényi. A súlyos népellenes bűnök elkövetőinek, gyilkosoknak, hazaárulóknak a bűne nem évülhet el. Erkölcsi parancs; a bűnök nem maradhatnak büntetlenül. Igazságtétel nélkül nem lesz társadalmi béke. Nem élhet a jövő magyar társadalma azzal a tudattal, hogy főbenjáró bűnöket lehet elkövetni büntetlenül vele szemben. Vissza keli adni az emberi lét méltóságát! A sajtó és a rádió állandóan a megbocsátásról beszél, arra hivatkozik. De kinek van joga megbocsátani? Megkérdezte-e valaki az áldozatok hozzátartozóit ? Kérdezzék meg -talán még lehetséges. - Például azt az édesanyát, akinek 1957 februárjában egyetlen napon két fiát végezték ki: meg lehet-e bocsátani a gyilkosoknak? Csizmadia Zoltán
