Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-17 / 8223. szám
gozók. Másrészt az is kitűnik, hogy mindennapjaik során szőkébb társadalmi kör, egyslkúbb és kevésbé változatos élet jellemzi őket, mint az aktiv munkavállalókat. Ahogy egy fiatal munkanélküli nő fogalmazott: „Olyannak érzem magam, mint aki gyesen van, csak nincs gyerekem. Nekem Is megvan a gyescs depresszióm.” A munkanélküliek önképe, önmcgltélésc nem kis mértékben attól is függ, liogy a környezetükben élők és a szélesebb társadalmi közvélemény milyen képpel rendelkezik a munkanélküliségről és mit gondol azokról, akik munkanélküliekké válnak. E tekintetben azt tapasztaltuk, hogy a közvélemény jelentős része bagatclizálja a munkanélküliséget, és hajlamos arra, hogy a munkanélkülieket is hibáztassa állásuk elvesztéséért. Ahogy egy Népszavában megjelent (1991. március 13.) riport egyik szereplője fogalmaz: „nemcsak pénze nincs az állástalannak, egyre kevesebb a becsülete Is.” Az alábbi kijelentésekkel egyetértők aránya (%) Aktív Munkadolgozók nélküliek A munkanélküliségnél még a nehéz munka is jobb 74,2 56,5 A munkanélküliek maguk Is hibásak abban, hogy nincs munkahelyük 31,7 12,1 Akiknek van munkahelyok, nem képesek megérteni, hogy mit jelent munkanélkO- linek lenni 43,3 49,0 Ha az ember elveszíti az állását, könnyén el tud helyezkedni máshol 8,3 6,3 Ha magas a munkanélküli-segély, akkor sokan inkább a munkanélküliséget választják és nem keresnek Állást 5fl,5 41,1 Megjegyezzük, hogy az aktív munkavállalóknál megfigyelhető véleményben tendenciák még erősebben érvényesülnek az Inaktívaknál (főleg a nyugdíjasoknál), akiket a munkanélküliség nem fenyeget közvetlenül, és a vállalkozóknál, akik mindenki közül a legclltélőbbcn nyilatkoznak a munkanélküliekről, és a leginkább helyeslik a munkanélküliség mint munkaerőpiaci megoldás és intézmény létezését. Különösen clitélöck az emberek a cigány munkanélküliekkel kapcsolatban. Ahogy az ebből a szempontból különösen frekventált borsodi régió napilapjában olvasható: a munkanélküli cigányok közül „aki fehérebbnek született, még érvényesülhet, de jaj annak, aki barnának született. Nehezebben tud munkába állni.” (fiszak-Magyarország, 1991. január 5.) A munkanélküliség közmegítélése egyrészt tükröződik a sajtéban és általában a tömegkommunikációs eszközök anyagában, másfelől a sajtó alakíthatja is a közfelfogást és a közvéleményt. 1991 első három hónapjában négy napilapban (Népszabadság, Népszava, Kisalföld, fiszak-Magyarország) 215 olyan írást találtunk, amely kapcsolódott a munkanélküliség kérdéséhez. A cikkek között 140 közvetlenül erről szólt, 75-ben pedig szó volt a munkanélküliségről is. 2fi esetben a munkanélküliséggel a vezércikkben foglalkoztak, főleg a Népszava helyezett nagy súlyt a téma felszínen tartására (24 vezércikkel!). A cikkek cgyharmadában újságíró Irt a munkanélküliségről, de megszólaltattak szakembereket, politikusokat, szakszervezetiseket is - munkanélkülieket azonban szinte soha. A cikkek ritkábban használtak adatokat vagy ábrákat, inkább a verbális közlés jellemezte őket, túlnyomórészt a szélesebb nyilvánossághoz szóló, közérthetőségre törekvő cikkeket Írtak. Csak a Népszabadságban találtunk nagyobb arányban (27%) szakszerűnek mondható, általában rétegeikként minősíthető írásokat. A sajtó dön- ! tőén az alapinformációk és a vélemények nyilvánossá tételére törekedett. Az Írások kétharmada országos vagy nemzetközi kontextusban tárgyalta a problémát, és az országos lapokban az írások negyede, a megyei lapokban 63-68%-a tárgyalta a munkanélküliséget valamilyen helyi, konkrét eset kapcsán. Az írások kétharmada leíró jellegű volt, semlegesen, állásfoglalás, értékelés nélkül, lehetőleg érzelemmentesen igyekezett ábrázolni a munkanélküliséget vagy valamely vele kapcsolatos kérdést. A semleges stíluson is átsütött azonban a pesszimista jövőkép. Ha a felelősség kérdése egyáltalán felmerült (az írások 30%-ában), akkor a cikkek több mint felében a kormányt nevezték meg felelősként, olyan értelemben is, hogy politikája kiváltja a munkanélküliséget, és olyan értelemben is, hogy a kormánynak áll módjában a munkanélküliséget befolyásolni. A sajtó a vizsgált időszakban általában tartózkodott attól, hogy bármilyen irányban állást foglaljon a munkanélküliséggel vagy a munkanélküliekkel kapcsolatban, lia hatott a közvéleményre, akkor ezt inkább csak semleges informátorként tette. A téma az általános és verbális felvetések szintjén maradva nem hatolt cl a valóságban létező konkrét munkanélküli élethelyzetekig, a kérdés differenciált és szakszerű i elemzéséig. Csak ritkán tárta fel a munka| nélküliségokozta kényszerű élethelyzet negativ anyagi, szociális és pszichológiai terheit. Ellenkező példa is akad persze. íme egy idézet a Népszabadság 1991. március 28-i számából: „Több olyan levelet és telefonhívást kaptam, amelyben a család egyensúlyának felbomlásáról számolnak be olvasóink: az állásnélküliség, az eredménytelen munkahelykeresés, azaz a sok kudarc miatt - személyiségüktől, vérmérsékletüktől függően - családi harmóniát is megingatva változnak meg az új helyzetbe került emberek. Nem egy esetben agresszívak lesznek, van aki a pohárutánnyúl. Sokan magukba zárkóznak, megközelíthetctlcnck lesznek - családtagjaik számára is.” Ogyancz.cn lap 1991. március 13-án egy munkanélküli olvasó leveléből idéz: „Megrázó levelet Irt egyik olvasónk: az ember legiszonyúbb, soha meg nem szokható élménye, hogy FELESLEGES. Hogy mindaz, amit magában rejt... nem kell senkinek.” Ellenkezőleg: az úgynevezett szakértők yakrnn olyan tanácsokkal látták el a sajtón eresztől a munkanélkülieket, amelyek meglehetősen egyoldalú beállítódásról tanúskodnak. Például: „Hogyan keressünk megoldást ? Mindenekelőtt érdemes alapos önvizsgálatot tartani.” (Népszabadság, 1991. február 28.) „Az állásvadászat olyan akció, melynek során saját munkaerőnket, képességeinket próbáljuk eladni... Tisztába kell jönnünk önnön érdekeinkkel... milyen munka felel meg a képességeinknek . . . Ne legyünk kudarcorientáltak... Ihletünk történéseit mi magunk Idézzük elő.” (Népszava, 1991. március 19.) Másrészről a sajtóban olyan praktikus jótanácsok is gyakran napvilágot láttak, amelyekből kitűnt, hogy a tanácsot adó nincs tisztában azzal, hogy kiket érint a munkanélküliség, kik azok a munkanélküliek és realisztikusan milyen elvárásokat támaszthatunk velük szemben. Például: „Egy jó állás megszerzésének legfontosabb mozzanata, hogy egyáltalán tudjunk a munkalehetőségről... Az álláshirdctő újsághirdetések rendszeres átnézésekor vegyük igénybe a közkönyvtárakat... Készítsünk kézi kartotékrendszert.” (Népszava, 1991. március 26.) Hogyan teljesíthetnék a fenti tanácsokat az állástalanok nagyobb részét kitevő falusi, vagy alig írástudó munkanélküliek? Aliban is kételkedem, hogy az egyéni ügyeskedés révén a munkanélküliek többsége megoldást találhat-e a problémáira, el tud-c helyezkedni, ha egyszerűen nincs is munkahely. Az egyéni erény és ügyesség előtérbe állítása a munkanélküliségi probléma kiküszöbölésekor óhatatlanul arra a logikára vezet, hogy a munkanélküliség az egyéni tettek következménye, a munkanélküli maga is hibás ha nincs állása, továbbá a munkanélküli képes is állást találni magának, ha elég ügyes, szorgalmas, szívós és önkritikus stb. Ebben a gondolatmenetben a társadalmi probléma egyéni problémává alakul, az állami-közösségi felelősség pedig egyéni felelősséggé változik. MIVr.L Töl.TIK A7. IDRJÜKET A MUNKANfit.KOLIHK f a) Szabadidő és munka Az elmúlt két évtized során a munkaképes magyar lakosság egyik alapvető sajátosságává vált, hogy a főmunkahelyen végzett munkán túl a második gazdaság háztartási és piaci szektorában is jelentős mennyiségű túlmunkát végez. A szabadidő alatt végzett túlmunka alapvető jellegzetességévé vált a magyar munkakultúrának és szélesebben az életmódnak is. A naturális és a piaci munkavégzési terepek már a túl munkavégzést tekintve Is egyszerre látnak cl verseny-, kiegészítő és helyettesítő funkciókat az állami szektorban végzett munkához viszonyítva.
