Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-03 / 8213. szám

Magyar-román katonai kollokvium Für Lajos helyett Annus Antal utazik Bukarestbe Szombaton a román főváros­ban tudományos rendezvényre kerül sor a ' Románia és Magyarország között tavaly lét­rejött nyitott égbolt egyezmény kétoldalú ratifikálása alkalmá­ból. Ion Safta vezérőrnagy, a ro­mán nemzetvédelmi minisztéri­um oktatási, tudományos és kulturális főosztályának helyet­tes vezetője, a rotnán hadtörté­neti és elméleti intézet igazgató­ja az eseményről nyilatkozott a Népszabadság bukaresti tudósí­tójának. Für Lajos helyett An­nus Antal utazik Bukarestbe. Göncz Árpád interjút adott a román rádiónak.- A két ország védelmi mi­nisztériumainak kezdeményezé­sére megszervezett A nyitott ég­bolt rendszer nevű szimpózium­nak az a célja, hogy alkalmat teremtsen a véleménycserére. Az országaink között európai premierként létrejött nyitott ég­bolt rendszert a kontinentális és á' regionális, valamint a kétol­dalú biztonsági rendszer funk­cionális részeként értékelik. A két szomszéd ország katonai szakértőinek és analistáinak al­kalmuk nyilik a román-magyar szimpóziumon áttekinteni a nyitott égbolt rendszer általá­nos koordinátáit mindkét fél szempontjából. Szakembereink megvizsgálhatják, miként tük­röződnek országaink védelmi doktrínái a nyitott égbolt köve­telményrendszerében. Megvilá­gíthatják, hogy a nyitott égbolt rendszer miként járulhat hozzá az európai biztonsági és együtt­működési rendszer folyamatá­nak keretében a kölcsönös biza­lom és biztonság erősítéséhez, véleményt alkothatnak az egyezmény eddigi alkalmazásá­ról, leszűrhetik a megvalósulá­sából adódó tanulságokat, ami­nek különös aktualitást adnak a kérdéskörben Bécsben folyó sokoldalú tárgyalások. Nyilván szó esik majd a biz­tonsági intézkedések új generá­cióját képviselő és magába fog­laló nyitott égbolt rendszer el­méleti, gyakorlati, technikai és szervezési vetületeiről. E szemi­nárium megszervezői remélik, hogy a rendezvény tanúbizony­ságát adja a párbeszéd erejének országaink kölcsönös biztonsá­ga és együttműködése kiépítésé­ben. Mégpedig abból az alap­­gondolatból kiindulva, hogy a nyitott égbolt rendszer elemeit mindkét fél katonai tényezői helyesen értelmezik és korrekt módon alkalmazzák, egymás lo­jalitására számítva és épitve. A szóban forgó nyitott égbolt rendszerbe illeszkedő intézke­dések megvalósítása ily módon jótékony hatással lehet áz or­szágaink közötti kapcsolatok egyéb területeire, a politikai, diplomáciai, kulturális és gaz­dasági együttműködés előmoz­dítására és ösztönzésére - mon­dotta a Népszabadságnak Ion Safta vezérőrnagy. Egyébként a román rádió péntek délutáni fő híradó műso­rában — budapesti tudósítójá­nak értesüléseire hivatkozva és mintegy megerősítve a Népsza­badság bukaresti tudósítójának jól tájékozott forrásokból szár­mazó korábbi információit - közölte: Für Lajos magyar hon­védelmi miniszter sajnálatát fe­jezte ki, hogy megbetegedése miatt, eredeti szándékától elté­rően, szombaton nem utazhat Bukarestbe, hogy megbeszélése­ket folytasson román kollegájá­val, Nicolae Spiroiu vezérezre­des román honvédelmi minisz­terrel. Für Lajos megbetegedése miatt Annus Antal altábornagy, államtitkár utazik szombaton a román fővárosba, hogy a ma­gyar miniszter megbízásából megbeszéléseket folytasson a román nemzetvédelmi tárca ve­zetőjével és részt vegyen a nyi­tott égbolt rendszerről szóló szimpózium megnyitásán. Ugyancsak magyar vonatkozású pénteki bukaresti hír, hogy Göncz Árpád, a Magyar Köztár­saság elnöke interjút adott a ro­mán rádió Budapesten járt ve­zérigazgatójának, aki a Magyar Rádió elnökének meghívására volt a magyar főváros vendége. Mint Bukarestben közölték, a magyar államfő interjújának a román-magyar viszonyra vo­natkozó részét szombaton este sugározza a román rádió, teljes szövege pedig a bukaresti média hétfői európai körképében hangzik majd el. Mag Péter Népszabadság, 1992.febr.29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom