Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)
1992-02-12 / 8201. szám
Ultima Ratio Úgy néz ki, összetört az a hatalmi szerkezet, ami 1990 májusában kialakult. Lehet, hogy vége a kis magyar kohabitációnak, lehet, hogy nincs többé politikai értelme annak, hogy Göncz Árpád, a népszerűségi listák éllovasa, az ország kiemelkedően legnagyobb hitellel rendelkező politikusa, a köztársaság elnöke maradjon. Az elmúlt héten véglegesen megdőltek azok az alapfeltevések, amelyekre az MDF-SZDSZ-paktum és Göncz Árpád szerepvállalása épült. Az egyik alapfeltevés az volt, hogy a kormány és az ellenzék mozgásterét a leglényegesebb kérdésekben a „konszenzuskényszerrel", kétharmados többséggel megalkotott törvények határozzák meg, a másik pedig az, hogy a köztársasági elnök személye és kinevezési jogköre garantálja a konszenzusos döntést bizonyos kulcspozíciók betöltésében, garan- tálja többek között azt is, hogy a közszolgálati média ne kerüljön a kormány markába, hogy a politikai versenyfeltételek kiegyensúlyozottak maradjanak. Át lettünk verve Az Alkotmánybíróság január 28-án kihirdetett döntése és a miniszterelnök A Hét-beli „borúlátó" nyilatkozata a médiatörvény esélyeiről az utolsó kételyeket is eloszlatta abban a tekintetben, hogy azok a biztosítékok, amelyeket az ellenzék a paktumban kapott, nem érnek semmit. A kormány arra rendezkedik be (most már nyilvánvalóan a tömegkommunikáció területén is), hogy hosszú távon Gegalábbis a következő választásokig) a „konszenzuskényszer" megkerülésével, részben a pártállamtól örökölt joganyaggal kormányozzon, a köztársasági elnök kinevezési jogköre pedig - a rendkívüli helyzetek kivételével - lénveeében formális. A hiba természetesen nem az Alkotmánybíróságban van, hanem a paktumban. Az a kinevezési jogkör, amelynek például a miniszterek kinevezésekor formálisnak kell lennie ahhoz, hogy a kormányfő kormányozni tudjon, nem jelentheti a konszenzus garanciáját a nemzeti média esetében, holott a paktumban ilyan garanciaként volt „elszámolva". Nincs mit szépíteni a dolgom át lettünk verve. A paktum arra kellett, hogy a kormány kormányozni tudjon, de ne tudja felszámolni a demokrácia biztosítékait, a politikai verseny feltételeit, és az új rendszer új intézményei ne az aktuális kurzus igényei szerint alakuljanak ki. Miután egy ilyen paktumra továbbra is szükség van, az 1990-ben kötött pedig nem ilyen, új (és most már esetleg nem kótpárti) paktum kell. Egyetlen ütőkártya, egyetlen valóságos és kihasználható garancia maradt, amellyel erre a paktumra a koalíciót rá lehet kényszeríteni, ez pedig a köztársasági elnök megválasztásának módja. Elnököt csak „konszenzuskényszerrel", kétharmados többséggel választhat az Országgyűlés, ha nincs elnök, az sok tekintetben igen kínos, az elnök létét pedig függővé lehet tenni bizonyos alapvető kérdésekben való megállapodástól. Miután je-
