Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)

1992-02-18 / 8204. szám

Magyar Hírlap, 1992.febr.12.

amit jól bizonyít a kormánypárt vezetőinek elképesztő népszerűtlensége is.

Alkotmányos rendszerünk messze van attól, hogy tökéletesnek tekinthetnénk. Hogyan is lehetne az, amikor az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain néhány hét alatt kellett összeütnünk egy lényegében új alkotmányt. De ez az alkotmány még ebben az állapotban is alkalmas ama, hogy a siker reményében lehessen védekezni a tekintélyelvű tendenciákkal szemben — mégpedig szigorúan — alkotmányos alapokon. Márpedig ez egyedülálló helyzet a magyar történelemben.

A kormánypártok padsoraiból időnként felröppenő autoritárius hangok hallatán gyakran fogalmazódik meg az a vád, hogy az MDF-kormány urai semmiben sem különbek a kommunistáknál. Hiszen ugyanúgy pártirányítás alá akarják vonni a rádiót, a tévét, a sajtót. Hiszen ideológiai komisszárokat akarnak az iskolai tantestületek nyakára ültetni. Ugyanúgy ellenségnek és hazaárulónak bélyegzik ellenfeleiket. Ugyanúgy tévedhetetlennek gondolják magukat, ahogy a kommunisták tették. Ugyanúgy a politikai megbízhatóságot részesítik előnyben a szakértelem helyett, s a legutolsó pozícióba is rokonaikat, osztálytársaikat, a magyar demokrata elvtársakat szeretnék ültetni, ahogy a kommunisták tették.

A szocialista párt és a szabaddemokraták pedig a Horthy-korszakot emlegetik, a keresztény nemzeti kurzussal vonnak párhuzamot. A sajtó megfélemlítésétől tartanak. Attól félnek, hogy visszatér az a világ, amikor a magángazdaság is az állam ellenőrzése alatt állt. Amikor egy trafikengedélyt is csak akkor adtak valakinek, ha bebizonyította nemzethűségét.

Ezt mi túlzásnak tartjuk, bár vannak olyan esetek, amikor feltűnő a párhuzam. És azt is nehéz lenne tagadni, hogy vannak olyan erők a kormányzó pártok háza táján, akiknek a liberális jogállam iránti elkötelezettsége erősen kétséges. De szerencsére ezeknek sem az ereje, sem a tekintélye nem elegendő ahhoz, hogy megvalósítsák kétes céljaikat. De végtére is kik kormányozzák akkor ezt az országot? Mi a természetrajza a kormánypártoknak? ...........-—Az MDF hosszú időn keresztül olyan gomolygó, bizonytalan állagú képződmény volt, amelyről lecsúsztak az elemző elme szokásos kategóriái. A Zétényi—Takács-féle törvényjavaslat vitája óta történtek és Csurka István előretörése, alelnökké

V

választása után azonban egyértelműbbé vált a helyzet. Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, j és megkíséreljük meghatározni, kik! kel is állunk szemben, j Az MDF megalakulásának idején

• azok határozták meg az MDF ideológiáját, akiket legtalálóbban talán a nép-nemzeti szocializmus híveinek, nevezhetünk. A ma forgalomban lévő utólagos szépítgetésekkel szemben Bíró Zoltán, Csoóri Sándor és Csurka István közön nem voltak (és ma sincsenek) lényeges eszmei különbségek. Az először kitessékelt és „lebiberachozott” Bíró csupán abban különbözött társaitól, hogy a régi rendszerben vállalt szerepe már elérte a — MDF-es mércével mérve is — jóvátehetetlen kompromittálódás mértékét.

Az MDF mai derékhadát alkotó parlamenti képviselők egy bizonytalan eszmeiségű, következésképpen zavaros programú pártba léptek be, és ráadásul többségükben maguknak sem volt szilárd politikai meggyőződésük. A mögöttünk hagyott másfél év során azonban bizonytalanságuk fokozatosan megszűnt, s úgy tűnik, tartósan megtalálták tájékozódási pontjukat. Ezt szokás pongyola módon jobbratolódásnak nevezni.

Legelőször is sürgősen elfelejtették, hogy a kezdet kezdetén az MSZMP-vel kívántak együtt kormányozni. Ezt a házasságot azonban nem hálták el. S máig sem világos, mi lett volna a hozomány, hogy az addigra talán már gazdát is cserélt jegyajándékról már ne is beszéljünk.

Azután kiak ólbólították a pártból a magukat nyíltan szocialistának vallókat, majd a biztonság kedvéért és a visszafordíthatatlanság érdekében a lakitelki főatyát, Pozsgay Imrét kiretusálták a lakitelki ballagási tablóról.

Majd — némi habozás után — megszületett a ma is hatályban tartott doktrína, mely szerint az MDF három eszmerendszer: a kereszténydemokrata, a nép-nemzeti gondolat és a v nemzeti liberalizmus harmonikus | elegye.

Nos, ami az MDF-es keresztény> demokratákat illeti, azokat bátran teí kinthetjük Antall József rajongói exkluzív klubjának. A liberális Fi• desz szempontjából fontosabb azt t tisztázni, hogy hányadán is állunk az í ' MDF-es nemzeti liberálisokkal. Tud| nunk kell ugyanis, hogy van-e akár ! legcsekélyebb esély is arra, hogy az

MDF ne populista, hanem liberális irányba mozduljon el.

Sajnos meg kell állapítanunk, hogy az a néhány, elismerésre méltó intellektuális kvalitásokkal rendelkező MDF-es, aki magát nemzeti liberálisnak tekinti, politikai erőként nem létezik, s így politikai értelemben nincs is nemzeti liberális szárny az MDF-en belül. Nem is csupán a vezéregyéniség hiánya és az MDF centrumát elfoglaló populisták jelentik akadályát a nemzeti liberálisok megszerveződésének. Sokkal inkább p az, hogy képtelenek meghatározni

k önmagukat....... * • . .. ,

; 'Ehhez ugyanis el kellene határolódniuk az MDF populistáitól. Ámde a nemzeti liberálisok nem tőlük, hanem inkább a liberális Fidesztől akarják magukat megkülönböztetni. Ezén sodródnak gyakorta abba a helyzetbe, hogy Eötvös József-i liberális elveket kell a törvényhozás házában szavazataikkal megtagadniuk. Nem tudtak kiállni azért, hogy minden településen legyen legalább egy állami iskola. S nem emelték fel a szavukat képviselőtársuknak a pigmeusokról szóló fajelméleti fejtegetéseivel szemben sem.

Igazából tehát — politikai értelemben — csak a nép-nemzeti gondolat maradt érvényes a hármas doktrínából. Ezzel kapcsolatban pedig nem lehetnek kételyeink. A népnemzeti gondolat, a populista politika élesen szemben áll a liberalizmussal. A populizmus élő klasszikusai | szájában a „l'berális” szó káromkof dás, szitok. A liberálisok ugyanis j szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet. Őszintébb pillanataikban arról szoktak beszélni, hogy az ő színvonalukra kell fölemelni a népet. Amikor szerényebbek, azt mondják, a népet vissza kell vezetni önmagához. Ezekben a pillaf natokban fakadnak tollúkból az gólyán jellegzetes szóvirágok, mint hogy „a nemzet gerince eltaknyolódott”, vagy hogy a „magyar falu belső arculata eltésztásodotf".

Mit lehet kezdeni egy ilyen nemzettel? Hogyan lehet visszavezetni önmagához? Magától nyilván nem talál vissza. Ezért vonzódtak populistáink mindig is az állam gyámkodó hatalmához.

A Fidesztől távol áll, hogy összekeverje a politikust a történésszel. Nekünk nincs különösebb hajlamunk a historizálásra. Mégis ez egy' szer hadd tegyek egy kis történelmi kitérőt.