Hungarian Press Survey, 1991. november (8147-8149. szám)
1991-11-05 / 8148. szám
A beavatkozáshoz Horvátország és Szlovénia elismerése kell Sem biztonsági vákuum, sem biztonság Közép-Európa jelenlegi helyzetéről készített tanulmányt Wachsler Tamás fideszes képviselő, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának tagja az Észak-atlanti Közgyűlés számára A NATO és a vákuum címmel. A régiónk biztonsági kérdéseit taglaló jelentés különösen időszerűnek látszik azok után, hogy a jugoszláviai polgárháború immár közvetlenül érinti Magyarországot is. Ki és hogyan garantálhatja Kelet-Közép-Európa biztonságát? — erről kérdeztük a képviselőt. — Milyen következtetéseket tartalmazott az a tanulmány, amelyet az Észak-atlanti Közgyűlés vitáján ismertetett? — Igyekeztem elkerülni azt a hibát, hogy sajtószemlét tartsak, tehát, hogy felsoroljam: ekkor és ekkor ez és ez ezt és ezt mondta. Egyrészt arra próbáltam összpontosítani, milyen nagyobb trendek vannak a régióban, másrészt pedig arra, milyen gondolkodási folyamatok indultak meg. Két egymással párhuzamos, egymást kiegészítő trendet vázoltam fel: az egyik a dezintegráció — tehát az eddigi integrációk, a VSZ, a KGST lebomlása —, a másik pedig az integráció. Ez az én meglátásom szerint több alfolyamatra osztható. Ide sorolom az államok között újonnan létrejövő kétoldalú kapcsolatokat, a regionális és szubregionális integrációs folyamatokat és a régió országainak külön-külön, vagy együttes közeledését a nyugati integrációk felé. Ez utóbbi kérdéscsoport egyébként már egy következő jelentés témája. Kaptam is megbízást az Észak-atlanti Közgyűléstől ennek az elkészítésére — ez tavasszal kerül majd a szervezet elé. Ezekkel a jelenleg Kelet-Közép- Európában zajló integrációs folyamatokkal kapcsolatban arra a végkövetkeztetésre jutottam^ hogy nem biztonsági jellegűek. Úgy látom, hogy nincsenek kialakulóban olyan szervezetek, amelyek önmagukban biztonsági garanciákat adnának. Nem is biztos, hogy én ezzel nem értek egyet — sőt, valószínűleg inkább egyetértek azzal, hogy most ne hozzunk létre biztonsági szervezeteket Kelet-Európán belül. Azt mondom: azáltal, hogy létrejön egy kristályrácsszerű képződmény, amelyben mindenki mindenkivel valamilyen kapcsolatban van, annál nagyobb a biztonság önmagában. Tehát nem biztonsági szerkezetet építünk, hanem olyat, amely biztonságot is eredményez. — Hogyan kapcsolódik ehhez a szerkezethez a NATO? — Kelet-Európábán uralkodik egy bizonyos „wishful thinking”: ha sokat beszélünk a NATO-hoz való csatlakozási igényről, akkor az teljesülni is fog. Ezt a nézetet nem osztom. Igaz, hogy nagyon divergens vélemények hallhatóak Nyugat-Európában a kelet-európaiak integrálódásával kapcsolatban, különféle kinyilatkoztatások hangzanak el a politikusok szájából, de egy kérdésben biztosan teljes a konszenzus: a NATO-ba nem fogadnak be minket. Azt mondom: ha a NATO felkínál nekünk egy biztonsági garanciát, azt nem lehetne visszautasítani, sőt, kimondottan jó lenne. De mivel nem fogja felkínálni, ezért feleslegesnek és károsnak tartom, hogy ennek igényét folyton hangoztassuk, és erre mindig elutasító legyen a válasz. — Úgy értékeli, hogy Kelet-Közép-Európában nincs biztonsági vákuum? — Inkább azt mondanám: nincsen biztonság. Az bizonyos, hogy a régió országai nincsenek abban a fajta biztonságban, hogy nyugodtak lehetnének afelől: bármiféle kihívásra megfelelő választ tudnak adni. Ebből a szempontból nincsen biztonság. Viszont úgy érzem, hogy nincsen olyan fenyegetés
