Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-30 / 8145. szám
Magyar Hírlap, 1991.okt.26. ÍO Európáért: demonstrálta, hogy a liberális demokrácia elhozhatja a felvirágzás korszakát, az egyéni szabadságjogokat, a társadalmi gondviselés idejét és az élet minőségének javulását. Talán nem ez volt a „mágnes”, amely egyre inkább vonzotta Kelet-Közép-Európa népeit Nyugat-Európához? Ha pedig Nyugat-Európa volt a mágnes Kelet- Közép-Európa számára, akkor egy demokratikus, virágzó, stabil és biztonságos Kelet-Közép-Európa nem lehet-e mágnes Délkelet-Európa, a balti államok, Ukrajna, és igen, Oroszország európai része számára? Feltenni azt a kérdést — amely egyidős Európával —, hogy ugyanis „hol végződik Európa", ebben az összefüggésben nemcsak elsietett, de voltaképpen káros is. A Baltikum és a Balkán j demokráciái erőteljesen ragaszkodnak ahhoz, hogy ők a közösséghez tartoznak. Ha minden jól megy, akkor ők is idővel, a társulás révén, a teljes jogú tagság irányába mozdulnak el. De ha egy igazán demokratikus Oroszország a teljes jogú EK-tagságra terjeszt elő igényt, az már súlyos dilemmát jelent, ha másért nem, akkor azért, mert Oroszország olyan hatalmas, ráadásul fele már Ázsiában van. De az oroszországi fejlemények legderűlátóbb megítélése szerint ezzel a kényes dilemmával valószínűleg néhány évig még nem kerülünk szembe. Ha ezt az alapvető stratégiai érvelést a tagállamok elfogadják, akkor az EK vezetőinek egyet kell érteniük a szervezet decemberi, maastrichti csúcstalálkozóján abban, hogy mi a - stratégiai cél: 2000-re be kell hozni az Európai Közösségbe Lengyelországot, Magyarországot, Csehszlovákiát, valamint az EFTÄ reményteljesebb tagjait. Egyet kell érteniük abban, hogy ezt nem egyszerűen az új demokráciák akarják, hanem mi is akarjuk — azért, hogy Európa Európa legyen. Ha ez a stratégiai elhatározás bekövetkezik, akkor ebből számos gyakorlati, azt érdemileg alátámasztó lépés következik: — Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia képviselői már 1992-től bevonhatók az európai politikai együttműködés rendszeres áramába, amelynek keretében a tagállamok igyekeznek összehangolni külpolitikájukat. Ez nem szükségszerűen egyirányú utca vagy kedvezmény, hiszen az EK által az elmúlt évben gyakorolt külpolitika nagyon is bizonytalan kurzusa azt sugallja, hogy tudnánk profitálni a keletközép-európaiak különleges tapasztalataiból, ami a majdani Jugoszláviát és a Szovjetuniót illeti. Az európai politikai együttműködésben való részvételükre vonatkozó rendelkezések beiktat- | hatók a jelenleg is tárgyalás alatt lévő társulási megállapodásokba. — Már most terveket kell készíteni arra, hogy Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia részt vegyen 1994-ben az európai parlamenti választásokon. Bár a majdani europarlamenti képviselőik pontos státusát még ki kell dolgozni, ez erőteljes jelképe lenne — Európa tanácsi tagságuk mellett — annak, hogy visszatértek a demokratikus Európába. Emellett egyúttal próba is lehetne ahhoz, hogy az 1999-ben esedékes európai választásokon már teljes joggal vegyenek részt. — Követni kellene azt az eredetileg Jirí Dientsbier csehszlovák külügyminiszter által tett javaslatot, amely szerint az Oroszországnak és a többi posztszovjet köztársaságnak nyújtott segélyek némely részét az említettek nemcsak elkölthetnék, hanem kötelezően elvásárolnák Kelet-Közép-Európában. Lengyelországban. Magyarországon és Csehszlovákiában a piacgazdaságra való áttérés amúgy is roppant nagy nehézségeit súlyosan fokozta a keleti kereskedelem összeomlása. — Minden szép szó dacára igaz, és a kereskedelem szempontjából valós tény, hogy a lengyel piacok jóval nyitottabbak az EK árui számára, mint az EK piacai a lengyel áruk számára. Ez a protekcionista diszkrimináció eredményezte azt, hogy gyakorlatilag leálltak a tárgyalások az EK és Lengyelország között, Magyarországgal, Csehszlovákiával pedig zsákutcába jutottak. Az EK-nak azonnal jóval kedvezőbb feltételeket kell felajánlania olyan létfontosságú területeken, mint a textil, a mezőgazdasági termékek; ezzel tehetné lehetővé a társulási megállapodásokról folyó tárgyalások gyors befejezését — A társulás után a következő stáció a teljes jogú tagság. Azonban ha Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia előnyt is élvezne az EFTA-országokkal szemben, gazdaságuk nem állna készen arra, hogy elviselje a teljes jogú tagság összes terhét 2000- re. A jóval hatalmasabb gazdaságokból eredő hirtelen versengés nyomán széteshet a kibontakozó magánszektor jó része. Az olcsó, képzen munkaerő lenne egyike csekély előnyüknek, de sem a nyugati munkaerőpiac teljes és azonnali megnyitása, sem pedig a túlszabályozott „szociálpolitika" nem szolgálná szükségszerűen érdekeiket. Éppen azért arra van szükség — mint Görögország, Portugália és Spanyolország esetében —, hogy a teljes jogú politikai tagság hosszú átmeneti időszak keretében valósuljon meg. Ez nem a „többsebességű Európa”, nem is a „többváltozós egyenlet” — egyszerűen csak egy egyedi válasz egy egyedi problémára. — Minden olyan javaslatnak, amely a jelenlegi EK együttműködésének elmélyítésére irányul, akkor is életképesnek kell lennie, ha egy húsztagú közösségre vonatkozik. A múltban a közösség kiszélesítése lassította az együttműködés elmélyítését, de középtávon bátorítólag hatott rá: minél nagyobb a tagok száma, annál nagyobb szükség van a többségi döntéshozatalra, a döntéshozás felfelé és lefelé való rétegzésére, a megnövekedett demokratikus kontrollra. A kiszélesítés elősegítheti az együttműködés elmélyítését. Az új tagállamok pedig az európai egyesítés leglelkesebb képviselői lesznek. Az lehet, hogy mi itt a Nyugaton birtokoljuk Európát — de ők hisznek is benne.
