Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-09 / 8133. szám

I Insnnlo az országos*hclyzcl a népdalok cs a népzene területén, a szokásokat is inkább a purilikáló protestánsok ritkították meg, s nem is mindig eredménnyel. A magyar népi műveltség és a népnyelv minden megosztottság ellenére vigasztalóan és feltűnően egységes! Az egyes fclckczclck népi gyakorlatában is olyan sok átfedést tártak fel, hogy a különbségek és eltérések inkább a hivatalos egyházi indíttatásokra vezethetők vissza. így ha a népköltészet, népzene, néptánc és népművészet fclckczctck szerinti tagolása nem is reális, egyházi hatásokat inkább észlelhetünk kisebb részben a néphit, nagyobb mértékben pedig az (ünnepi) szokások vonatkozásában: ez utóbbi téren a leggazdagabb Nyugat- Dunántúl és Csik, mindkettő folyamatosan katolikus máradt, c helyeken a legváltozatosabbak az énekes-táncos (leány-) játékok is. E szemlét egyes, főként egyházi, vallásos ihletésű népköltészeti műfajokig lehetne folytatni. A Komárom megvoi Kocs község kálvinista gazdáinak folklór repertoárja töredéke volt a katolikus szegényeknek. Még a néphit elevensége vagy visszaszorulása terén sem egyértelmű a helyzet, mert a 16—IR. századi boszorkányüldözések során a „modernebb” gondolkodású protestánsok sem tanúsítottak nagyobb türelmet, mint a katolikusok, és végül a felvilágosultabb, de buzgó katolikus Mária Terézia tiltotta be a pereket. (Világviszonylatban ÍR hasonló a helyzet; kevéssé érthető viszont, miért hunyt minden egyház szemel a nemzetközi, újkori rabszolgaság felett, és miért éppen a római pápa mondta ki elsőnek — alig valamivel Luther fellépése után —, hogy az indiánok is teljes értékű emberek, Isten teremtményei, kiknek halhatatlan lelkűk van. Ám aligha lehet vallási különbségei tenni a spanyol és az angolszász gyarmatosítók között.)

Hiába indult a kálvinizmus még polgáribb jellegűnek, mint a lutheránus vallás, nálunk fcudalizálódott és népieseden is. Hiába volt kevésbe modern és radikális a lutheránus vallás, megmaradt tömegei mégis polgárosultabbak voltak, mint a katolikusok és a kálvinisták. Hiába maradt kálvinistának az egész Tiszántúl, a fejlődésben kissé mégis lemaradt a katolikus többségű Kisalföld mögött. Mindez tipikusan átmeneti jelenség. Nálunk soha nem alakult ki egységes államegyház, a magyarságon belül sem volt olyan vallási egyöntetűség, mint pl. a szomszédos horvátok körében: katolikus él református magyar mindenütt van, de nagy területen élnek szórványokban az evangélikusok is. A* igazán radikális és a reformátusnál is „magyarabb” (összetételű) unitárius vallás szorult csak vissza, és csekély létszámban, szűk körben való megmaradásának is az volt az „árs", hogy az említett három nagy felekezettöl üldözötten legközelebb került a szintén radikális és vele szemben legtürclmcscbb kálvinista magyarsághoz. Ez a vallási vegyülés többek között azt eredményezte, hogy az egyes felekezetek hosszasan és nem is mindig következetesen válakoztak szét egymástól, számlálhatatlan a bújtatott és a felszínen is Jelentkező kölcsönhatás. Ám ez legfeljebb a teológusokat és a vakbuzgókat aggasztja, a többséget semmiképpen. Nálunk még a legkeményebb vallásháborúk idején sem volt olyan szigor, mint a titkos gyónást akár halállal is büntető 16. század közepi Angliában, az üldözések sem csaptak át Szent Bertalan éjszakákba, s minden átmeneti kegyetlenkedés és kiszorítás ellenére sem maradtak olyan élesek a vallási, nemzetiségi ellentétek, mint amilyenek napjainkig is a szomszédos Jugoszláviában vagy a távoli Írországban. Ha a polgárosodás szintje tekintetében nem is, de legalább a türelemben valamivel közelebb jutottunk a szintén vegyes vallásit Hollandiához és Svájchoz, mint akár a véres vallásháborút vívott Németországhoz, akár pedig a mozdulatlanul maradt ortodox államvallású Oroszországhoz. Nálunk a katolicizmus sokkal „protcstánsabb" színezetű, mint a lengyeleknél, osztrákoknál és olaszoknál, a protestantizmus pedig kevésbé polgári, inkább nemzeti, mint az államvallási egységig eljutott Nyugaton és Északon. Még a görögkatolikus vallás is elősegítette a Nyugathoz való kissé megkésett felzárkózást, ezen belül — főként a ruszinok körében — a magyar nyelv egyházi előretörése és a latinizálódás is akarva akaratlanul a nyugatiasodást szolgálta. Minden jel Nyugat, az integráció és az ökumenizmus felé mutat, erről a mai egyházaknak sem szabad elfeledkezniük!

A Kárpát-medence azonban társadalmi, nemzetiségi és vallási szempontból egyaránt átmeneti övezet, sohasem volt egységes, és a felzárkózás sem fog teljes lépéstartással

megtörténni. A közhittel ellentétben, c térség vallási szempontból sem volt soha egységes: már a kereszténységre való áttéréskor másodrendű szerepkörben ugyan, de jelen volt a bizánci ortodoxia, mely all. század közepi Róma és Bizánc közötti szakadás után is nyomokban fennmaradt egészen a 12. századig. Ha nem is a magyarság körében, de a 13. századtól beszivárgó románok nemzeti egyházaként, a bevándorlás tömegesedésének arányában épült ki újra; hasonló volt a helyzet a hazai ruszinokkal és valamivel később, több hullámban érkezett szerbekkel is. Az ortodoxia azonban e fejletlenebb, nemességgel és polgársággal nem vagy alig rendelkező, földművelő, pásztorkodó, katonáskodó nemzetiségek cinikus vallása maradt, (a török hódoltság alatt volt egy kevés ortodox magyar is, és ma újra van, a főként friss asszimilált) az egyház pótolta az államot, a papság pedig a nemességet, polgárságot, értelmiséget; fennmaradásukért és később nemzeti szabadságukért vívott harcokban, a magyarellencsségbcn is a nem éppen művelt ortodox papság vitte a vezető szerepet. Nem Nyugatról táplálkoztak, mint a katolikusok és a protestánsok, hanem Keletről; sőt, a mai hazai ortodoxok jelenleg is a moszkvai pátriárka alá tartoznak! A korai katolikus ellenreformáció jelentős ukrán, ruszin és román tömeget hódított el, kapcsolt be a nyugatiasabb vérkeringésbe, de az átmeneti típusú görögkatolikus vallás világviszonylatban éppoly elszigetelt és etnikus jellegű, mint az unitárius és részben a kálvinista is. Ám 1945 után a görögkatolikus vallást a szovjet és ezt követően a román állam is egyetlen tollvonással megszüntette, vagyis a fejlődés nyugatiasabb útjáról visszaterelte a tömegeket a lassúbb és több zökkenővel járó keletire, egyszerre érvelve nemzetközi és nemzeti érdekekkel, ideológiai meggondolásokkal. Az előzőkből azonban önként következik, hogy általános európai és egyben különös magyar érdek is lenne ennek az átmeneti vallásnak tömeges megerősödése.

Úgy tűnik, hogy a vallásszabadság ürügyén a vallási megosztást tudatosan elősegítő korábbi államhatalom is hozzájárult a régebbi nevükön szekták, újabb elnevezéssel szabad kisegyházak felélénküléséhez. E mozgalom kétségkívül alulról indult, és időben meg is előzte a nagyobb fclckczctck újjáéledését. Demokratikusabb, népibb és önkéntesebb, valamint tudatosabb jellegük semmiképpen nem tagadható, sőt buzgóságuk is nagyobb, és a többi hívőnél komolyabb erkölcsi tartalékokkal rendelkeznek, s a mindennapi életben való megvalósítás terén is ők vezetnek. Ahol az állam megszüntette vagy szétzilálta a korábbi különféle — főként katolikus — vallásos társulásokat, most azok is felélénkültek, hitéletük nagyon hasonló a szabad kisegyházakéhoz. Ez utóbbiak mintegy tucatnyi felekezetet alkotnak, de c népesebb hívőseregek sem érik el a 100 000 főt; a korábbi állammal kötött egyezségek sem vallanak valami nagy ellenzékiségre, (egyesek Isten rendelésének tekintették a szocializmust) igy a buzgalom és a tömegesség nem találkozik össze. Hiába minden nagyobb fclckczctnél tapasztalható közömbösödés, vallástól, hitoktatástól, templomlátogatástól való mind tömegesebb tartózkodás, a megmaradt hívők lélekszáma összehasonlíthatatlanul felülmúlja a szabad és új kisegyházakét. Továbbra is a legragaszkodóbbak a katolikusok, tehát ez ma sem csak a gazdagabbak vagy a szegényebbek tipikus vallása. Egyébként a legutóbbi évekig a régi egyházak hívei zömmel az idősebbek, a betegek s főként a falusiak köréből kerültek ki, ma már erőteljes ifjúsági, városi és értelmiségi érdeklődés is mutatkozik. E fokozott figyelem szerencsére nem jár türelmetlenséggel. Nemcsak etnikai, hanem vallási alapunk is megvan tehát az ökumenizinusra, az integrációra és a türelemre, mely a Nyugathoz való felzárkózás legfőbb tudati feltétele.

Forrás, 91/10.