Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-09 / 8133. szám
Magyar Hírlap, 1991. Oktober 5. 3o alapján dönt, ezek kimenetelét pedig nem láthatjuk előre. Ezért a főváros szempontjából felelőtlenség lenne évente változó — teljességgel bizonytalan, sőt minden valószínűség szerint szűkülő — források alapján öt évre előre meghatározott, nagy összegű elkötelezettséget vállalni. A helyzet valójában ennél is rosszabb, hiszen a költségvetésből befolyó összegek egyelőre a város működésének elemi feltételek közötti lehetőségéhez sem elegendőek. Világosan látom továbbá, hogy a főváros újabb adók kivetésével Budapest, ezzel a magyar gazdaság centrumának gazdasági életét bénítaná, annak megélénkülését akadályozná, valamint súlyosbítaná a fővárosi lakossági egyébként is nagyon nehéz megélhetési körülményeit. Ezért szóba sem jöhet, hogy a főváros új adóbevételekre építse a világkiállítási' felkészüléshez szükséges források alíg-alig bír értékesíthető ingatla. nokkal. Amije van, annak a főváros életének — oktatásának, teljes közlekedésének, egészségügyének, környezetvédelmének — anyagi, vagyoni alapjait kell szavatolnia. Megbocsáthatatlan felelőtlenség lenne az idő sürgetésének szorítása alatt sietve elkótyavetyélni vagyonúnkat. Ráadásul a világkiállítási törvényjavaslat meg kívánja fosztani a fővárost az infrastrukturális felkészülést legalább részben megalapozó, egyes ingatlanokkal kapcsolatos tulajdonosi és rendelkezési jogaitól! A főváros egyelőre külföldi hiteleket sem képes felvenni az infrastruktúra fejlesztésére. Ebben mégcsak nem is az akadályozza meg, hogy az ilyen létesítmények alacsony jövedelmezősége és az ország gazdasági helyzete miatt a Magyar Nemzeti Bank garanciáira sem számíthat. A-hitelekhez még arra is szükség lenne, hogy a nemzeti bankot valamely világszerte elismert nagy bank felülbírálja. És nyilvánvaló, hogy az ország, a központi költségvetés szegény a világkiállításhoz, a főváros még inkább az. Gondolhatnánk mindazonáltal úgy is, ahogy legújabban egyes kormányszervek sugallják. Azaz: fogadjuk el a közlekedési, közművi, városképi szempontból a legt igénytelenebb, legolcsóbb világki‘ állítási helyszínt. Ha nincs több pénzünk, toldozzunk e helyszínhez épp csak annyi infrastruktúrát, amennyire a felajánlott kormánypénzből futja. Egy villamospályát, egy fél hidat, egy városi fő forgalmi út egyharmadát, néhány parkolóhelyet -— körülbelül ennyire telne a költségvetési forrásokból. Aztán — ahogy esik, úgy puffan. Ezen az áron lehetne Budapestnek expója. Igaz, nem ott, ahol a városszerkezet igényelné, nem is olyan infrastrukturális és közművi környezetben, amelyre a rendezvények is, a főváros lakosainak is szüksége lenne, de 1996-ban megrendezhetnénk egy világkiállítást,: mely immár kicsi,‘érdektelen, ha- ( szontalan és kockázatos is lenne, de „mégiscsak a miénk”. Megrendezhetnénk — mondom —, ha nem érezném alapvető, megkerülhetetlen felelősségemből következő feladatnak, hogy most, az utolsó pillanatban is feltegyem a következő kérdéseket. Végtére is az expó szolgálja Budapest érdekeit — ahogy oly sokszor hallottuk —, vagy Budapest szolgálja az expó érdekeit? Az expó van a városért, vagy a város az expóért? Nyilvánvalóan szó sem lehet ez utóbbiról! Vajon megéri-e az országnak, hogy fővárosa — félretéve alapvető pénzügyi aggályait, városfejlesztési elképzeléseit, közlekedési és közművi fejlesztési terveit, külső kényszerre, rendkívüli kockázatot jelentő kétes vállalkozásokba fogjon? E kérdésre a válaszom határozott nem. Nem éri meg! Nem éri meg, még akkor sem, ha sejtem: a következő években bizony még csekélyke összegeket is nehéz lesz összekapargatnunk fejlesztési terveinkhez, akár lesz expó, akár nem. De még ha kevés lesz is a pénz, ez egyáltalán nem indokolja, hogy hazárd és értelmetlen módon használjuk feL Nem éri meg világkiállítást rendezni, még akkor sem. ha tartok tőle: máris elegen gyülekeznek az 1996-os expó körül ahhoz, hogy hangjuk elnyomja a józan szót. Mégsem éri meg, mert azok, akiknek jutna a fazékból, elenyésző kisebbségben vannak azokhoz képest, akiknek csak a világkiállítás anyagi, környezeti és közlekedési terheiből jutna. Márpedig e város főpolgármestereként Budapest lakosságának egésze életkörülményeiért vállaltam felelősséget Aggályaimat, amelyek az elmúlt hosszú hónapok alatt egyértelmű állásfoglalássá álltak össze, csak növeli, hogy a programiroda képtelen volt többéves működése alatt áttekinthető finanszírozási tervet készíteni. Még a pénzügyi problémák kezelhető felvetéséhez sem jutott el az az előteijesztés, amelyet elkészülte után a kormánytól a napokban kézhez kaptunk. Feltételezésekre, általánosságban mozgó eszmefuttatásokra épülő kiadási és bevételi elképzelésekre kell hagyatkozniuk azoknak, akik a közeli hetekben döntésre lesznek kénytelenek. Jó lenne — s erre most, az utolsó pillanatban is felhívom a kormány és a parlament figyelmét — józanul és felelősségünk tudatában közösen dönteni. Belátván az ország és Budapest nehéz gazdasági helyzetét, teherbíró-képességünk korlátáit, a világkiállítás rendkívüli terheit és kockázatát, a kormánynak és a fővárosnak közös döntés alapján el kellene állnia az 1996-os világkiállítás megrendezésétől. Ha túlleszünk az expóvitákon, több figyelmet tudunk fordítani — a kormány és a főváros együtt — arra. hogyan tudjuk Budapestet élhető, lakható, vendégeket vonzó és marasztaló várossá tenni. Ha azt a pénzügyi fonást, amit a költségvetés erre tud szánni, azt az energiát és tőkét, amit a bel- és külföldi vállalkozók, befektetők egy reálisan megvalósítható, nemzetközi kötelezettségekkel nem terhelt, időkényszertől nem befolyásolt városfejlesztő programba tudnak befektetni, ésszerűen hasznosítjuk, Budapestet Kelet-Közép- Európa egyik gazdasági és kulturális centrumává tehetjük. Akár már 1996-ig is.
