Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-26 / 8126. szám

Magyar Nemzet, 1991.szept.24.

? r,

A lakiteleki mozgalomalapítás ma még túl közeli esemény ahhoz, hogy a tágan vett történelmi folyamatokba ágyazva értékeljük, de közelsége lehetővé teszi felidézését és elemzését. Az értékeléseknek és minősítéseknek se szeri se száma, egyesek bagatellizálják, mások „mitologizálják”, és nagyon sokan a mából visszafelé magyarázzák Lakitelket, belevetítve a mai konfliktusokat és megosztottságokat, a szereplők mai politikai arculatát és szereplését.

A jelenlévő mintegy 180 ember politikai életútja szétvált, vannak, akik együtt maradtak, és vannak, akik ma „ellenségnek" tekintik egymást. A találkozót szervező nyolc értelmiségi politikai életútja is sokfelé ágazott, de akkor ott gondolkodásukban és vállalásukban a: egység dominált. Egy bizonyos: sem a szervezőket, sem a részvevőket nem lehet reformkommunisták és a nép-nemzetiek kategóriájába sorolni.

A politikai megyőződések palettája sokkal színesebb volt és differenciáltabb annál, mint ahogyan például Perec: László: „A lakiteleki gondolat" című írásában a Népszabadság szeptember 14-i számában azt véli. Ugyanezen a hét végén jelent meg Jobbágyi Gábor írása is a lakiteleki jegyzőkönyv kiadása kapcsán az Új Magyarországban. Ez utóbbi írás tipikus példája a történelmet a mai hatalmi és politikai viszonyokból „visszafelé író" „kis" és „nagy” (bolsevik típusú) párttörténetírásnak. A cikkből az derül ki, hogy minden esemény és út a mai MDF-hez és vezetőihez vezet, s akik a történelemnek nem ezt a „szükségszerű útját” járták, azok kezdettől fogva hamis próféták, jelentéktelen figurák voltak; a történelmi determinizmus „királyi útja" a mai pártvezetőkhöz és programokhoz vezet, ami ezen a determináción kívül esik, az nem érdekes.

Perecz László és Jobbágyi Gábor értékelése szinte mindenben különbözik. De egy dologban közös, nevezetesen mindketten úgy vélik, hogy Lakiteleken két fő eszmeáramlat volt jelen: a népi gondolatkör és a reforkommunizmus, a „nemzeti-népi antikatasztrófa-program”és a „demokatikus szocializmus”.

Ez így leegyszerűsítés és tévedés is. Ami azért bosszantó és elkeserítő, mert Lakitelek - nemcsak „gondolata” és „szellemisége”, de sokfélesége és egysége, a vállalkozás szándéka, célkitűzése - ma már az elhangzottak teljes szövegének ismeretében ítélhető meg. nem kell „éppen-hogy-jelenlevők”, komoly szerepet nem játszó

Tisztázandó közelmúltunk (2.)

A lakiteleki tett

K X.

elemzők és „visszaemlékezők” szelektív memóriájára és értékelésére hagyatkozni. Kár lenne az ilyen értékelések számát szaporítani, a mából visszafelé haladva valamiféle egyirányú determinizmust feltételezve, vagy a mai. a tegnapi s nem az akkori politikai helyzet lehetőségei és kényszerei alapján történetietlenül megítélni a történteket.

Lakiteleken nem volt uralkodó eszmeáramlat a rcformkommunizmus, még akkor sem, ha jó néhány MSZMP-tag - esetleg mai MDF-es -meg is jelent ott. A reformkommunista álláspontot Pozsgay Imre referátuma képviselte, ami rendkívül radiká; lis volt az akkori MSZMP-vezetés álláspontjához képest. A nem kommunista, radikális refoimerség pedig többek között azoknak a korreferátumaiban és hozzászólásaiban fogalmazódon meg, akik - köztük magam is - eltérő fogalmi apparátussal, stílusban és megközelítésben - Csoóri gondolatát idézve - a kimondhalóság határait a felismert igazságok határáig szélesíts e ott is azt az álláspontot képviselték, hogy a diktatórikus szocializmus történelmi zsákutca keletkezésétől kezdve. Kimondva továbbá, hogy a diktatórikus szocializmus nem reformálható, ezért új, rendszert felváltó lépésekre van szükség, amelyek demokratikus tömegmozgalmak keretében kell hogy megteremtsék a piacgazdálkodáson és a pluralista demokrácián alapuló, a nemzeti kulturális értékeket elismerő társadalmat. A demokrácia, a szocializmus és a magyarság ügyének történelmi egyesítése a „demokratikus szocializmus" keretében tehát nem a „szocialista demokrácia" továbbfejlesztését jelentette, hanem a diktatórikus szocializmust totálisan tagadó „szabadságelvű társadalmat". Ezt szociáldemokrata platformnak lehet nevezni - ami így ott nem hangzón el, nevesítve, de megfelel annak -, s ennek semmi köze sem volt sem a reformkommunizmushoz, sem a korábbi „szocialista reformokhoz".

Nem állítom, hogy a szociáldemokrácia „demokratikus szocializmus" kifejezésének tartalmát on mindenki tudta vagy értette. Nem is ez, inkább a diagnózis elfogadása és az antikatasztrófa-politika közös vállalása volt a lényeg, ami nem .népnemzeti antikatasztrófa-program" volt, hanem annál több: társadalmi és történelmi méretű „antikatasztrófapolitika" meghirdetésére való felszólítás. Program még nem volt, de közös szándék, szinte azonos helyzetmegítélés és diagnózis igen. A lakite- i leki szellemiséget és gondolatot a személyek hordozták elsősorban, je- I lenlétükkel, vállalásukkal és kiállá- I sukkal, s nem a Nyilatkozat, aminek - : miként Csurka István írta 1988-as elemzésében (Magyarország Politikai Évkönyve 1988.) - november 14- i Magyar Nemzerben-i megjelenése húzón választóvonalat a magyar politikatörténetben. Ezzel nem a Nyilatkozat jelentőségét vagy tartalmát akarom megtagadni - már csak azért sem, mert egyik szövegezője voltam Lezsák Sándor szobájában -, hanem pontosítani szeretném a Nyilatkozat szerepét és funkcióját. A Nyilatkozat nem pánalapító, hanem mozalomalapító szándéknyilatkozat volt, politikai és nem ideológiai vagy világnézeti deklaráció. Többek között ezért se lehet az MDF mai programját, politikai arculatát abból eredeztetni: az MDF nem pánként, hanem a diktatórikus szocializmust tagadó gyűjtőmozgalomként jött léte.

A lakiteleki gondolat - amiről Perecz László azt írja, hogy nincs, nem volt, „csak a magyar demokrata mitológiában létezik” - a tettben, a részvételben, a mozgalom közös elindításában nyilvánult meg elsősorban. S