Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)
1991-09-03 / 8111. szám
a magyar áldozat munkahelyire ingyen dolgozni. A pénzt, amit kerestünk, sokszor egymillió forintot, a szerencsétlen ember családja kapta meg. Gázolásért nem volt semmiféle felelősségre vonás, csak abban az esetben állították bíróság elé a szovjet katonát, ha szándékosan megölt valakit.- Ugorjunk egyet időben. Hogyan illeszkednek a leszerelő katonák a szovjet társadalomba?- Ez egy borzalmas dolog. Tiszttársaim egy része leszerelt, de nem tudom, mi van velük. Az én történetem bizonyára jól példázza az orosz katona sorsát. A civil életet Távol-Keleten kezdtem egy aranybányában. A nehéz munkát meguntam, és elmentem kazánfűtőnek egy fürdőbe, 12-15 rubelt kerestem óránként. Nem bírtam a szibériai hideget - egyébként én odesszai születésű orosz vagyok -, és elmentem Belogorszkba, egy étteremben pincérkedtem, majd igazgatója lenem. Állandóan jön a rendőrség és a pártszervezet ellenőrizni, meguntam, az- ^ tán visszamentem pincérnek. Nem sokáig maradtam ebben a városban, mert elköltöztem Novovoronyezsbe, ahol egy modem tánccsoport álneve alatt karatét tanítottam. Onnan az utam egy atomerőműhöz vezetett, ahol első osztályú festőként alkalmaztak. Igazából Tbilisziben akartam letelepedni, ahol az apám élt, de nem kaptam lakhatási engedélyt. Éreztem a russzofóbiát, tudni kell, hogy Grúziában utálják az oroszokat. Egy ideig a grúz katareszövetség elnöki tisztét láttam el, majd Moszkvába utaztam. Most ott élek, egy afganisztáni bajtársamnál lakom, havi 1500 rubelt keresek, amiből nem tudok megélni. A legnagyobb baj, hogy nincs lakhatási engedélyem. Ezt a világ nyolcadik csodájának nevezik, és enélkül az ember nem ember. Nem kaphat munkahelyet, nem jogosult az orvosi ellátásra, nem vásárolhat az üzletben jegyre olcsón élelmiszert. Én mindent a feketepiacon veszek meg, hatalmas pénzért. Sebzett kutyaként- Milyen alapon osztogatják a lak ’ hatási engedélyt?- A propiszkát - mert a lakhatási engedélyt így hívják, és fogalom az egész Szovjetunióban - az kapja, akinek munkahelye van.- És ki kap munkát?-Akinek van lakhatási engedélye.- Ne haragudjon, nem értem.- Ne törődjön vele, ezt a világon sehol sem értik meg az orosz embereken kívül. A törvény szerint az én leszerelésem után nemcsak lakhatási engedélyt, hanem munkát is kötelesek lettek volna adni. Ha nem tudnék karatézni, mert hisz Moszkvában, mint kétdanos mester, egy klubot tanok fenn, akkor nem tudnék miből megélni. A lakhatási engedéllyel nemcsak megosztották a társadalmat, hanem ellenőrizték is, több millió ember nem rendelkezik a propiszkával, ezek könnyen hadra foghatók. Szóval az egész egy katonai állam találmánya. Remélem, a mostani demokratikus átalakulás elsöpri. A lakhatási engedély nélkül útlevelet sem adnak. Én úgy szereztem, hogy több mint háromezer rubelt feketén kifizettem érte. Betegnek nem szabad lenni, s ha véletlenül eltörne a karom vagy a lábam karatézés közben, inkább felakasztanám magam, mint hogy tovább kínlódjak. Egyszer részt vettem egy kétezer rubeles karateviadalon, de úgy összevertek, hogy akkor megfogadtam, többet nem állok ki ilyen gladiátor-tornán.- A katonai pucesot Magyarorszá! gon élte át, akkor mit gondolt, hogy végződhet?- Tudtam, hogy a katonák nem lőnek az emberekre. Az orosz katona mentalitása megváltozott az utóbbi néhány évben. Azokban a válságos napokban úgy döntöttem, ha mégis hatalomra jut a konzervatív csoport, akkor Nyugatra megyek, és beállók a francia idegenlégióhoz, hiszen háborús tapasztalatokkal rendelkező katonákra ott szükség van. Szerencsére nem így történt, és most, augusztus végén visszautazom Moszkvába. Hogy mi lesz velem, nem tudom. Lakáshoz csak úgy jutok hozzá, ha elveszek egy olyan nőt feleségül, akinek van otthona De érdekházassághoz nincs kedvem. Kilátástalannak látom az életemet, de remélem, hamarosan megváltozik a politika Legvégső esetben, ha minden rosszra fordul, még a hadseregbe is visszamehetek, hiszen engem azzal szerellek le, hogy nem értek egyet a katonapolitikával. Ez pedig most már jó pont. Pszichológiai nyomás alatt élek, és sebzett kutyának érzem magam. Halász Miklós ü
