Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)
1991-09-12 / 8117. szám
Népszabadság, 1991. szeptember 9 Pozsgay Imre: Válságot nem így kell kezelni A Konya-dolgozat meggyorsíthatja a demokratikus erők összefogását (Tudósítónktól.) Pozsgay Imre az idei tanévtől kinevezett professzorként politológiát oktat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A politikust — aki szombaton részt vett a debreceni felsőoktatási intézmény tanévnyitó ünnepségén — Kónya Imre MDF-frakcióvezető nagy vihart kavart tanulmányáról kérdeztük. — Mi a véleménye a belpolitikai vihart kavart Kányadokumentumról s az MDF frakcióvezetőjének pénteken szintén Debrecenben egy sajtótájékoztatón tett kijelentéséről, amikor ezt mondta: „Egyik ellenzéki politikus kényes orrnyálkahártyája sem érezte meg, hogy a belső vitára szánt MDF-dokumentum nyilvánosságra hozatala otromba, gálád cselekedet volt; ehelyett éles támadásokat zúdítanak a legnagyobb kormányzó pártra." — El lehet azon is gondolkodni, miként került nyilvánosságra a dokumentum. Az igazi kérdés azonban az, hogy létezik-e ilyen, s ha igen, az-e a tartalma, mint amit a sajtóból megismerhettünk. A titokvédelem egyébként nem a sajtó feladata, hanem a titok birtoklójáé. Ha valaki rejtegetni akarja gondolatait, gondoskodjon arról, hogyan teheti meg. Ha pedig igaz, ami ezügyben nyilvánosságra került, akkor az számomra megrendítő és elgondolkodtató. Megpróbáltam a „mű” indítékait végiggondolni, s felvetődött bennem a kérdés: vajon nem arról van-e szó, hogy a Magyar Demokrata Fórum bizonyos vezetői nagyon nagy zavarban vannak feladataik megoldása közben, és a félelem légkörének felébresztésével, ellenségeskedéssel akarnak zavarukon úrrá lenni. Riadtan látom, hogy a bibói gondolát — miszerint • demokrácia azt jelenti, nem félni — kicsorbult, s újra e-félelem légköre lesz úrrá az országon. Egy válságot nem így kell kezelni! — Kónya Imre dolgozata önt személy szerint is megnevezi ... — Ma is nehezen hiszem, hogy a nevemet ilyen összefüggésekben emlegetik, de ha mégis igaz, ami ezekből a sorokból kitűnik, akkor azt hiszem, hogy kis idő múlva, akik ezt tették, nagyon szégyellni fogják magukat. Ha mégsem, akkor meg nem is törődöm velük, mert nyilván nincs lelkiismeretük. — A Konya-dolgozat nyomán az SZDSZ azt javasolta: fogjanak össze a demokrácia hívei, és írásban fektessék le azokat a minimális alapelveket, amelyek védelmében mindenki kész kiállni, aki félti a magyar demokráciát. Az idézett dokumentum alkalmat teremthet-e arra, hogy a demokratikus erők összefogjanak az országban? — Lehet, hogy ennek a dokumentumnak ez lesz a haszna: a demokratikus erők öszsaefogását meggyorsítja, és agy hatékonyabb válságkezelő politikát, illetve néhány alapkérdésben közmegegyezést segít elő.