Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-19 / 8100. szám
A Világ, 1991. augusztus 7. (c és sok vonatkozásban ügyesen, a terepviszonyoknak megfelelően politizál. Kérdés azonban, hogy’ kétségtelenül meglévő gőgje és dölyfe, a jovialitás szinte teljes hiánya, amely személyiségjegyként idegen a magyar történelem korábbi atyáitól, első számú vezetőitől, mennyire teszi támadhatóvá. Az ellenzéki pártok Eötvös-szellemének kijátszásával, illetve a miniszterelnökkel történő látványos szembefordításával ebbe a gőgbe és pökhendiségbe is belekötöttek'. Az eötvösi törvény és a mostani módosító indítvány egymásnak való megfeleltetése azonban némileg pontatlan, mivel az akkori és a mai folyamatok eltérő tendenciája miatt a kettő nem kopírozható egyásra. Az 1868. 38. te. a népiskolai közoktatás tárgyában ugyanis egyetlen paragrafusában sem mondja ki, hogy kötelező minden településen egv á’ianr iskola működtetése. Az ide vonatkozó elemi népiskolákról szóló 44. §. úgy rendelkezik, hogy minden olyan községben, ahol legalább 30 olyan tanköteles gyerek van, akiknek szülei a felekezeti iskolákat használni nem akarják, ott köteles a község közös népiskolát állítani. A 43. §. szerint pedig, „ahol nincs 30 ilyen gyerek, azok a létező felekezeti iskolába fognak járni, de akkor itt a hit és erkölcstan tanítása bizonyos órákra szorítandó, mely idő alatt a más hitfelekezethez tartozó gyerekek saját hitfelekezetük gondoskodása folvtán és felügyelete alatt fognak hit- és erkölcstani oktatásban részesíttetni." Eötvös törvénye - helyzetéből adódóan - aktívabb, progresszívabb, kezdeményezőbb annál, hogy bármit is kötelezővé tegyen. A fejlődés tendenciáját jelöli meg, s abból indul ki, hogy eddig csak felekezeti iskolák voltak, de a tankötelezettség bevezetésével aki akar, járhasson világi iskolába, de legalábbis gyakorolhassa vallás- és lelkiismereti szabadságát. A fejlődés irányába ösztönző, de nem erőszakos, elrendelő, hanem megengedő természetű a törvény 26. §-a, amely a többféle felekezetű községek népiskolákkal kapcsolatos lehetőségeit rögzíti: „Különféle felekezetű községekben, ha egyes felekezetek képesek is a jelen törvényben kívántaknak megfelelő népiskolákat tartani fenn, de azon meggyőződésre jutnak, hogy közerővel virágzóbb állapotban tarthatnak fenn közös iskolákat, amelyre az egész község, sót az állam segítségét is igénybe vehetik: a külön felekezeti iskolák közös iskolákká alakíthatók." Eötvös törvényében tehát nincs szó egyetlen létező felekezeti iskola megszüntetéséről vág}' arculatának kötelező érvényű átformálásáról, amire a volt egyházi ingatlanok tulajdonrendezéséről szóló törvény - bár nem oktatási törvény - lehetőséget ad. Nem él, nincs szüksége, hogy éljen az elrendelő, kirekesztő szemlélettel, amellyel mai korunk törvénye inkább vádolható. Emiatt és az ellentétes irányú folyamatok, valamint a liberális szemléletű ellenzék helyzete, lehetőségei miatt a módosító indítvány tartalma is defenzív. Eötvös idejében ugyanis a felekezeti gondolkodás és oktatás volt általános és természetes, a világiasultság, az állami és az egyházi szétválasztása a fejlődést, a jövőt, a perspektívát jelentette. Ma Magyarországon viszont az állami oktatásrendszer és a világias gondolkodás az általános, s a jelenlegi törvénykezés ebből próbál az egyházaknak, felekezeteknek visszajuttatni, részt hasítani. Ezért lehet csak defenzív - az eötvösi törvény szellemével ellentétesen - az olyan módosító indítvány, amely kötelező érvénnyel településenként csak legalább egy világi iskolát szeretne megtartani. Kirekesztő'természetű törvénytervezettel szemben kétségtelenül kirekesztő szemléletű - sok helyütt egy iskoláról lévén szó - a módosító indítvány is. Ennyiben tehát igaza volt Kutrucz Katalinnak. S mennyire igaz és helytálló az MDF és a kormány azon érvelése, mely szerint azzal, hogy a törvény nem teszi kötelező érvényűvé az egy községben legalább egy világi iskola elvét és gyakorlatát, lényegében többre, jobbra, az osztott iskola létrehozására inspirálnak? Ezzel az érveléssel - minden jó szándék feltételezése mellett is - van egy probléma, nevezetesen, hogy a magyar jogrendszertől, jogalkotástól és jogalkalmazástól teljesen idegen: A magyar jogalkotás ugyanis porosz elvű jogalkotás, mely szerint ami nincs megengedve, az tilos. Ilyen szellemű az eötvösi törvény is, amely viszont tételesen szabályoz mindent, amit meg kíván engedni: meghatározza a tanítandó tárgyakat, a tanköteles kort, a fiú és a lány tanuló elkülönítését, a tanulók és a tanárok kötelező óraszámát, a tanítóval kapcsolatos elvárásokat, fizetésüket, az iskola minimális felszereltségét. Ha a törvény szövege, valamely paragrafusa ösztönöz is valamire, azt konkrét és részletes formában teszi (többféle felekezeti iskola eggyé válásának lehetősége). Márpedig az egyházi tulajdonú osztott iskola a mai magyar törvények szerint nincs megengedve. A kormány és a kormánypárti képviselők által a sajtótájékoztatón hivatkozott jogelv, mely szerint ami nincs tiltva, azt szabad (mármint az osztott iskolák létrehozása), az az angolszász országok jogalkotására jellemző, teljesen idegen viszont a magyar tradícióktól. Az, hogy a törvény szellemében immanensen valami többlet van megengedve a tételes tiltásokhoz képest, Magyarországon egészen szokatlan jogértelmezési és -alkalmazási gyakorlat. Mint képzett jogász, valószínűleg tudja ezt Kutrucz Katalin és Balsai István is. Csak hát az aktuális politikai szándékok még a magyar jogértelmezési tradíció alapelvét is meg tudják változtatni. Természetesen mindenki elemi kötelessége, hogy megvárja az egyházi iskolákon belüli osztott oktatási formák gyakorlati megvalósulását, az egyház és az önkormányzatok megegyezését. Az, hogy a múlt folyamatai másként orientálnak, még nem ok, hogy ne a jövőre nyitottan várjuk a fejleményeket. Balázs Magdolna
