Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-23 / 8104. szám
Élet és Irodaion, 1991. augusztus 16 23 Nyilatkozat Ml, alulírottak megállapítjuk, hogy áz Electrlclté de Fr»nce, • Magyar Villamos Müvek Tröszt és a Paksi Atomerőmű Villalat közös propagandakampányt Indított el azzal a céllal, hogy a magyar közvéleményt a paksi erőmű kibővítésének előnyösségéről meggyőzze. A nyugati magyarság már a múltban Is fellépett a nemzet érdekelnek védelmében, amikor azt a külföldi építkezési vállalkozók kapzsisága vagy a honi energlalobby központosított és gigántomónlás gondolkodása veszélyeztette. Most a következőket kívánjuk leszögezni: 1. A tervezett bővítéssel a i már elöregedő paksi erőmű 1 Európa legnagyobb atomerőmüvévé válna, nagyobbá, mint Csernobil. Mindez egy hegyláncokkal határolt medencében történne, olyan helyen, hol földrengésveszély Is vnn és hol a nyári száraz Időkben a rendelkezésre álló hűtővíz, aem bőséges. A francia vállalkozók által kiadott propaganüafüzot azcrlnt Magyarország már elkötelezte magát az atomenergia mellett, elvégre az ország már tBRB-ben Is a teljes áramfogyasztásának ötvsn százalékát Paksról kapta. EZ nem pontos adat: az. évi harminchét TW6 fogyasztásból csak tizenhármat termelt Paks. í. A vállalkozók által tisztának nevezett erőmű óriási j mennyiségű radioaktív hulla- I dékot termelne. Ennelc a rádió- I aktív szennynek az elhelyezése I teljesen megoldatlan, a ebben a francia vállalkozók segítséget nem leérnek, annak árn költi égvetésükben nem Is azereoel. Ennek az atomerőműnek az élettartama huszonöt év, a világ uránium—235 készlete ötven év körüli, míg az ntomsz-nnv sok évszázados mérgező örökségként marad utódainkra. 3. Az atomerőművek építési költsége az összes erőművek kőtől a legmagasabb. A vállalkotők a bővítés költségét ms három és fél milliárd dollámsk gondolják (s Világkiállítás állami költségvetése kevesebb, mint félmllllárd), de ebben még nincs benne sem a radioaktív melléktermékek raktározási költsége, sem az erőmű lebontási költsége, ami szintén részé az összköltségnek, elvégre a sugárzásnak kitett beton Idővel törékennyé válik, s ezért le kell bontani. Mivel a tervek azcrlnt a kezdeti befektetésen kívül Magyarország Éramelndással törlesztendő kölcsönöket Is kényszerülne felvenni, a tiszta áram 1 Jó részét mások kapnák, míg nekünk maradna a veszély és az atomszenny. Ennyiben a terv a nagymarosi erőműre hasonlít. 4. Az atomerőművek essk „alap"-áramtermelésre alkal- . masak. Ugyanekkor Magyatsfr- ' •zásnak a „csücsenergla”-szük■égi et ellátásával vannak gondjai. A Magyar Tudományos Akadémia már 1)88 októberében a gázturbinák alkalmazását tartotta a helyes megoldásnak'. Szerintünk Is a gáz-gőz turbinás erőmű/fíltőmfl ma a legolcsóbb és legjobb hatásfokú áramforrás. Magysrországnnk van saját földgázn, van tisztán fázosltható mezőgnzdaságl mellékterméke és van szene (amiből nem évi húszmilliárd tonna fogy, ahogy azt a vállalkozók Írják, hanem csak húszmillió tonna), de uránérce már nines. Osztjuk az MTA álláspontját azért Is, mert a gázturbinák beruházási költsége az. atomerőművekének az eRy tizede, mert a gázturbinák kis méretük miatt (75—Í00 MW| a fogyasztók közelébe telepíthetőek, tgy csaknem az áram szállítást költsége és az avval járó veszteség. Mivel a gázturbinák azonnal üzemeltethetőek, nines szükség egy üt-hst éves építkezésre, tehát gyorsabban és hasznosabb áramot icsúcsirnmot) termelnek. 8. Az elkövetkező néhány évben a magyar áram és energiaszolgáltatás területén n^m új erőmüvekre, hanem tokaiékoss.igrn van szükség. Az cr.vségnyí ODP-re eső cnerglafelhnsználás hazánkban a nyugatetirópalnnk több mint hétszerese. Az cnrrglatokarékos'óe sokkal kevesebbe kerül, mint új erőművek építése. Így például az ország hai inlneölmlllló vlllanyégöjénék kompakt fénycsöves körtékre való kicserélésével egynegyedére tenne csökkenthető az orszég világításának aramszükséglete, míg n/ ez/el járó kiadás a paksi költségvetés egvtlzertét sem érné el. Annak érdekében, hogy ez ne legyen világos az olvasó «zónára, a vállalkozók a magvar GDP helyett annak többszörösével futották el az. évi energliif'igvosztásunltnt, s (gv azt a látszn'ot keltették, mintha nem Is rncékolna a megvár Ipar, mintha n-m ts Jelentene megoldást a takarékosság. í. A vállalkozók hasonló módszereket alkalmazunk az. általuk rendezett „köz vélemény': utal ás" területén Is, hol a kérdések ügyes fogalmazásával, s a válaszok részleges Ismertetésével azt a látszatot keltették, mintha a magyar közvélemény helyeselné tervüket. így például n füzet állítása szerint a rnl:a környékiek hatvanegy százaléka biztonságosnak tartja az. aiometőmüvet. Azt persze nem tudja meg az olvasó, hogy a Klsztmi környékiek mit gondolunk. (A klsz.tlm! atombslosetröl rsnk abból értesült a világ, h"cv pár év múlva eltűntek a körn- nie helyiségnevel a szovjet térképekről.) Ml alulírottak a fenti okokból kérjük a Magyar Kormányt és a Magyar Országgyűlést, hogy a társadalom pontos tájékoztatását maguk végezzék; ne hagyták azt üzletileg érdekelt vállalkozókra. Egyben kérjük azokat, Vtk e nyilatkozatot elolvassák, hogy terjesszék azt. és támogassák a Magvar Környezetvédelmi Alap munkáját. Llpták Béla mérnök, a Magvar Környezetvédelmi Alap elnöke, az USA Környezetvédelmi Kézikönyvének szerkesztője, Bárczay Gyula református esperes, sz Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnöke, Boraody István politikai Író, nyugalmazott egyetemi tnnár, Chászár Ede nyugalmazott egyetemi tanár, Oömört György a cambrldgo-1 egyetem tanára. Gosz.tonyl Péter Svájcban élő j,\ftr#n*s’,; t . ,■ •-/ Harkay Róbert, a New York-1 Magvar Ház elnöke, Heltay Gvörgv. a dél-earoltnal egyetem történelemtanára, Jánoeház! Ágnes kutstó • Harvard egyetemen, Juhász Péter vegyész, az MIT alkalmazásában, Kóréh Ferenc, a New York-1 Magyar nádló vezetője, John Lukács történész, fró, Móz.st Ferenc lapkiadó. Nagy Károly szociológus, a Middlesex County College tanára, Nagy Lajos orvos, a Harvard Medical School alkalmazáséban. Pásztor Péter, a Montclair State College történelemtanára. Tnlrtnyl János fizikus, az MíT tanára. S. Szabó Gábor, a Harvard epvetem patolésintanárs, Szatmár.v Lajos író, vendéglős, Sztáray Zoltán Író, szocloló-