Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)

1991-08-19 / 8100. szám

A Világ, 1991. augusztus 7. szakmának, ha többet be­szélnek róla annál, amenmit a polgárnak a pénzéért tud­nia kell.- Akkor úgy kérdezem: meg lehet élni abból, hogy az ember információt szállít a nuomozóknak?- Én biztosan meg tudnék élni.- Említette, hatályon kí­vül helyezték a titkosszol­gálati munkát szabályozó összes belső utasítást, pa­rancsot. Van már azóta va­lóban törvényes alap arra, hogy ilyen eszközökkel, módszerekkel élhessenek?- Van. A titkosszolgálati eszközök és módszerek ideiglenes alkalmazásáról szóló 1990. évi X. törvény. És ha már szóba került ez a jogszabály, hadd jegyez­zem meg: egyáltalán nem tartom szerencsésnek, hogy bizonyos titkos módszerek alkalmazásához az igaz­ságügyi miniszter engedé­lye kell. Százezer példát tu­dok hozni: beszólnak, hogy egy bizonyos presszóban két óra múlva hasist fog­nak eladni. Mire én a Balsai urat megtalálom, hát, talán már meg is ették azt a ká­bítószert. Q-O- Mit tehet a rendőrség, amiről a megfigyelt sze­mélynek nem feltétlenül kell tudomást szereznie? A rend­őrségi törvény tervezetében is szerepel az, hogy eseten­ként például titkos házku­tatást tarthatnak.- Mindent, amit az emlí­tett törvény megenged. Megengedi például, hogy alapos gyanú esetén szom­széd játói információt szerez­zek önről, figyeltessem önt, hova jár a városban, ha erre kellő okom van, lefényké­pezzem vagy videofelvételt készítsek. A titkos házkuta­tás azonban már például mi­niszteri engedélyhez van kötve. A tervezet szerint öt évnél súlyosabb szabad­ságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény gyanúja ese­tén lehet egyáltalán kémi. Tudja, milver. nehezen ír alá valamit az igazságügyi mi­niszter?- Hál' istennek.- Persze, de tudja, mit tor­náznak az én beosztottjaim is, mire hozzám bekerül va­lami? Ez így nem megy. Mi­ért ne lehetne egy olyan sza­bályt hozni, hogy rendkívüli esetben engedélyezhessek - háromnapos határidőn belül-, mondjuk egy titkos ház­kutatást, majd azt előter­jesszem, és ha nem hagyják jóvá, akkor vállalnom kell­jen az összes ódiumát, a fe­gyelemsértést is. Megint csak millió példát tudnék mondani: egy elmebeteg el­lop eg}’ csecsemőt, nem kér érte egy fillért sem, nem fenyegetőzik. A tényállás: kiskorú elhelyezésének meg­változtatása - egy évág ter­jedő szabadságvesztéssel büntetendő vétség. Kérdem én: ha alapos gyanúnk van, ugyan miért nem hallgatha­tom le a telefonját? Vagy más: egyes bűncselekmény­­sorozatokhoz egészen „egy­szerű" tett felderítésével le­het eljutni. Gyanúsíthatok valakit például többrendbeli emberöléssel, és a bizo­nyításhoz szükségesnek lát­szik kideríteni, hogy azt a kerékpárt, amivel a hely­színre érkezett, lopta-e vagv sem. Biciklilopás gyanújával viszont például senkit sem hallgathatok le. Elméleti jo­gászok hiszik, hogy lehet úgy bűnt üldözni: Kőhídi úr, szíveskedjék kimászni a ku­kából, kérdezem önt, hogy nem ön vitte el spontán mó­don... Ez vicc. A nyomozás jogilag nem vegytiszta tevé­kenység, nem lehet minden mozzanatát szabályozni. Ez az élet sűrűje, ráadásul a rendőrségnek többrendbeli hátránya is van: később tu­dok a bűncselekményről, mint az elkövető, ő mindent tehet, én viszont csak a tör­vényes keretek között járha­tok el. Tudom, nem egysze­rű az egyensúlyt megtalálni, de mint rendőr, nyilván több jogra vágyom - félre ne értsen, nem hatalmi okok­ból.- De azért megérti azok véleményét is, akik úgy gondolják, a rendőrség ne nagyobb felhatalmazást kérjen - mert azzal akár vissza is lehet élni -, ha­nem dolgozzon a hatályos jogi korlátok között ered­ményesebben, szakszerűb­ben.- Szó sincs arról, hogy a rendőrség olyan felhatalma­zásért harcolna, amely akár csak elérné is a korábbi mér­téket. Egyébként túlzottan sok jog a múltban sem illet­te: az elnézés volt elvtelen. Azonkívül nem árt tudni: más a hozzáállása a rendőr­séghez az értelmiségnek, és más a társadalom egészé­nek. Figyelje meg, a közhan­gulat megfordult, a polgár arra vágyik, hogy a rendőr­ség legyen határozottabb, keményebb a bűnüldözés ben. Persze vigyáznunk kell, ezeknek egy része szirén­hang, nem szabad ebbe az utcába belemenni: nem ve­rőlegénynek szerződtünk, de nem is ez a kivezető út. Amikor én kemény, férfias fellépést követelek, mindig hozzáteszem, csak a tör­vények szabta határokon be­lül. A jelenlegi jogszabályok lehetőséget adnak erre - csak merni kell. Ehhez pedig létszám kell, felkészültség, fizikai erő, határozottság. Es persze biztonságérzet, hogy a társadalom támogatja az ót védő rendőrt. Úgy érzem, ennek éppen most jött el az ideje. A biztonságnak persze ára is van, hiába, a demok­rácia drágább, mint a dikta­túra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom