Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-21 / 8102. szám
Pesti Hírlap, 1991. augusztus 15 léró! volt szó. Ezt az ígéretet az új vezetők még betarthatok, hiszen a privatizáció még csak elkezdődött. Ha az elit következettben a jogállamiság talpán állana, akkor vitathatatlan volna, hogy az eltulajdonított javak nem ruházhatók át, tehát az első lépés - mondom, ha a jog talaján szilárdan állunk — a reprivatizáció lenne. Ezt úgy lehet félremagyarázni, hogy a kárpótlandókat szembeállítjuk a többi vétlen állampolgárral, ahelyett, hogy a népesség kis részéi, a károkozókat köteleznék a számla kifizetésére. A vétlen többség — köztük sok ezer MSZMP-tag — nem felelős. A számla azért nem nagyobb, mint a felelősök teherbíró képessége, mert az eltulajdonított juvak most nem valós közös vagyonok, azokat nem a negyven év munkájával hozta létre a társadalom, azok akkor már adottak voltak Csak az a részük az állampolgároké, amivel értékük azóta növekedett, ez pedig benne foglaltatik az úgynevezett állami tulajdonban. A számla kifizetése azt jelenti, hogy azokat a vétlen polgárokat kell kárpótolni, akik például egy lakás reprivatizációja során károsodnak. Természetesen — egy jogállamban —, teljes kártérítés illeti meg őket. Ezt fizessék ki a felelősök, a bukott rezsim vezető rétege A privatizáció lesz a legfontosabb jövő-alakító tényező. A dolgok jelenlegi állása szerint valószínű, hogy a gyárak stb. többségét a volt kommunista elit szerzi meg, egvegy igazgató százszor-ezerszer többet, mint az atlagmunkavállaló Ebben a folyamatban veszti el a polgár eddigi munkájának a hörcsögállam által felhalmozott gyümölcsét, iletve ez a folyamat Se alapozza meg a felső tízezer kiváltságait. Akkor már az egyenlőtlenség támadhatatlan lesz, hiszen a jóléti társadalom ilyen. De most, amikor még egy relatív egyenlőségből indulunk el az új társadalom felé, akkor — demokráciában és jogállamban — senki se használhassa fel előnyként a régi kiváltságok révén szerzett eszközeit. Ha igen, akkor erőszakot teszünk az egyenlőségen, az alapvető emberi jogon, az igazságon és az erkölcsön. Tudom, hogy a legcélszerűbb gyorsan privatizálni, a menedzserek megkaphassák a tőkét, hatékony működtetésre. Gazdaságilag ez a legcélszerűbb. Csakhogy a demokrácia és a jogállam nem adhat kiváltságok révén szerzett előnyt az induláshoz. Mert az ország válságos helyzetéért felelős (volt) vezetők nem lehetnének az anyagi javak fő birtokosai, amíg jóvá nem teszik hibáikat. JOG ÉS ERKÖLCS Ha a jog a józan ész eszköze az igazság megítélésére, akkor az erkölcs a szív joga az igazság érvényesítésére. És erkölcs nélkül nem lehet tartós társadalmi rendszert építeni. Ezért szükséges rámutatni a hatalmi elit erkölcsi megfontolásainak buktatóira. A választási ígéretek megszegése természetesnek számít a demokráciákban, hiszen évekig nem lehet érdemben számon kérni, törvény biztosítja, hogy a képviselőt ne lehessen visszahívni. Ki adta ezt a jogot? A társadalom? Inkább a vezetők, saját maguknak. A képviselők és a kormányzat magas fizetését jogszabály rögzíti, de ki szavatolja a munkavállalók jövedelmét? Ha az állam, akkor miért van ilyen nagy különbség (egy ilyen súlyos helyzetben)? ! Létminimum alatti minimálbérek? Nem alkotmányellet nes-e? Ha a piac szavatolja a I bért, akkor miért kétféle a I mérték? Miért nem érvényesülnek az elit berkeiben is napról napra a piaci viszonyok? Hiszen akkor a vállalatot csődbe juttattó vezetők is elszegényednének; akkor lenne visszahívási procedúra, pénzbüntetések Amit a munkavállaló is elszenved. Az elit szociálpolitikája igazodik az ország teherbíró képességéhez, de az ország teherbíró képessége nem igazodik a bankelit mohóságához. Az úgynevezett közös állami pénzből, ami a pénzintézetek tőkéjének ma még többségét adja, bankemberek jutányosán jutnak nyugati kocsihoz. Nem valószínű, hogy az állampolgárok kérésére gazdálkodnának így. Persze törvényesen. Hiszen rendelkezésekkel való ügyeskedésre a jog lehetőséget ad (most, amikor „mindnyájunknak áldozatot kell vállalnunk”). Dollármilliók fekszenek magyar állampolgárok nevén a külföldi bankokban Az ilyen kiváltságok a diktatúrában sem voltak törvényesek. Ma a jogállam tisztára mosni engedi ezeket? Hiszen a világ bankjainak etikája, a banktitok védi az ügyfeleket a leleplezéstől. Ennek a (volt) nemzeti devizának bottal üthetjük a nyomát, de mi olyan becsületesek vagyunk, hogy pontosan tórlesztjük dolláradósságainkat. Persze nem lenne helyes kijelentenünk, ' hogy vizsgáljuk felül ezeket a visszafizetéseket. Inkább azt mondjuk: mindaddig pontosan fizető adósok maradunk, •meddig a Nyugat betartja’az ’ alapvető emberi normákat,1 tiszteletben tartja törvényeinket. Nem célszerű reprivatizálni, májd a privatizációban kisembereknek szétosztani a földet, a részvényeket, hiszen a nagyobb birtok hatékonyabban termel, a gyárigazgató és munkatársai tulajdonában nem aprózódik fel a tőke. így az elit. És így az átlagembernek nincs meg az anyagi lehetősége (értsd: egyenlősége) eséllyel indulni a szabadpiaci vetélkedésben. Ezért beszélhetünk fél lábon álló demokráciáról. Nem az egyenlőtlenség ellen szólunk általában, hiszen az elkerülhetetlenül kialakul, hanem az ellen, hogy az induláshoz egy szűk réteg eleve kiváltságokkal bírjon. Méghozzá részben azok, akik hibáztathatok. A jogállamiság és a liberalizmus eszménye nem engedi meg, hogy a tömegkommunikáció azon emberei, akik évtizedeken át — túllihegésen — tévhitben tartották a polgárokat, most félrevonuljanak, hogy a sajtó végre teljesen az új közvélemény szolgálatába állhasson. Vagyis ennek a sajtószabadságnak az erkölcse — minden megkötés nélkül — igazmondó szószólókká lépteti elő a hazudósokat is. Az új elit kemény magja vallásellenes, holott ők sem tudnak az évezredes erkölcsi elveknél jobbat felmutatni. A szabadpiac erkölcse jó a meggazdagodáshoz, de kevés a gyermekneveléshez. Az igazságosság elvének háttérbe szorulását tapasztalhatjuk éppen a jog révén. Mert a paragrafusokat addig csúrik-csavarják, amíg érdeküknek megfelelnek, illetve amíg hatalmuk ellenálló képessége kibírja. Nézzünk erre néhány példát az elit gyakorlatából. (Folytatjuk)
